Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)
1985-05-25 / 21. szám
K Irgus király, Ilo, s számtalan nevesincs mesebeli figura, egzotikus szörny és istenség népesíti be az udvar minden zugát; még a kerti csap kevéssé esztétikus, rozsdásodó fejét is különös faragás: félig állat, félig emberalak takarja. A verandán robusztus „ülőgarnitúra”: súlyos asztal, pad, olykor csak jelzésszerűen megmunkálva. A ház első helyiségének berendezése, lámpától a könyvespolcig, szintén a házigazda kezemunkája. A polc itt-ott kicsit görbébb a szabványosnál, a fotelszerűségben sem egészen olyan ülés esik, mint egy igazi fotelben, s az asztal lapja enyhén lejt. Nem készítőjük igénytelenségét jelzik eltérő mivoltukkal, hanem arról a tiszteletről vallanak, ami Koncz Vilmosban él a fa természetes görbületeivel, felületi egyenetlenségeivel, a természettől kapott formájával szemben. Inkább a padot vagy valamelyik figurájának testét hajlítja a fához, semhogy a fát kényszerítené saját elképzeléseihez. Mikoncz Vilmos a faragások, faplasztikák után újabb meglepetéssel szolgál: kis elefántcsont ékszereket, nyakláncokat, gyűrűket, karpereceket mutat. — Tudja, az első karperecét mérgemben csináltam .. . Dar-es- Salaamban, ahol akkoriban dolgoztam, a kollégám egy elefántcsont karkötőt akart vásárolni a feleségének. Szemérmetlenül drágán akarták rásózni. Mondom magamban: akármi legyek, ha nem faragok egy ilyent! Vettem egy kést, amilyent a makondé törzsbeliek is használnak az elefántcsonthoz és elkészítettem az első karkötőt. A makondék nem hitték, hogy én csináltam, bemutatót kellett tartanom nekik ... A makondék, Tanzánia egyik törzsének tagjai nem ellenségesek a fehér emberrel szemben, de nem is borulnak a nyakába. Ám attól fogva, hogy Koncz Vilmos, az Ikarus autóvillamossági szerelője a szemük láttára bizonyította tehetségét, közelebb engedték magukhoz, hagyták, hogy tanulmányozza sajátos folklórjukat, ellesse mozdulataikat. — Másfél évet töltöttem Tanzániában garanciális szerelőként, ez idő alatt csak figyeltem, tanultam, s egy karperecen kívül semmit sem csináltam. 1976-ban, miután hazajöttem, faragtam ki az első figurámat fából, s azóta csináltam vagy nyolcvanat, talán százat is. Koncz Vilmos munkáin erősen érződik az afrikai folklór hatása, de a makondé motívumok a magyar népművészet ornamentikájának elemeivel keverednek. Egyik-másik alkotása egyszerre idézi fel Afrika különleges idegenségét és a magyar Alföld pásztorművészetének ismerősségét. — Az ember nem lépheti át saját árnyékát, nem tudja letagadni, honnan jött... Koncz Vilmos Kunszentmártonból jött szerencsét próbálni, szakmát tanulni Budapestre. Mindennapos gondjai: meggyökerezés az idegen városban, a munkahelyén, majd pedig a családalapítás, a házépítés, nyelvtanulás, a jogosítvány megszerzése, szóval a hétköznapi feladatok oly mértékben lefoglalták, hogy nem gondolt ő művészettel sokáig. Talán nem is gyanította, hogy ilyen képességek is szunnyadhatnak benne. Egy idős, festegető szomszédjának biztatására fogott először ecsetet, már harminc évesen, s újabb másfél évtized telt el az első faragásokig. Most már több mint húsz kiállítást tudhat maga mögött, egyéni stílusú munkái az ország sok pontján láthatók. Szülőfalujában három méteres faplasztikájában gyönyörködhetnek a földijei, de áll alkotása a tiszakürti arborétumban, a kecskeméti Játékmúzeumnál, Tokajban, Tiszaladányban, a nagybörzsönyi tanács házasságkötő termében, a XVII. kerületi Dózsa Művelődési Ház parkjában, ott, ahol Koncz Vilmos fafaragó tudományát ma is tökéletesíti. A budapesti Állatkertben mostanában fejezte be viking hajóját, a gyerekek e kedvelt szabadtéri játékát, egyéb munkáit régebben ismerik az Állatkertbe járó felnőttek és gyerekek. Lakóhelyén, a XVI. kerületben meghirdetett felszabadulási képző- és iparművészeti pályázaton az első helyet szintén ő szerezte meg, önkéntelenül is előtolakszik a kérdés: ezzel a tehetséggel, ilyen eredményes művészi tevékenységgel miért nem gondol arra, hogy „profi” legyen? — Azért, mert belőlem teljesen hiányzik az üzleti érzék, önmagam „árusításának” képessége. Eladtam életemben négy képet meg három szobrot? . . . Különben sem pénzért, anyagi sikerekért csinálom én ezt. Csinálom, mert szeretem, mert nekem ez öröm, mert amíg más focimeccsre megy, én fogom a kést vagy a szekercét és faragok. Most a Kolompolás című munkámon dolgozom, a kolompolás régi magyar népszokás, nagypéntek éjjeléről. Koncz Vilmos olyan munkásművész, akinek érdeklődése a legtágabban öleli fel a különböző tematikákat, gazdag fantáziája nem torpan meg az újabb és újabb témák előtt. S ami a sikert illeti, arról így beszél. — Az Állatkertben tavaly 1 millió 650 ezer látogató fordult meg. Hol láthatnák ennyien a munkáimat?! Kell ennél nagyobb siker, népesebb közönség? . .. Kenedi Lia Fotó: Stefka Éva X 70p A makondék tanítványa Képeink Koncz Vilmos Állatkertben látható munkáiról készültek Munka közben 14