Képes Újság, 1978. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1978-07-08 / 27. szám

1 29 középszerű operettszínház­ban. Egy véletlen folytán innen indult sikert sikerre halmozó zeneszerzői pálya­futása. A jelentéktelen kül­sejű, halk szavú fiatalem­ber az igazi, sajátos stílu­sú amerikai színházi és filmzene első mestere lett. Híres örökzöld slágerei, az Ol’ Man River vagy a Füst száll a szemedbe máig is világsikernek számítanak. A Boros Anikó által szerkesz­tett sorozat adásaiban az örökzöldek mellett felcsen­dül néhány ritkábban hall­ható dallam is olyan művé­szek előadásában, mint Do­ris Day, Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Bing Cros­by, Dean Martin, Paul Ro­beson, Joan Sutherland, hogy csak néhány nevet említsünk. Csak fiataloknak Az Eagles együttes gitá­ros-énekesének — Joe Walesnek — új albuma je­lent meg a szigetországban. A Jó volt az élet — című dala erről a nagylemezről máris a listákon. Ha ennek a számnak csak fele akko­ra sikere lesz mint a tava­lyi nagy slágerüknek a Ho­tel Californiának — már megérte. Katona Klárinak (képen) hamarosan megjelenik má­sodik nagylemeze. Addig is a Ne sírj című slágere a ha­zai listák éllovasa. Sőt an­golul is siker ez a dal, a híres előadó Dany Mirror előadásában. A világ egyik legrégebbi együttese a Négy évszak — a Four Seasons együttes. Frankie Valiival az élen 1962-ben jelentkeztek elő­ször a listákon. Abban az esztendőben a Sherry cí­mű számukkal tíz hónapig ott voltak az első öt dal kö­zött. Új albumuk mindig csemegeszámba megy az együttes híveinél. 1978-as új lemezük csemegéje: Heli­kon. Horváth Vilmos tánc­­dalénekes az első Táncdal­fesztiválon tűnt fel. Felvé­telei gyakran szerepelnek a Rádió könnyűzenei műso­raiban (képen). A fantázia­dús fiatalember nagyon sok önálló műsorral jelentkezett már a hazai koncertdobo­gókon. Sőt lapunk július végi fesztiváljának is egyik kedves vendége lesz. összeállította: Dévényi Tibor és Matula Ágnes Kedd, július 11. 16.35: Óvodások filmműsora 17.23: A nyelv világa 17.55: Egészségünkért! 18.05: „Riadó” 18.40: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe 18.10: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Gazdag ember, szegény ember n. 20.45: Közgazdasági kislexikon 20.55: Művészeti Magazin 21.45: Suzy Quatro Budapesten 22.20: TV-Híradó 22.30: TV-Tükör II. műsor­ 20.00: Autó-motorsport 391BD: Magyar tudósok 29.55: TV-Híradó 2. 205: Lidércnyomás. Fr. film Szerda, július 12. 9.05: Gazdáig ember II. 9.50: Delta 10.13: Zenei paletta 11.10: Lehet egy kérdéssel több? 16.35: National Gallery XI. 17.00: Pincelabirintus I—II. 118.05: Aratás 18.45: Szélben, jól magyarul. 119.10: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Külpolitikai Fórum 21.30: Nyitott könyv 20 .35: TV-Híradó 3. II. műsor: 20.30: Donizetti: Don Pasquale közb. 21.00: TV-Híradó 2. Csütörtök, július 13. 16.30: Csak gyerekeknek! 17.15: A tanító. Dók. film 17.45: Telesport 1­8.20: Ipari kaleidoszkóp 10.10: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. 22.40: TV-Híradó 3. II. műsor: 20.00: Kemping, kemping. NDK film 21.25: TV-Híradó 2. 21.45: Fernand Raynand műsora Vasárnap, július 16. 9.10: Formák 9.30: Focisuli 10.20: Játsszunk együtt! 10.20: Cimbora K­L.20: Sólyomszem a nyomkereső I. 12.57: Telesport Davis Kupa Teniszmérkőzés Kincsem-díj. Galoppverseny 15.30: Főszerepben: Kabos Gyula Az új rokon 16.55: Magyar tájak. Aggtelek 17.30: Műsorainkat ajánljuk 17.55: Most mutasd meg!­ 18.40: Esti mese 19.00: A Hét 20.05: Illetlenek. Tv-film 21.15: Telesport Davis Kupa Teniszmérkőzés Vívó VB. Kard egyéni döntő Péntek, július 14. 