Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)

1981-03-21 / 12. szám

30 IIIVAIÉKSiiREK -lUiiAMÁNfiMi A gyengébb — és szebbik — nem képviselői mindig is szívesen viseltek ékszereket. Ma sincs másképp, talán any­­nyi a változás, hogy díszes ékkövekkel kirakott fejékek és kösöntyűk helyett modern ko­runk egyszerűbb vonalú ék­szereivel is megelégedünk. Sőt, még az aranyat sem kedveli mindenki, van, akinek nem te­lik rá, mások nem rajonganak sápadt csillogásáért. Tény, hogy az utóbbi években — el­sősorban a fiatalabb korosz­tályúak körében — az ezüst a népszerűbb. Oka elsősorban az, hogy olcsóbb. De nagy mér­tékben hozzájárul kedveltségé­­hez, hogy lényegesen nagyobb választékot és modernebb for­mákat kínálnak belőle szak­üzleteink. Újabban hódítanak az ipar­­művészeti termékek is, a bőr­rel kombinált függők, az üveg­ből készült díszek, no és igen keresettek a zománc divaték­szerek is. Jómagam a Marcibányi téri „Vasárnapi vásáron” találkoz­tam első ízben az újfajta ter­mékekkel egy fiatal kiállító asztalán. A színes és újszerű ékszerek bizonyára még von­zóbbá tették az amúgy is szí­nes vásári látványosságokat a látogatók szemében. A tűzzománcból készült iparművészeti tárgyak mosta­nában reneszánszukat élik. Elég Kátai Mihály fantázia­dús, bár kissé borsos áru fali­képeire gondolni, vagy Bokor Nelly, Morelli Edit falidíszei­re, s mind több fiatal iparmű­vész készít tűzzománc lakás­­díszítő tárgyakat, ékszereket is. De mint a vásárokon is ta­pasztaljuk, sok tehetséges amatőr is szép sikereket érhet el e területen. Lengyel István hat-hét év­vel ezelőtt kezdett érdeklődni a zománctechnika iránt. Jó néhány szakkönyvet elolva­sott, sőt, Kátai Mihály ipar­művésztől tanácsot is kért és kapott. Amikor első ízben ál­lította ki saját termékeit, ret­tenetesen izgult. Attól tartott, divatékszerei nem nyerik el majd a vásárlátogatók tetszé­sét, nyakán marad a „porté­ka”. Félelme alaptalannak bi­zonyult, már az első alkalom­mal „jó vásárt” csinált. Azóta rendszeresen megfordul a fő­városi vásárokon, de Szentend­rén, a vácrátóti humorfeszti­válon sem hiányolhatták a lá­togatók az ékszereit. Úgy tervezi, a pécsi vásá­ron is kitapasztalja, mennyire kelendőek a portékái. Az elsőszámú kritikus a fe­lesége, aki ugyancsak szívesen viseli férje zománcgyűrűit, ki­tűzőit. S kisfia is lázas öröm­mel kutatott a nagy fekete bőrtokban, amelyekből az újabb darabok kerültek elő a fotóriporter kedvéért. Színhely: egy két és fél szobás lakótelepi otthon. A fél szoba alkotóműhely. Itt van­nak a színes zománcfestékek, alapanyagok és az égetőke­mence. Itt módolja ki Len­gyel István ékszereit szabad es­téin, hétvégeken. Mert a ve­gyésztechnikus fiatalember szabad idejét áldozza hobbijá­nak. Szívesen kísérletezik új formákkal, színekkel. Figye­lemmel kíséri a változó diva­tot, amely meghatározza, mit keresnek, vásárolnak szívesen a fiatalok. Nagy divat manap­ság a hajcsat. Szépen díszíti a félhosszú vagy hosszú hajat, a kontyot. Kedvelt a fülönfüggő, a kitűző, no, és a gyűrű. Most a mályva és a lila szín árnya­latai keresettek, de sikert arat­nak változatlanul a sötétkék alapon fehér apró mintás zo­máncékszerek is. Távozóban még megcsodá­lom a névtáblát. Természete­sen zománcból készült, s a ház lakóinak és az idelátogató rokonoknak, vendégeknek is árulkodik a fiatalember kísér­letező kedvéről, alkotókészsé­géről. S. Zs. F­ont (Fotó: Hegyi Gábor) Terülj-terülj asztalka, illetve bőrtok — sok-sok tetszetős divatékszerrel A lakótelepi otthon félszobája az amatőr művész „birodalma”

Next