Képes Újság, 1980. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-08 / 10. szám

16 * Színésztanodától Az első színi pályára előkészítő tanintézet, a Conservatoire, Fran­ciaországban alakult meg a XVIII. század végén. Magyarországon hosszú-hosszú vajúdás után, 1865- ben nyitotta meg kapuit a legko­rábbi ilyen jellegű oktatási intéz­mény, Színészed Tanoda néven. Ebből fejlődött ki 1893-ra az Or­szágos Magyar Királyi Színművé­szeti Akadémia. Az Akadémia mel­lett az Országos Színészegyesület színésziskolájában is képeztek mű­vészeket. Ezenkívül sok tehetséget neveltek fel a magániskolák, ame­lyeknek élén a kor híres színészei álltak, így például Rákosi Szidi és Rózsahegyi Kálmán. 1948 óta működik mai formájá­ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola. A főiskola nappali tagozatán je­lenleg száznegyvenkét színészhall­gatót képeznek, az estin huszon­ötöt. Az utóbbiak három év alatt musical, illetve filmszínész diplomát kapnak. A filmszínész-képzés telje­sen új, mindössze három esztende­je indult be, most diplomázik az első évfolyam. A főiskolai hallga­tók negyven százaléka fizikai dol­gozók gyermeke. Évente öt-hatszáz felvételi kére­lem érkezik a főiskolára. A höl­gyek alapos fölényben vannak, né­hány év óta a férfiak kevésbé vonzódnak a pálya iránt. Ebben az évben két nappali és két esti tagozatos osztály végez. 1980-ban összesen ötvenegy színész kap diplomát. A Színház- és Filmművészeti Fő­iskolán kivétel nélkül a művészeti élet kiemelkedő személyiségei al­kotják a tanári kart. Többek kö­zött olyan kiváló rendezők és szí­nészek, mint Kazimir Károly, Kállai Ferenc, Major Tamás, Simon Zsu­zsa és Vámos László. A fiatalabb generációból Huszti Péter, Kerényi Imre, Marton László és Valló Pé­ter. A négy esztendő alatt — avagy néhány szakon a három év során — a színészjelöltek a kimondottan szakmai tárgyak (beszédtechnika, szövegelemzés, helyzetgyakorlat, mozgásművészet) mellett irodalmat, művészettörténetet, zenét, idegen nyelveket, filozófiát, esztétikát és politikai gazdaságtant is tanulnak. Ezenkívül természetesen vívnak, lo­vagolnak, autót vezetnek, egyszó­val mindazt megtanulják, ami a mai korszerű követelmények sze­rint elengedhetetlen hivatásukban. Tizenhárom évvel ezelőtti epizód jutott eszembe. Érettségihez köze­ledve el kellett dönteni ki, milyen hivatást, szakmát választ. Volt az iskolánkban egy szép — általam plátóian imádott lány —, aki már másodikos korában sziklaszilárdan vallotta, hogy ő semmi más, csokis színésznő lesz. Az érettségi előtt néhány hónappal azt is közölte, ha nem veszik fel, öngyilkos lesz. Egy éve, hogy utoljára összefutot­tunk az utcán, két gyönyörű gyer­meke van, és legalább húsz kilót hízott. Nem lett színésznő. Túlélte a lángolást. Lehet, hogy ma már eszébe sem jut tizenhárom évvel ezelőtti álma. - Minden évben van legalább négy-öt olyan felvételizőnk, több­nyire lányok, akik öngyilkosság­gal fenyegetőznek, - mondja Simon Zsuzsa Kossuth-díjas mű­vész, aki harmincharmadik éve foglalkozik fiatal színészek nevelé­sével. Tanította Kálmán Györgyöt, Horváth Terit, Psota Irént, Soós Imrét, Papp Évát, Tiboldy Máriát, Almássy Évát, Esztergályos Cecíliát, Harsányi Gábort és Bánsági Ildi­kót. A leltár persze csak amúgy hirtelenjében összekapkodott, so­kan kimaradtak belőle, jó barátok, idősebb és ifjú színészek. Soós Imréről most beszélni külö­nösen fájóan aktuális. Február ti­­zenkettedikén ünnepeltük volna öt­venedik születésnapját. Simon Zsu­zsa így emlékezik tanítványára: - Bementem az osztályba, meg­lepve láttam, hogy Imre ott ül a padban, mezítláb és olvas. Rögtön intézkedtem, hogy vegyenek neki cipőt. Másnap a tanulmányi titkár közölte velem, hogy nem hajlandó cipőt felvenni, csak csizmát. Jó. Akkor legyen csizma, mondtam. Délután ismét benéztem az osz­tályba, Imre ott ült a helyén, ismét mezítláb. Miért vagy így? Nincs csizmád? Erre felnézett ártatlan, tiszta szemeivel és maga mellé bökve csak ennyit mondott: „De van, nem tetszik látni?!" Akkor vedd fel! Kicsit csodálkozóan, ki­csit meglepődve nézett rám és csak annyit mondott: „Elvtársnő! Hogy tetszik képzelni? Szobában csizmát...?!” Valaki azt mondta nekem, hogy Simon Zsuzsa olyan mint a régi ró­maiaknál a mater familias. Vagyis az az anya, aki foggal-körömmel összetartja a családot. Az ő csa­ládja a tanítványok sokasága. - Ha a gyermekeim kikerülnek az iskolából akkor van akivel aktív, van akivel csak lelki kapcsolatunk marad. De mindkettő erős és el­­téphetetlen. Sokat utazom vidéki bemutatóikra, és ha ők Pesten jár­nak, egészen biztos, hogy kopog­tatnak a lakásomon. Amikor meg- Vizsgaelőadás előtti utolsó pillanatok Simon Zsuzsa végzős osztályánál (Máté Gábor és Sándor Erzsi) Hercegh Csilla jövőre a Debreceni Csokonai Színház tagja

Next