Képes Újság, 1984. január-július (25. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-10 / 10. szám
. Amihez nem kell beruházás Jutalom, elismerés és fejbekólintás egyszerre, egy kézből, sajnos, ilyen is előfordul életünkben. Egy országos nagyvállalat kis részlegének vezetője meséli: az egyik segédmunkásuk, aki küldönci teendőket is ellát, megérkezvén a központból borítékot tett az asztalára. „Ezt magának küldik, főnök.” A borítékban ötezer forint volt, jutalom, a jó munkáért. Illetve nem is csak úgy általában a jó munkáért. . . Szatyrában matatva a küldönc még talált valamit. „Itt van ez a doboz is, ez is a főnöké ...” A dobozban kitüntetés, Kiváló Dolgozó jelvény. A „főnök”, akit így megtiszteltek, se a pénznek, se a kitüntetésnek nem tudott igazán örülni. Arra sem érzett ösztönzést, hogy ezután még jobban dolgozzon. Az esetről egy tanácskozás jut eszembe. Ezt ugyan nem az emberi kapcsolatokról tartották, mégis úgy érzem, erőltetés nélkül is rokonítható emberünk esete és a tanácskozás témája. Pedig ez utóbbi — amit egyébként Gödöllőn tartottak, február elején — még címében sem ígéri a rokonságot. A genetikai tartalékok feltárása, ez volt a téma, s arról beszéltek a jelenlévő szakemberek, hogy a növényekben mennyi még a tartalék. Igazán nem kell röstellkednünk a 40 mázsa fölötti búzatermés-átlagunkkal, elismeréssel beszélnek róla határainkon túl is. Igen ám, de a mai búzáink, ha a bennük levő genetikai tartalékokat sikerülne föltárni, 70—80 mázsa termésre is képesek lennének. Az őszi árpn 60—70, a kukorica 100 mázsás termést is adhatna. „A növények életfeltételeinek és körülményeinek jobb szervezésével lényegesen növelhetők a hozamok, ezen a területen még nagyek a tartalékok” — olvasom a tanácskozásról szóló beszámolóban. A gabonafélék termőképességének kihasználtsága átlagosan 48—60 százalék közötti. A gabonafélék nem érző lények, nem bántódnak meg, életfeltételeik és körülményeik jobbításáért több terméssel fizetnek. A jobb körülményeket az ember is igényli, de ezen kívül még valami eevedet is. Azt például, hogy jó munkájáért megbecsüljék, s az elismerésnek adják meg méltó módját. Lehet, a jutalmazásnak, illetve kitüntetésnek ez a különös formája egyedi eset. De megtörtént, s mégiscsak azt példázza, hogy a munkahelyi emberi kapcsolatok körül nincs minden rendben. Az emberről, az emberi tényezőről mind kevesebb szó esik mostanában. Annál több külpiacról, dollárról, közgazdasági szabályzókról, számítógép vezérelte berendezésről, termékszerkezetről. Ezek persze mind fontosak, nélkülözhetetlen részei, szükségszerű velejárói életünknek. Csakhogy — például — külpiaci lehetőségeink javításának csak a keretét teremti meg a jobb gazdaságirányítási rendszer, a korszerűbb gén, az egészségesebb termékszerkezet. Az ember örömmel, alkotókedvvel végzett munkája nélkül üres marad a keret: ezek nélkül haszontalanná válhat a legmodernebb gén. bénává az irányítás Ráadásul a modern technika sok pénzbe is kerül. Ahhoz pedig nem kell tőke, haek törődipnek az emberrel, osztozzanak gondjában. örömében Hoev fgényeljék véleményét, hallgassák meg észrevételét. Az sem kerül pénzbe, hogy partnernek tekintsék. S fontosnak, nélkülözhetetlennek — akár esztergályos, akár osztályvezető vagy fűtő —, aki ugyan a nagy egészben csak egy rész, de nélküle nem működne, nem lenne tökéletes az egész. Nemzeti vagyonunk sokkal nagyobb hányada testesül meg a fejekben összegyűlt tudásban és tapasztalatban, mint valamennyi termelőberendezésünkben együttvéve. Nem mindegy, hogy ez az érték miként, milyen mértékben hasznosul. A tudás- és talanasztalattartalék is van akkora, mint a gabonafélék genetikai tartaléka Ennek föltárásával már foglalkoznak. Az ,,emberi tartalékok” föltárásáért tudományos tanácskozást se kellene összehívni. A. K. Goethe tv-filmen Vonzalmak és változatok .,Nagyra kell becsülni minden igazi érzést az olyan világban, amelyben voltaképpen a közöny és az ellenszenv otthonos igazán.” Johann Wolfgang Goethe (1749—1832), a nagy német költő írta ezeket a sorokat, még 1809-ben. Ma, 1984-ben — igazságában miért is kételkednénk? — ez az idézet jelenik meg egy tv-film első kockáin. Deák Krisztina, a televízió rendezője, Bornyi Gyula kamerájának segítségével, a „Vonzások és választások” című