Képmás, 2004 (5. évfolyam, 1-12. szám)

2004-06-01 / 6. szám

AKTUÁLIS Kispaptalálkozó A Rákóczi Szövetség és a Pro Iuventute Alapítvány 2004. július 13-17. között a kár­pát-medencei katolikus kispapok számára tábort szervez Pannonhalmán. A résztvevők megismerkedhetnek olyan hivatással rendel­kező személyekkel, akik egész életük során vállalták hitüket, feladatukat, amellyel Isten­nek, a hazának és embertársaiknak tartoz­nak. A Szegedi Tudományegyetem Vallástu­domány Szakának oktatói előadást tartanak vallástudományi és egyéb, kisegyházakkal és szektákkal kapcsolatos kérdésekről, prob­lémákról. Dr. Bolberitz Pál A Vatikán hatása Európában címmel tart előadást. A hallgatók betekintést nyerhetnek majd a katolikus egy­ház helyzetébe Felvidéken és Kárpátalján, és kirándulásokon ismerkednek meg Magyar­­ország Egyházi központjaival. A találkozó fővédnöke Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Velocipéd VB Május 20. és 23. között az UNESCO által világörökségnek nyilvánított Fertő tó men­tén találkoztak a velocipédek rajongói és kiválóságai. A műemlékvédelem alatt ál­ló szabad város, Ruszt festői hátterével a kerékpár-rajongók Mekkája volt. A 2004. évi kerékpár-sporteseményt csillagtúra nyitotta meg olyan világbajnokokkal, mint a Tour de France-nyerő Lucen van Impe és az osztrák Eddy Merckx, Rudi Altig és Roland Königshofer. Mint a képeskönyvben, Ruszt történelmi belvárosában, a XVI-XIX. századból szár­mazó, sgraffito díszítésű polgárházak között legalább 500, nagyrészt történelmi ruhákba öltözött tarka kerékpáros jelent meg több mint 20 országból. Eközben csillagtúra indult Frauenkirchenen át, onnan tovább kerekeztek Podersdorfba. A másik indulási pont az Esterházy kastély volt Eisenstadt­­ban, ahonnan a legendás kerékpáros Roland Königshofer indult a résztvevőkkel. A bicik­­lizők a Bajnokok terén találkoztak, ahol a híres kerékpárosok Polidor, Merckx és Altig megörökítették kézlenyomatukat burgen­landi földön. Ezen a napon történelmi kerékpáros bolhapiac is volt Ruszton. Egerszalók Ismét lesz Egerszalókon ifjúsági talál­kozó. A Kerényi Lajos atya által 22 éve vezetett lelkigyakorlat idei jelszava: Személyiségünk Krisztusa. Az előadások témakörei a lélek megértését kívánják megközelíteni a kinyilat­­koztatás és a modern tudomány távlataiban. A témák: a szorongás és a szervi megbetege­dések összefüggései, a tudatalatti világ titkai, mi teszi igazán boldoggá az embert. Személyiségünk Krisztusa Polgári Piknik Hagyományteremtő szándékkal meg­rendezik az Első Sződligeti Polgári Pikniket június 19-én. A rendezvény lehetőséget biz­tosít a Polgári Körök tagjainak egymás megismerésére, fiatal művészek bemutat­kozására a Dunakanyar régióból, egyben tartalmas szórakozási lehetőséget biztosít kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rendezvény programjai szombaton reggel 7 órától 22 óráig zajlanak, a kilátogató családokat horgászverseny, rézfúves talál­kozó, véradás, néptáncosok, nemzetiségi bemutatók, kézműves foglalkozások, báb­előadás, táncház, mesemondás, ugrálóvár és arcfestés várja. ÉS LELKIGYAKORLAT 2004. július 14-18. A Budapesti Művelődési Központ és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Orszá­gos Szövetsége KORLÁT - Hogyan juthatunk zöldközelbe Budapesten és környékén? címmel internetes oldalt nyitott, és ingyenes CD-ROM-ot bocsátott ki a rászorulók Speciális térképekkel ad tájékoztatást a kirándulni vágyók számára a Budapest és környéki zöldkörnyezet 70 helyszínének látogathatóságáról, terepviszonyairól, látni­valóiról. A térképek, fényképek segítségével virtuális kirándulásra indulhatunk, így a mozgásukban korlátozottak is eldönthetik, mely területeket kívánják felkeresni. A CD-ROM az érdekvédelmi egyesületek mellett a Magyar Turizmus Rt. Budapest- Közép-Dunavidék Régió Tourinform Irodáiban és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségénél is beszerezhető. Bővebb tájékoztatás: http://korlat.bmknet.hu, vrvrw.vendegvaro.hu

Next