Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)

1985-03-09 / 10. szám

O­U □□ o □□ SMLAPO [}€©[F] A legkedvesebb... Újból felkérjük kedves olvasóinkat a zsűrizés­re. Szavazataikat minden héten levelezőlapon küldjék el a Képes Újság szerkesztőségének cí­mére (Gyulai Pál u. 14. Budapest, 1985). A le­velezőlapra nem kell mást írni, csak a ruha számát, és azt, hogy hányadik lapszámban je­lent meg. A legszebbnek ítélt öt ruha tulajdonosa 3000-3000 forintos vásárlási utalványt nyerhet a ruhaszépségverseny végén. Várjuk továbbra is, hogy a legkedvesebb ru­hájában készíttessen magáról fényképet és küldje el a címünkre. Vegyen részt abban a versenyben, amelyben kicsit megméretik az íz­lése. És várjuk a szavazatokat is! Sínkáné Németh R. Tápiószentmárton Csak koromhoz, alakomhoz és egyéniségem­hez illő ruhadarabokat vásárlok. Alapruhatára­mat piros-fehér-fekete színekből állítom össze. Legkedvesebb a fekete alapon aprómintás egy­beszabott ruhám. A győri áruházban vettem, Horváth T. Zsuzsa Győr Fekete ruhámat a nagynéném készítette. Azért kedvelem, mert nem tömegcikk, komoly színe ellenére is hangulatos. A másik ruhám zöld, aranyszállal átszőtt, különleges anyagú. Lágy és könnyű. Sötétzöld övet hordok hozzá. Bárdosi Zsuzsa ölbő Nagyon szeretem ezt a sportos jellegű ruhá­mat. Karcsúsít, és úgy érzem, ez a fazon elő­nyös számomra. A szoknyát külön, más felsőré­szekkel is tudom hordani. A különböző színű kendőimet kiegészítőnek viselem hozzá. Szabó Andrea Debrecen Könnyű és kényelmes ruha, tavasszal, ősszel hordom. A jászberényi nagyáruházban vettem. Egyszerűsége miatt különböző övekkel, kitűzők­kel díszíthetem, kistáskáim és cipőim színétől függően. Kicsit öregít, húszéves vagyok. Sok-sok évvel ezelőtt élt a világon egy fiatal teknősbéka. Persze emberi számítás szerint ez a teknős már egyáltalán nem volt fiatal, hiszen a hatvanadik évén is túl járt, de mint tudjátok, a teknősbékák nagyon so­káig élnek, így a mi teknősünk joggal tar­totta magát fiatalnak, s ha netán valaki a korát emlegette, még meg is sértődött. Egyszer elment felköszönteni százéves nagybátyját, aki igen bölcs teknős hírében állott. Beszélgetés közben így panaszkodott neki: — Folyton rajtam köszörüli a nyelvét a vadkan. Ha meglát, rögtön gúnyolódik: „Te vagy a világ leglustább állata. Úgy mászol, mint egy beteg csiga ...” — Hát ez igaz, hogy nem mozgunk valami gyorsan — jegyezte meg a nagybácsi. — De hogy lusták lennénk ... ez már hazugság! — Móresre kellene tanítani ezt a vadkant. Csak tudnám, hogyan... A nagybácsi bölcsen elmosolyodott. — Tudod mit? Hívd ki versenyre, és győzd le! Akkor aztán az erdő minden álla­ta rajta fog nevetni! És mindjárt tanácsot is adott, hogyan csi­nálja. Néhány nap múlva az erdő lakói gyűlésre jöttek össze a zöld tisztáson. A vadkan is ott volt. Amikor meglátta a teknőst, nem bírta megállni, hogy oda ne szóljon neki: — Na, te is idemásztál, világ lustája? Ha láttad volna, én hogy száguldottam! Mint a szélvész! — Csak ne hencegj a gyorsaságoddal, amíg le nem győztél! — Talán versenyezni akarsz velem?! — kérdezte a vadkan, és kitört belőle a neve­tés. — Igen, versenyezni! Amelyikünk előbb eléri a nagy tó partját, az lesz a győztes. — Rendben van — mondta a vadkan. — Akár máris kezdhetjük! — Hohó, ne olyan gyorsan! Várjunk még egy hónapot. Nekem gyakorolnom kell. Te meg heveréssz addig. — Heverésszek? Hogyan jutok akkor en­nivalóhoz? — Ezzel ne törődj! A barátaim mindent a helyedbe visznek. A TEKNŐS ÉS A VADKAN VERSENYE (M. Korian meséje)

Next