munkájával tesz kísérletet Goethe világának megjelenítésére. Tehát egy újabb klasszikus. . . Egy klasszikus — akinek számunkra is van mondanivalója. Deák Krisztina tulajdonképpen a Goethe-művel debütáló rendező. Két éve végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Szinetár Miklós tanítványaként. A „Vonzások és választások” előtt mindössze egy néhány perces etűdöt készített. Erről — az „Égnek madarai mozdulatlanok”-ról —, a kritika úgy emlékezett meg, mint az újfajta televíziós műfajok alkalmazására kipróbált reményteljes kísérletről. Az említett produkció egyébként — miért is ne mondanánk, kiváltképp akkor, ha alkotója nő —, szenvedélyes, nyílt és az érzelmeket felkavaró háborúellenes vitairat. — A „Vonzások és választások” kapcsán svéd filmrendező, Ingmar Bergman jut eszembe: csodálatos művész, akinek megértése gyakran gondot okoz. Nem gondolja, hogy Goethe hasonlóan kemény dió. Ráadásul a képernyőn? ... — Nem kell a klasszikusokat misztifikálni és a nézőket sem alábecsülni. A történet olyan emberekről szól, akik élik az életüket. Szeretnek, gyűlölnek, örülnek, szenvednek ... A regény több helyszínen játszódó, sokszereplős, múlt századi történet. Az én változatom a húszas években játszódik, egy helyszínen. Ezek a változtatások a lényeget nem érintik. A film szeretne hű lenni a goethei gondolathoz, ami kortól, helytől, időtől független. — Egy sokszáz oldalas regényről néhány szóban beszélni képtelenség, a tv-film jeleneteit mozaikszerűen feleleveníteni szintén nem szerencsés. Goethe-t azonban — megkockáztatom —, kevesen olvasták és olvassák. Elárulná, hogy miről szól a „Vonzások és választások”? — Szerelmi négyszög történet. Nem afféle rétegfilmet akartam csinálni — a Goethe értőknek. — A forgatókönyvírás és a rendezés közben is az okozta a legtöbb problémát, hogy a történés és az ezt mozgató gondolati tartalom egyidejűleg váljék hatásossá. Goethe-t nem lehet elmesélni, csak általánosságokat lehet mondani művészetéről. A „Vonzások és választások”-ról például azt, hogy a regényben mindent megírt — legalábbis szerintem —, amit egy férfi-nő kapcsolatáról meg lehet írni. — Bálint András és Takács Katalin ismert színészek. A Kapitány szerepe-Nem nehéz elképzelnem azt a hatéves kislányt, aki annak idején hétről-hétre lelkes hangon így szólalt meg a rádióban: „Kedves hallgatóink, az óvodások műsora következik.” Kiskalmár Éva, a Magyar Televízió bemondónője, megőrizte ama régi kislányos őszinteséget, ma is így jelenik meg előttünk a képernyőn, meghittséget sugárzó mosolyával. — Tudja-e, mennyire népszerű? — kérdem tőle, de elhárítja ezt a megfogalmazást. — Én csak azt szeretném, ha elfogadnának ilyennek, amilyen vagyok — mondja. — Amikor itt ülök egymagam a bemondófülkében, szemben a rám meredő kamerával, azokra gondolok, akik otthon, a képernyők előtt hallgatják, amit mondok, tudom, hogy rám figyelnek, s azt is tudom, mit éreznek, amikor rossz hírt kell felolvasnom, hiszen én is ugyanazt érzem. — Biztosan ez a nyitja, hogy az elmúlt hat évben mind kedvesebb és személyesebb ismerősünkké vált és ezt tudja is, hiszen százával kapja a TV- nézőktől a meleghangú leveleket. — Valóban sok levelet kapok, legtöbbet fiatal lányoktól, akik azt kérdik, mi kell ahhoz, hogy valaki TV-bemondó lehessen. Én megírom, hogy magyarolasz tanári diplomát szereztem, tanítottam is az Árpád Gimnáziumban, beszélek olaszul, angolul, németül. Mások azt kérdik, azonos vagyok-e azzal a Kiskalmár Évával, aki zenei műsorok riportere a rádióban és én írok-e cikkeket az Új Tükörbe, az ÉS-be, a Film Színhház Muzsikába, amikor megírom, hogy igen, sokan csodálkoznak amiért egy bemondónő ezt is tudja, pedig a mi munkánk színészi és újságírói képességeket egyformán megkíván, a bemondószövegeket is mi magunk fogalmazzuk. Szemben a kamerával . Az ön sorsa kivételesnek mondható, vajon, hogyan fogalmazná meg, mit jelent ma Magyarországon nőnek lenni? — Szép, jó, de nagyon nehéz és egyre nehezebb. Főleg azoknak, akik a mesék világában nőttek fel, mint ahogy én is, nagyon sok mesét olvastam, de úgy látom, mostanában egyre durvább, agresszívabb a világ. — Ezt hogy érzékeli egy népszerű TV-bemondónő? — Én az utcán nem bemondó vagyok, hanem egy nő a sok közül, aki bevásárolni megy, aki utazik az autóbuszon !