Képes Újság, 1981. január-július (22. évfolyam, 1-27. szám)
1981-03-21 / 12. szám
30 IIIVAIÉKSiiREK -lUiiAMÁNfiMi A gyengébb — és szebbik — nem képviselői mindig is szívesen viseltek ékszereket. Ma sincs másképp, talán anynyi a változás, hogy díszes ékkövekkel kirakott fejékek és kösöntyűk helyett modern korunk egyszerűbb vonalú ékszereivel is megelégedünk. Sőt, még az aranyat sem kedveli mindenki, van, akinek nem telik rá, mások nem rajonganak sápadt csillogásáért. Tény, hogy az utóbbi években — elsősorban a fiatalabb korosztályúak körében — az ezüst a népszerűbb. Oka elsősorban az, hogy olcsóbb. De nagy mértékben hozzájárul kedveltségéhez, hogy lényegesen nagyobb választékot és modernebb formákat kínálnak belőle szaküzleteink. Újabban hódítanak az iparművészeti termékek is, a bőrrel kombinált függők, az üvegből készült díszek, no és igen keresettek a zománc divatékszerek is. Jómagam a Marcibányi téri „Vasárnapi vásáron” találkoztam első ízben az újfajta termékekkel egy fiatal kiállító asztalán. A színes és újszerű ékszerek bizonyára még vonzóbbá tették az amúgy is színes vásári látványosságokat a látogatók szemében. A tűzzománcból készült iparművészeti tárgyak mostanában reneszánszukat élik. Elég Kátai Mihály fantáziadús, bár kissé borsos áru faliképeire gondolni, vagy Bokor Nelly, Morelli Edit falidíszeire, s mind több fiatal iparművész készít tűzzománc lakásdíszítő tárgyakat, ékszereket is. De mint a vásárokon is tapasztaljuk, sok tehetséges amatőr is szép sikereket érhet el e területen. Lengyel István hat-hét évvel ezelőtt kezdett érdeklődni a zománctechnika iránt. Jó néhány szakkönyvet elolvasott, sőt, Kátai Mihály iparművésztől tanácsot is kért és kapott. Amikor első ízben állította ki saját termékeit, rettenetesen izgult. Attól tartott, divatékszerei nem nyerik el majd a vásárlátogatók tetszését, nyakán marad a „portéka”. Félelme alaptalannak bizonyult, már az első alkalommal „jó vásárt” csinált. Azóta rendszeresen megfordul a fővárosi vásárokon, de Szentendrén, a vácrátóti humorfesztiválon sem hiányolhatták a látogatók az ékszereit. Úgy tervezi, a pécsi vásáron is kitapasztalja, mennyire kelendőek a portékái. Az elsőszámú kritikus a felesége, aki ugyancsak szívesen viseli férje zománcgyűrűit, kitűzőit. S kisfia is lázas örömmel kutatott a nagy fekete bőrtokban, amelyekből az újabb darabok kerültek elő a fotóriporter kedvéért. Színhely: egy két és fél szobás lakótelepi otthon. A fél szoba alkotóműhely. Itt vannak a színes zománcfestékek, alapanyagok és az égetőkemence. Itt módolja ki Lengyel István ékszereit szabad estéin, hétvégeken. Mert a vegyésztechnikus fiatalember szabad idejét áldozza hobbijának. Szívesen kísérletezik új formákkal, színekkel. Figyelemmel kíséri a változó divatot, amely meghatározza, mit keresnek, vásárolnak szívesen a fiatalok. Nagy divat manapság a hajcsat. Szépen díszíti a félhosszú vagy hosszú hajat, a kontyot. Kedvelt a fülönfüggő, a kitűző, no, és a gyűrű. Most a mályva és a lila szín árnyalatai keresettek, de sikert aratnak változatlanul a sötétkék alapon fehér apró mintás zománcékszerek is. Távozóban még megcsodálom a névtáblát. Természetesen zománcból készült, s a ház lakóinak és az idelátogató rokonoknak, vendégeknek is árulkodik a fiatalember kísérletező kedvéről, alkotókészségéről. S. Zs. Font (Fotó: Hegyi Gábor) Terülj-terülj asztalka, illetve bőrtok — sok-sok tetszetős divatékszerrel A lakótelepi otthon félszobája az amatőr művész „birodalma”