Képes Újság, 1981. július-december (22. évfolyam, 28-52. szám)

1981-08-29 / 35. szám

! Néhány gondolat a rendezésről. Az ORI az utóbbi időben tényleg a helyzet magaslatán áll. Jól szervezett, zökkenőmentes koncertek szól­nak a Kisstadion színpadán. Éppen ezért semmi szükség sincs arra, hogy a több mint egyórás „csúszást" holmi technikai „zűrre” fogják. Köz­tudott, hogy manapság a zenekarok látványos show-programokat állítanak össze ilyen koncer­teken. Mivel a látványossághoz hozzátartoznak a különböző fényhatások, kora délután nem tud­ják elkezdeni műsorukat — legyen az magyar vagy külföldi zenekar. Ma már nyugodtan lehet később is koncerteket kezdeni, hiszen kevés olyan stílusú együttes játszik már, amelynek kö­zönsége a különböző rendzavarások miatt nem bírja elviselni a sötétséget. Ráadásul a hangu­latra is pozitívan hatna a bosszankodás nélküli műsorkezdés! A másik vendég Franciaországból érkezett, egyenesen a Pop- és Táncdalfesztivál döntőjére. Francis Lemarque sanzonénekes, szövegíró­komponista már harminc éve áll a műfaj élvo­nalában. Dalait nem kisebb előadó, mint Ives Montand vitte sikerre. Több mint húsz világslá­ger, tévéshow és játékfilm fémjelzi eddigi pályá­ját. A hatvannégy éves mester megelégedéssel szólt a fesztiválról, és méltatta a magyar pop­zene franciaországi jó hírnevét. Reméljük, nem­csak udvarias bók volt ez részéről. 13 hétig tartó új játéksorozatunk címe: Pop­póker. Aki hetente a kártyalapon levő előadóról feltett kérdésre tudja a helyes választ, küldje be címünkre: Képes Újság szerkesztősége, Buda­pest Vill., Gyulai Pál u. 14. 1985. A szerencsések között minden héten három-három, százforintos Skála vásárlási utalványt sorsolunk ki. Aki vi­szont kivágja a kártyalapot, ráragasztja egy névvel, címmel ellátott levelezőlapra, és csak azt küldi be címünkre, az részt vesz a nyár végi ajándéksorsolásunkon, ahol a legszerencsésebb a Budapest­ Tourist külföldi útját nyeri. Ha mi­nél több héten, minél több kártyalapot külde­nek be, annál nagyobb lesz az esély a külföldi utazásra. Kérjük keddig postára adni a levelező­lapokat. A borítékban küldött megfejtéseket nem fogadjuk el. KEDDTŐL KEDDIG JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁ­NUNK OLVASÓINKNAK! Kérdés: A kártyán látható dobos járt-e Ma­gyarországon? 34-es megfejtése: Wings. 33-as nyertesei: Szétesik Erzsébet, Siklós, Ár­pád u. 6.; Juhász Gáborné, Budapest, Kazinczy u. 43.; Csapó József, Füzesabony, Jókai u. 8. hat délelőtt. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: A gyermekeknek írta Bartók Béla. 14.00: Ritmus. 14.35: Or­vosi tanácsok. 14.40: Operettrészt. 15.00: Közvetítés a Magyarország— Szovjetunió vízilabda EB-ről. 16.15: Verbunkosok. 16.35: Pophullám. 17.30: Közkívánatra, közli. 18.15: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.30: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.50: Nótacsokor. 20.38: Sportkrónika. 26.48: Dzsessz. 20.59: A Rádió Dalszínháza. 22.00: Szombat esti diszkó. 23.10: Slágermúzeum. 3. műsor. 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű műsora. 7.30: A mis­kolci stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.11: Szimfonikus zene. 9.56: Slágerlis­ta. 10.81: A Vietnami Kultúra Hete. 11.05: Bach-hangverseny. 