Kereskedelmi Szemle, 1992 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

HOCH RÓBERT—RADNÓTI ÉVA Fejlődésünk lehetőségei és valósága Napjaink átalakulási folyamatai közt a legége­tőbb kérdés, a kérdések kérdése, hogy merre tart Magyarország, mi lehet és mi lesz a fejlődés útja. Úgy tűnik, a közhangulat erre a kérdésre eléggé pesszimistán válaszol. Nem csoda, hisz a történelmi tényekre támaszkodó pesszimizmus mélyen benne él a nemzet tudatában. A hátrányos helyzet erős tudata szinte már hivalkodó. Ki más tudna ennyi bajjal megbirkózni? Mert nem az a legény, aki adja, hanem aki állja, és a magyar állja. A balsorstudat a földhöz, a földrajzi helyzethez, az Európa kapujában álláshoz, Kelet és Nyugat ütközéséhez kötődik. Pedig voltaképpen ugyanez a földrajzi helyzet lehetne előnyös is, mint ahogy történelmünk egy-egy kivételes korszakában elő­nyös is volt. Az évezred fordulóján és az évezred elején a bizánci és a nyugati hatalmak közti ügyes lavírozás tette lehetővé az ország független fejlődé­sét és a béke ritka hosszú korszakát III. Béla idején. Vajon most milyen lehetőséget kínál nekünk a föld­rajzi helyzet, a szeretett és átkozott Dunatáj, köze­ledvén a második évezred fordulójához? Túl a civilizált világon vagy Európa szívében? Valójában azonban egyáltalán nem a földrajzi helyzet az, ami Magyarországot Európa határára állítja. Földrajzilag inkább azt mondhatnánk, Ma­gyarország Európa szívében van. Ami kirekeszti, az a gazdasági fejlettségbeli, a civilizációs elmaradás az Európát reprezentáló nyugat-európai színvonal­tól. Ezt a lemaradást leküzdve Magyarország a világ végéről Európába kerül. Az Európához csat­lakozás Magyarországon ma politikai jelszónak tűnik, a valóságban azonban nem politikai jelszó, hanem gazdasági kérdés. Európához csatlakozni csak európai infrastruktúrával, s általánosabban szólva európai életfeltételekkel lehet. Ezekhez az életfeltételekhez azután jócskán kötődnek ideoló­giai nézetek, politikai felfogások és jelszavak is. De ezek önmagukban nem hogy nem visznek Európá­ba, hanem eltávolítanak attól, ha hiányzik az Euró­pához kötődő gazdasági alap és fejlettségi szint. Az Európához csatlakozás olyan méretű gazda­sági feladatokat jelent, amelyek nem valósíthatók meg az állam jelentős gazdasági szerepvállalása nélkül. Sokan ma a Nyugathoz csatlakozás legfőbb kritériumának az állam gazdasági szerepvállalásá­nak felszámolását tartják. Ebben annyi az igazság­mag, hogy a modern polgári állam gazdasági sze­repvállalása lényegesen kisebb a szocialista gazda­ság centralizált tervutasításos rendszerénél. Csak­hogy ez a rendszer Magyarországon már régen a múlté volt, amikor a rendszerváltás megkezdődött. Igaz továbbá, hogy az állam gazdasági szerepválla­lásának még a piaci szocializmus államának gazda­sági szerepvállalásához képest is csökkennie kell. Ezzel azonban végére is értünk az igazságtarta­lomnak. Soha sehol nem volt még állam, amely bizonyos szerepet ne vállalt volna a gazdaságban. Ez a szerepvállalás koronként hol nagyobb, hol kisebb. Olykor nagyobb, olykor kisebb a szüksé­gesnél, de maga a szükséges mérték a legjobban változó. Átalakulási folyamatok idején természet­szerűleg nagyobb, mert magát az átalakulást, a változást is támogatni, vezérelni kell. Ehhez pedig mindenekelőtt okos koncepcióra van szükség, s ez az, ami nagyon hiányzik. A fejlődés útjára vonatkozó koncepció hiánya ma leginkább két — egy felületes gondolkodásra és egy a gondolkodás hiányára való — felfogásban jelentkezik. A gondolkozás hiányára mutat az az elképzelés, hogy egyszerűen csak vissza kell menni, az oktatás­ban mondjuk Klebelsberg Kunóig, s ha oda eljutot­tunk, akkor már minden megy szinte magától. S ahogy az gyakran lenni szokott, az ostoba a bölcsre, a jelen esetben a haza bölcsére hivatkozik, aki megmondta volna, hogy a rosszul begombolt mellényt újra kell gombolni. Csakhogy a mellény rossz gombolását azonnal szokták korrigálni, s nem hordják évtizedekig, mielőtt az újragombolás­­ra sor kerülne. Nekünk most nem könnyű gimbe­­lem-gombolom feladataink vannak! Felületesnek mondható az a másik elképzelés, hogy egyszerűen le kell másolni a fejlettebbeket. Figyelni kell a fejlettebbeket, s saját helyzetünket gondosan elemezni, hogyan hasonulhatunk hozzá­juk, úgy hogy az sajátosságainknak a jelenben meg­őrződő múltnak és régmúltnak egyaránt megfelel­jen. Már csak azért sem lehet szó egyszerű másolás­ról, mert a formák a fejlettek közt is rendkívül változatosak. Gondolkodni kell rajta, hogy szá­munkra melyik és mennyire követendő, vagyis nem lehet átvenni másképp, mint a viszonyainkra adap­tálva. Ha magát a célt nem lehet kitűzni egyszerű máso­lással, még kevésbé lehet a hozzávezető utat, hiszen nem is onnan indultunk, ahonnan ők indultak. Augusztinovics Mária fejtette ki söntölési elméleté­ben, hogy noha két pont között a legrövidebb út az

Next