Képes Újság, 1982. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-17 / 16. szám
Népi iparművészek ^ r^' r * p|*^i ^ ^ ^ ©© ©@ KOZOTT Az előszobában debreceni cifraszűr uralja a fogast. A falakon posztóra készült szűrhímzések. A nem túl nagy lakótelepi lakás minden zugában hímzett faliképek. Valamennyi Dankovszky Lorándné, népi iparművész, a népművészet mesterének munkája, aki majd ötven éve foglalkozik hímzéssel. — A mesterséget nem otthonról hoztam, női szabó segéd volt a foglalkozásom. A harmincas évek eleje óta hímzek, eleinte csak kedvtelésből. Amikor már jól megtanultam — több mint tíz év kellett hozzá — a népművészek szövetkezetének dolgoztam. — Hord-e ma még valaki cifraszűrt? — Szűrt csak az ötvenes évek elejétől készítek. A legelsőt a Debreceni Népi Együttes rendelte. De kért már tőlem állami gazdaság is, amerikai műgyűjtő, és, amikor megjelent egy újságcikk rólam, vagy harmincan írtak az ország minden részéből, parasztemberek, nekik is kéne. Válaszoltam nekik levélben, hogy nincs már halmnaposztó, csak filc. Így csak ketten maradtak a megrendelők. Még ilyen anyagból is, fogja csak meg, milyen nehéz egy szűr! — Az igazi cifraszűr készítése nagy munka, rengeteg rajta a díszítés. Bizony sok a dísz rajta, és gyakran ezek csak a „csúnyaságot” takarták. Általában úgy szabták a szűröket, hogy az eleje több részből állt, ezt takarták a rátett színes csíkok. A csikósok a tarkát szerették, a debreceniek a táblás, tapasztott mintát. A juhászok a barna árnyalatait kedvelték. A tompább színek közé aztán csillogókat, gyöngyöket kellett varrni. — Sokféle motívumot gyűjtött össze a szűrökről, és most ezeket a falakat díszíti. — A legszebb mintákat kivarrtam, szépen díszítik a lakást. A csikós cifraszűr hátsó hasítékrózsáját faliképre, albumra, kis térítőre alkalmazom. Vigyázni kell a színekkel, a mintákkal. A juhászminta minden lakáshoz, bútorhoz illik. A harsány szín és minta azonban elnyomja a környezetet. A Hajdúság színei: a piros-zöld, Biharé a piros-fekete és levegősebb a mintája is, a Felvidék már használ sárgát, kéket és könnyedebb, ágabogasabb mintákat. — Fárasztó, aprólékosmunka a szűrhímzés. — Négy-öt órán keresztül csinálom naponta. Nem szeretek sötét színre varrni, mert már a szemem nem állja. A régi gyapjúfonalaimat használom, mostanában ritkán kapok megfelelő színt, megfelelő anyagot. Nyugdíjas vagyok már, de még akad egy-egy nagyobb megrendelésem, vállalattól, intézménytől. Csakhogy ezektől a nagyobb munkáktól nehezen válok meg. Azt hiszem, több szűrt sem csinálok már. Akarja látni, honnan a tudásom? Dankovszky néni lapjaira szétesett, gondosan összekötözött könyvet hoz át a másik szobából. Úgy fogja, úgy adja át, mint pap a bibliát, Győrffy István: Magyar népi hímzések című kötetét. — Ez volt az én tanítóm, ezt bújtam, ezt forgattam. Győrffy bácsival volt személyes találkozásom is. Bőrdíszműves iparművész nővéremmel vettünk részt egy kiállításon. Megállt a standunk előtt egy idősebb férfi, és elkezdtek peregni a könynyei. Odajött, bemutatkozott, hogy ő Győrffy István, a gyűjtő, a néprajzos. És akkor azt mondta nekem: „Most látom először a könyvem eredményét”. És én ehhez tartottam magam egész életemben. Tóth Ildikó (Fotó: Gárdos Katalin) 30