15.40: Magyarország—Olaszország Davis Kupa Teniszmérkőzés 17.10: Játék a betűkkel 17.35: Illetékes­ a film?! 18.15: Öt perc meteorológia 18.25: Kockázat 19.05: Esti mese 19.30: TV-Híradó 20.00: Delta 20.25: Aki esőben ment el. Csehszl. film 21.55: TV-Híradó 3. 22.05: Telesport Davis Kupa Teniszmérkőzés Vívó VB Férfi tör egyéni döntő II. műsor: 20.00: Arcélek a közéletből 20.30: öt perc meteorológia 20.315: Nemzetközi Ifjúsági Figyelő 2­1.00: TV-Hiradó 2. 21..20: Kotor. Jug. Dók. film 21.55: Juharlevél. Fr. filmsorozat n. Szombat, július 15. 9.05: Csak gyerekeknek 9.55: Barátokat keresünk 10.30: Játék a halál ellen. Fr. film 11.55: Játék a betűkkel 14.05: Az ifjú Garibaldi IV. 15.00: Davis Kupa teniszmérkőzés 16.40: Kisfilm 17.30: Vajda Lajos. Portréfilm 18.00: Tájak, városok, emberek 18.40: Egymillió fontos hangjegy 1940: Cicavízió 18.30: TV-Híradó 20.00: West Side Story. Am. film 22.25: TV-Híradó 3. 22.35: Telesport Davis Kupa Teniszmérkőzés Vívó VB. Női tőr egyéni döntő II. műsor: 20.00: Csák Gyula: Együtt egyedül közli. k.h. 21.05: TV-Híradó 2. 22.00: Ismeretterjesztő film 22.25: Tökéletes házasság. Am. film Nemrégiben tanúja voltam egy magyarországi tőzsde-ár­­folyamemelésnek. Igen, itt nálunk is lehet befektetni a pénzt, bizonyos papírdarabok­ba, melyek kis idő elteltével az összeg kétszeresét, sőt há­romszorosát is behozzák. Nos, eze­k a bizonyos papírdarab­kák jegyek voltak a Boney M. koncertjeire. Persze szép számmal akadtak, akik még emelkedett árfolyamon sem tudtak jegyihez jutni, nekik kárpótlásul eláruljuk, hogy a népszerű együttes műsoráról felvételeket készít a Magyar Televízió. És még valami: jú­lius 11-én, kedden az I. mű­sorban 21.45-kor vetíti a te­levízió Suzy Quatro kisstadio­­ni koncertjének felvételét. Ez persze csak a fiatalabb kor­osztálynak szerez örömet, az idősebbek ugyanis Suzy éne­két, megjelenését egyszerűen lidércnyomásnak titulálják, ők bizonyára átkapcsolnak majd a II-es csatornára, a 21.15 perckor kezdődő francia filmre, melynek címe a vál­tozatosság kedvéért: Lidérc­nyomás. Főhőse egy csinos fiatal fiú, aki autóstoppal óhajt eljutni úticéljához, ám egy baleset folytán kórházba kerül. Itt ismerkedik meg nagy szerelmével, akit hama­rosan feleségül is vesz. Bol­dogságuk azonban csakhamar véget ér. A szomszédos lakás­ban egy nyugtalanító, titokza­tos hölgy költözik, s az ifjú párnak rövidesen csupa ijesz­tő, rejtélyes dologban lesz ré­sze ... Lehetnek-e a képmutatás­nak szépségei? Gyárfás Mik­lós szerint igen, legalábbis ezt a címet viseli a július 12-én, szerdán az I. programban 21.30-kor látható műsora. „Színház az egész világ, és színész benne minden nő és férfi” idézi Shakespeare-t a műsor elején a szerző, hiszen karcolatai, elbeszélései, hu­morral és iróniával rögzített, életből ellesett pillanatai ép­pen ezt a klasszikus gondola­tot támasztják alá. Akik a „Nyitott könyv” műsorában a szerző segítségére vannak ab­ban, hogy ezt velünk elhites­sék: Gombos Kati, Páger An­tal, Horesnyi László, Ráday Imre, Sinkovits Imre és Ven­­czel Vera. Minden karnak megvan­nak a maga halhatatlan sze­­rel­mespárjai. Sőt, minden műfajnak, így a musicalnek is. Közöttük talán a legismer­tebb Bernstein West Side Storyjának Tonyja és Má­riája. A gyönyörű dallamok­kal ékesített megható törté­netet többször láthattuk kép­ernyőn is, színpadon is. Ám m­int minden világhírű musi­cal, ez is megunhatatlan. Így nézőink bizonyára szívesen megtekintik az amerikai film­változatot is, amelyet július 15-én szombaton, az I. mű­sorban 20 órai kezdettel ve­tít a televízió. Németh Szilvia Jelenet a szerda esti „Nyitott könyv” műsorból Tony és Maria tiszta szívvel indul a boldogság felé

Next