12.12: Új operalemezeinkből. 13.07: Szimfonikus zene. 14.19: Cinconia-művek. 14.49: Odze Gy.: A terasz. Rádiójáték. 15.20: Kritikusok fóruma 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Nagy siker volt! 17.15: Versek. 17.20: Mozart-művek. 19.05: A kamarazene kedvelőinek. 20.15: Operarészt. 20.56: Zenei műsor. 22.10: Epizódok Dosztojevszkij regé­nyéből. 22.48: Napjaink zenéje. Vasárnap, szeptember 6. Kossuth rádió. 5.00: Előttünk a va­sárnap 1 3.10: öt kontinens hét nap­ja. 8.26: örökzöld dallamok. 9.30: Na­gyítás. 10.08: Bumbele Cirkusz 10.59: Gyermekversek. 11.14: Vasárnapi kok­tél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Falusi történetek. 13.10: Operettrész. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Miért szere­tem Bartókot? 14.33: Filmzene­i részt. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.05: Útközben. 15.14: Vavrinecz Béla: Jeld: Magyar képeskönyv. 15.33: Svéd Sán­dor emlékezetes szerepei. 16.09: A nyolcadik stáció. Rádiójáték. 17.10: Metronóm. 17.30: Művészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.45: Lúdláb királynő. Mesejáték. 20.03: Operett­részt. 20.36: Hangverseny. 22.10: Köz­vetítés a Jugoszlávia—Szovjetunió ví­zilabda EB-ről. 23.00: Történelmi ope­rákból. Petőfi rádió. 6.00: Népszerű muzsi­ka — koránkelőknek. 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgo­namuzsika. 8.05: Érdekességek a jövő­hét műsorából. 8.30: Miska bácsi le­velesládája. 9.00: Britten: Karácsonyi dalok. 9.23: Világvasárnap. 10.26: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.23: Láthatatlan múzeum. 11.53: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: A Vietnami Kultúra Hete. 14.05: Híres előadók al­buma. 14.33: Táskarádió. 15.30: A vi­láglíra gyöngyszemei. 15.40: Színházi esték Szabadkán. 16.10: Király Györ­gyi népballadákat énekel, Kozák Jó­zsef dudán játszik. 16.35: Slágerek mindenkinek. 17.25: Mit üzen a Rá­dió? 16.03 Közvetítés a Magyarország —NSZK vízilabda EB-ről. 19.15: Nóta­kedvelőknek. 20.02: A vasárnap sport­ja. Totó. 20.38: Sporthírek. 20.43: Tár­salgó. 22.10: Slágermúzeum. 23.10: A Debreceni dzsessznapok történetéből IH. TELEVÍZIÓ I IN/lOSQR | 19.30: Tv-híradó 20.00: Kedvünkre Riportfilm 20.30: Mérlegen Stúdióvita 21.00: Tv-híradó 2 2. 21.25: A hosszú út NDK tévéfilmsorozat I. Kedd, szeptember 1. 16.20: Testünk XVII. ism. 16.45: Stop! 16.55: Vilniuszi egyetem Szovjet rövidfilm 17.25: Utazás Dokumentumfilm 17.50: Sakk-matt 18.10: Nótaszó 18.30: Délalföldi Krónika A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó 20.00: San Francisco utcáin Amerikai film 20.50: Turkesztáni mecsetvonások Muzulmánok a Szovjetunióban 21.30: Breki és a többiek Angol zenés film ism. 21.50: Tetten érni a jelent Dokumentum-riportfilm 22.45: Tv-híradó — 3. II. műsor 20.01: Három úr húsz dánnál Riportfilm ism. 20.35: Kertünk-udvarunk Riportfilm ism. 20.55: Tv-híradó — 2. 21.15: Beszédtéma — beszéljünk róla Balogh Mária műsora 21.55: Parabola ism. Szerda, szeptember 2. 9.05: Csak gyerekeknek! 9.25: Idesüss! 