Képes Újság, 1979. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 6. szám
Hogy mitől gyulai a gyulai? Nehéz lenne megmondani, hiszen „a rossznyelvek” szerint a receptet hétpecsétes titokként őrzik. Régi iratokat lapozgatva olvasható: Gyula kedvező területi fekvésének köszönhette, hogy már a középkorban is fontos kereskedelmi központ volt. Jelentős helyet foglaltak el a város iparában a hentesek, akik messze földön híres, ízletes, száraz füstölt kolbászt készítettek. A korabeli feljegyzések szerint ifjú Balogh József nevéhez fűződik a mai gyulai kolbász sajátos készítési módjának kimunkálása. A Balogh család kezdte meg az 1800-as évek végén a gyulai kolbász exportját, rövid idő alatt meghódítva egész Közép-Európát.. De véglegesen a gyulai igazi hírnevét és teljes elismerését az 1910-es párizsi, majd az 1937-es brüsszeli világkiállítás hozta meg, ahol aranyérmet kapott. A brüsszeli világkiállításon Stéberl András mutatta be készítményeit. Az aranydiploma elnyerése után a gyulai kolbász hírnevének grafikonja tovább ívelt felfelé. Amikor 1948 márciusában állami tulajdonba került a Stéberl-féle húsüzem, még nagyrészt kézi erővel történt a feldolgozás. Csak az 1963-as esztendő hozott jelentős változást a termelésben. Mindenekelőtt megszüntették a munka idényjellegét. A fejlődéssel együtt természetesen növekedtek az igények is. A régi Stéberl gyár egyre kevésbé tudott eleget tenni a követelményeknek. Ezért a város vezetői, javaslatot tettek egy új, korszerű húskombinát építésére. A párt- és állami szervek elfogadták a javaslatot. Az MSZMP KB 1973. november 28-i üléséről szóló közlemény már az új beruházások között említi a gyulai húskombinát kapacitásának fejlesztését. És 1978. augusztus 25-én ünnepélyes keretek között átadták az új gyulai húskombinátot. Sok évvel ezelőtt hitetlenkedve hallgattuk azokat a híreket, amelyek a nagy nyugati gyárakról szóltak. „Egyik kapun behajtják a disznót, a másikon kijön a kolbász.” Nos, ma már egy kicsit hasonlít ezekhez a „mesebeli” üzemekhez a gyulai húskombinát is! A feldolgozó részekben olyan tisztaság uralkodik, mint a laboratóriumban. A futószalagra került kolbászjelöltek pillanatok alatt elvesztik eredeti formájukat. Bekerülnek a keverőbe, ahol paprikával és még ki tudja, hányféle fűszerrel keveredve töltelékké válnak, és alig több mint egy óra alatt a volt sertések kolbászként hagyják el az üzemet. . . A kolbásztöltés is modern gépeken történik, de ebben már a szakértő kezek is közreműködnek. Ez az a kényes munkafázis, ahol legkevésbé nélkülözhető az emberi munkaerő. A töltőasztalon párba fűzik, botra helyezik és utána füstölőbe szállítják a friss kolbászt. Ám az sem mindegy, hogy milyen fából száll föl a füst, ami barnára színezi és tartósítja. A füstölőben bükkhasábok izzanak. Három napig áll a füstön, utána 20-22 napig érik még az ízletes csemege, és csak azután kerül a csomagba, hogy elinduljon útjára: keletre, nyugatra. Vásárolja a Szovjetunió, Csehszlovákia, az NDK, Anglia, Hongkong, Brazília, Kuba, Zambia és természetesen a magyar közönség is. A húskombinát vezetőinek az a törekvése, hogy gyulai kolbászból egyaránt ki tudják elégíteni a bel- és külföldi igényeket. A tervek szerint ebben az évben 550 ezer sertést és 25 ezer vágómarhát dolgoznak fel. Hozzávetőleges számítás szerint is körülbelül 40—50 millió kilogramm kolbász lesz belőlük. Méterben számolva olyan hosszú, hogy körülérné a földet. Tehát minden jó reményünk meglehet, hogy majd a magyar üzletekbe is több jut belőle, mint eddig. Béla Vali (Fotó: ifj. Soproni Béla)