Képes Újság, 1985. január-július (26. évfolyam, 1-27. szám)

1985-06-15 / 24. szám

CsalAM Kok A terem- zsúfolásig tele. A kerek asztal körül töb­ben ülnek, halkan be­szélgetnek, mások divat­lapokat nézegetnek. A hálóval „tapétázott” falon fogasokon szebbnél szebb ruhák lógnak. Hatalmas tükör előtt lányok-asz­­szonyok tolonganak, nézegetik magukat. Úgy viselik a ruhákat, mintha hivatásos manökenek lennének. Fiatal farmernadrágos pár érkezik. Tétován nézelődnek, majd a lány a fehér ruhát levéve az öltözőbe megy. Ahogy megje­lenik a habkönnyű ruhában min­den szempár rátekint. Kissé za­vartan indul a tükör elé. Megéli, arcán elégedett kis mosoly je­lenik meg. Az őt kísérő fiatal­ember is elbűvölve nézi. A most érkező hirtelen nem is tudja, jó helyen jár-e? Üzlet­ben? Kiállításon? Üzlet nem le­het, hiszen nincs pénztár, a ru­hákat nem lehet megvásárolni. Tessék fölpróbálni Csaknem negyven ruhával, és az­zal az ötlettel, hogy minden ru­hát fel lehet próbálni, mutatko­zott be Bartonek Katalin ruha­tervező iparművész, a Fiatal Művészek Klubjában. — Évek óta ebben a szakmában dolgozom, de ritkán adatott meg, hogy ruháimat a vásárlókon lás­sam — mondja a fiatal iparmű­vész. — Kiállításom anyagát a mindennapi viseletre terveztem, s mert meggyőződésem, hogy a ruha emberi alakon kap életre, ezért kínáltam fel ezt a lehető­séget, így nemcsak nézői, hanem azonnali kritikusai is lehetnek munkámnak. Ugyanakkor a ter­vező számára ez az a pillanat, amikor eldől, hogy terve, sok esetben művészi álma beválik-e a gyakorlatban? M. Ágnes tanítónő már ismét farmernadrágban, indulásra ké­szen búcsúzik az ismerőssé vált idegenektől. De azért még vála­szol a kérdésre: — Ilyen kellemes, kényelmes ruha még sohasem volt rajtam. Hogy itt csodálatos ruhák van­nak, erre a vőlegényem hívta fel a figyelmet, ö, Pesten dolgozik, én vidéken. Csak azért jöttem, hogy ezt a kiállítást közösen is megnézzük, mert esküvőre készü­lünk, s eddig még nem találtunk megfelelő menyasszonyi ruhát. Sajnos ezekből a modellekből nem lehet venni, de most már legalább tudjuk, hogy milyet aka­runk. Az iparművésznő elmond­ta, hogy milyen anyagból készült az a ruha, amelyet szeretnék, le is rajzolta. Frajt Edit színésznő egyenesen a filmgyárból érkezett. — Rettenetesen fáradtan jöt­tem, s csak végig akartam néz­ni a ruhákat. De egyik percről a másikra elkapott a vágy, hogy felpróbáljam legalább azt a feke­tét. Aztán nem tudtam abbahagy­ni, sorra próbáltam egyiket a másik után. Nemcsak arra vol­tam kíváncsi, hogy milyen va­gyok bennük, hogy állnak raj­tam, hanem inkább az érdekelt, hogy valamennyiben ilyen kelle­mesen, szabadnak érzem-e ma­gam? Kiderült, hogy minden ru­hának megvan ez az előnye. Ezenkívül elgyönyörködhettem az anyag, a szín és a forma har­monikus komponáltságán. Jó já­ték volt az egész. Közben telje­sen megfeledkeztem arról, hogy egész nap álltam, fáradt vagyok. Eszembe jutott, hányszor gon­doltam arra, hogy egy-egy régeb­bi ruhámat nem ártana valami díszítéssel egyedivé és újjá va­rázsolni. De most éreztem igazán, hogy mennyit számít egy régi csipke, horgolás vagy gyöngyfű­­zéses díszítés a ruhán. Bartonek Katalin is szereti a szépet, ez látható igényes munká­in. Már hároméves korában „alko­tott”. Édesanyja ekkor esküvői ruhát készített. Amikor kiment a szobából, Kati színes gyöngyök­kel díszítette a ruhát. S bár a gyöngyöket le kellett venni, Kati érdeklődését édesanyja komolyan vette, s bevonta a ruhák világá­ba. Aztán Kati felnőtt lett, ruha­tervező iparművész. Maga festi a ruhaanyagot, tervezi, szabja, varr­ja — felsőfokon . .. Vágó Judit Fotó: Gábor Viktor

Next