9.50: Delta 10.15: Halál a kertben Francia—mexikói film ism. 11.55: Még egyszer Zenés angol film ism. 14.20: Pedagógusok továbbképzése 16.00: Testünk XVII. ism. 16.30: A siker titka Osztrák tévéfilm 18.05: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 18.25: Mérlegen Riportműsor 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A havasi selyemfiú Tévéfilm Tersánszky Józsi Jenő kisregényéből 21.20: A Tv galériája 22.00: Tv-híradó — 3. II. műsor 17.00: Bulgária—Finnország— Magyarország női-férfi válogatott atlétikai viadal Csütörtök, szeptember 3. 14.25: Pedagógusok továbbképzése 16.05: Pergő képek Amatőr filmesek műsora 16.25: Szicíliai utazás 17.10: Toldi Sulikomédiák I. 17.45: Lobog a láng . . . A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 18.20: Akik elmentek Kubai riportfilm 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Jogi esetek 20.40: Roxínpad A Korai együttes műsora 21.05: Fehér éjszakák Olasz film 22.40: Tv-híradó — 3. II. műsor 16.40: A mi képernyőnk 17.00: Bulgária—Finnország— Magyarország női-férfi válogatott atlétikai viadal 19.30: Tv-híradó 20.00: Kisfaludy-játék Színházi közvetítés közl. 21.20: Tv-híradó — 2. Péntek, szeptember 4. 14.55: Pedagógusok továbbképzése 15.30: Nyelvtanárok figyelem! 16.10: Csehszlovák rövidfilm 16.25: Hullámkeringő NDK tévéfilm 17.25: Keresztkérdés 18.00: Ablak 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Delta 20.25: A folyó mentén Amerikai film 21.50: Szép magyar tánc 21.55: Alkonyat Budapesten Dokumentumfilm 22.40: Tv-híradó — 3. II. műsor 20.01: Periszkóp A külpolitikai szerkesztőség műsora 20.35: Alföldi Antenna A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 20.55: Tv-híradó — 2. 21.15: Atlétikai Világ Kupa Szombat, szeptember 5. 9.00: A mi képernyőnk 9.25: Mese, mese, márka 10.05: Zsebtévé ism. 10.35: San Francisco utcáin ism. 11.25: Keresztkérdés ism. 11.55: A TV galériája ism. 13.50: Magyarország állatai VIII. ism 14.00: Pufi kalandjai VI. ism. 14.30: Keresd a párját! Vetélkedőműsor gyerekeknek I. 14.40: Képzőbűvészet IX. ism. 14.55: Úszó-vízilabda Európa-bajnokság Magyarország—Szovjetunió vízilabda-mérkőzés 16.00: Dal az erdőről Csehszlovák rövidfilm 16.30: Slágerhírlap I. 17.20: Dél-Afrika — az ellenállás nemzedékei Dokumentumfilm 18.15: Sorstársak 18.30: Módi ’81 Zenés divatkalauz 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Boszorkányt vettem feleségül Amerikai film 21.20: Amire a világ táncolt A húszas évek 22.10: Tv-híradó — 3. 22.20: Oidipus király Angol film II. műsor 18.15: Üzenet a jövőből Rajzfilm ism. 18.40: Sokszemközt a bölcsességgel Beszélgetés 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers — mindenkinek 20.05: Atlétikai Világ Kupa közb. kb. 21.00: Tv-híradó — 2. Vasárnap, szeptember 6. 9.05: Óvodások filmműsora 9.25: Telefénykép ism. 9.45: Anicska iskolába megy ism. 11.05: A Szegedi Körzeti Stúdió műsora ism. 11.35: Dalszínpad Vörösdalfesztivál 15.15: Villám Tévéfilm ism. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.45: Cirkuszlexikon ism. 17.40: Vasárnapi muzsika 18.45: Esti mese 19.00: A Hét 20.05: Az Angyal visszatér Angol bűnügyi film 20.55: Kapcsoltam 21.35: „Mindig tűzben égni” Emlékműsor Nádasdy Kálmánról 23.05: Hírek II. műsor 20.01: Telesport

Next