Kereskedelmi Szemle, 1992 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

kint vissza, s ezért az átalakulás institutionális és személyi feltételei részben jobban megvannak, rész­ben könnyebben kialakíthatók, mint más orszá­gokban. A másik, hogy Magyarország nem sok­­nemzetiségű állam, s így az országon belül a nemze­tiségi problémák nem okoznak olyan gondokat, mint másutt. De nemcsak Magyarország helyzete kedvező a többi kelet-európai ország között, ha­nem a volt szocialista országok közül a fejletteb­beknek a lehetőségei a felzárkózáshoz azért kedve­zőek, mert a volt szocialista országok — bár alacso­nyabb színvonalon állnak, de a társadalmi, gazda­sági struktúrájuk tekintetében mégis inkább hason­lítanak a nyugat-európai országokhoz, mint bár­mely más régióhoz. Ezen belül a hasonlóság annál nagyobb, minél közelebb esnek azokhoz földrajzi­lag is. Magyarország történelmileg adott helyzete e tekintetben is kedvező. Ennek a hasonlóságnak legjellemzőbb vonásai a széles középrétegek. Bár a 60—70-es években kialakult középréteg jelentősen különbözik a nyugat-európaitól, az értelmiség ma­gas aránya az össznépességen belül, a népesség vi­szonylag magas színvonala az iskolázottság, szak­­képzettség tekintetében, az infrastrukturális szol­gáltatások iránti magas igény számos hasonlóságot mutat. S bár Nyugat-Európához viszonyítva az infrastruktúra fejlettségi színvonala nemcsak az igényekhez, hanem általában abszolút módon is — egyes területeken pedig külösen — elmaradott, de ebben a térségben Magyarországon mégis jelen­tősebb infrastruktúra-fejlődés ment végbe. Elég, ha utalunk a 60-as 70-es években megvalósult lakásfej­lesztési programokra, amelyek később sajnálatos módon megtorpantak. A feltételek egy része esélyt adna ahhoz, hogy a társadalmi, gazdasági átalakulásokat végrehajtva Nyugat-Európához és ne Dél-Amerikához haso­nuljunk. A világpolitikai és világgazdasági folya­matok mégis inkább a fordítottját valószínűsítik. S ennyiben a ma pesszimizmusa már nem a múlt­ban, hanem a jelenben gyökeredzik. Abban a nem alaptalan aggodalomban, hogy a nagy nemzeti ci­­vakodások közepette keveset fogunk tudni realizál­ni adott lehetőségeinkből. Nyugat-Európa közelítése nem lehetséges az inf­rastruktúra erőteljes fejlesztése nélkül. Magyaror­szágon az infrastruktúra fejlesztésének fontos fel­adata, hogy a viszonylag magas infrastrukturális igényekkel összhangban lévő infrastrukturális kí­nálatot teremtsünk, méghozzá nem az igények csök­kentése, hanem a kínálat növelése révén. Ezeket az igényeket azért kell megbecsülni, mert az elmara­dottság leküzdésének serkentője az elmaradottság­gal szembeni harag, elégedetlenség. Ahol ez nincs meg, ott a fejlődés gátja az igényhiány. Maga az igényébresztés sem lehetséges infrastruktúra nélkül. A világkiállítás jelentős serkentője lehetne az inf­rastruktúra fejlesztésének. Kérdés, hogy milyen más tényező tudná pótolni, ha elmaradna a világki­állítás, illetőleg lehetővé tenni az infrastruktúra nagyarányú fejlesztését. Az európaiság fő kritériuma a fejlett infrastruktúra Az állam részvételét az infrastruktúra fejlesztésé­ben a gazdaság szükségleteivel, az infrastruktúra húzóerejével indokoltuk. De az államnak azért is szüksége van az infrastruktúra fejlesztésére, mert enélkül nem tudja betölteni társadalompolitikai és gazdaságpolitikai feladatait, pedig ezek éppen az átalakulás időszakában igen nagyok. Bár a 80-as évek reformtörekvéseiben — és még markánsab­ban a rendszerváltás során — központi törekvés az állam gazdasági szerepének csökkentése. Az inf­rastruktúra fejlesztése a gazdaságnak az a területe, amelyen az állam gazdasági szerepe igen jelentős marad. Mondhatjuk, hogy — más területekhez ké­pest — minden országban igen jelentős. Magyaror­szágon az infrastruktúra elmaradottsága és húzó­hatása a fejlődésre ezt a jelentőséget még aláhúzza. Az infrastruktúra fejlesztésének lehetőségét ja­vítja az a körülmény, hogy az infrastruktúra mun­kaerőigénye általában viszonylag nagy, s ezért a jelenlegi helyzetben, amikor a munkanélküliség je­lentős, fejlesztésének feltételei viszonylag kedvező­ek. Az infrastruktúra egyik jellemző vonása, hogy jórészt a belső piac szükségleteit szolgálja, ezért az infrastruktúra fejlesztése egyben a belső piac fej­lesztése, mégpedig úgy, hogy más tevékenységeket is maga után húz. Ugyancsak a belső piacon jelent­kezik az infrastruktúra láthatatlan exportja, ame­lyet a turisták fogyasztása és vásárlásai jelentenek. Az elmúlt években jelentős eredményeket értünk el­­az idegenforgalom, s ezen belül a rendezvényturiz­mus fejlesztésében. Fontosságára való tekintettel külön ki kell még emelni az infrastruktúra szerepét a működő tőke beáramlásának elősegítésében. Az infrastruktúra fejlesztésének húzóereje van a gazdaság egészére. Ezen belül az export gazdasá­gunk számára való fontossága miatt különösen figyelemre méltó, hogy az infrastrukturális szolgál­tatások támogathatják az exportot, mivel jó refe­renciát jelenthetnek infrastrukturális rendszerek szállításához. Továbbá: komoly tőkeimport lehe­tetlen fejlett infrastruktúra nélkül. A rendszerváltással kapcsolatosan az infrastruk­túra csaknem minden területén megszűnik az állam monopolhelyzete, és sok esetben jelentősen csök­ken az állam szerepvállalása. Legerősebben a ter­melői infrastruktúrában, illetve annak egy részé­ben. Az infrastruktúrában jelentkező óriási felada­tokból következően összefüggésében azonban nem csökkenhet az állami szerepvállalás volumene az infrastruktúrában, viszont a nem állami erőforrá­sok bevonása az infrastruktúra fejlesztésébe, a ma­gán-, a külföldi és a vegyes vállalkozások alakulása lehetőséget teremt az infrastruktúra fejlesztésére. A megfelelő módon végrehajtott privatizálás az infrastruktúrán kívüli területeken forrásokat te­remthet az állam számára az infrastruktúra bővíté­sére. Ez nem szükségképp centralizált fejlesztés.

Next