Kereskedelmi Szemle, 1994 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
hogy ez a jelenlegi árrendszer nem az elképzelhető világok legjobbikának legjobb árrendszere. Ám újból: az értékelmélet nem elsősorban a javak árelmélete. Az értékelmélet elsősorban jövedelemelosztási elmélet: az egyes termelési tényezők milyen forrásból és milyen jogcímen jutnak jövedelemhez. A Quasnay—Petty—Smith—Ricardo—M arx fejlődési vonal végső konklúziója: az anyagi gazdagságot, a nemzet jövedelmét a munka alkotja egységes új értékként, s ez az egységes új érték hasad szét az egyes termelési tényezők jövedelmeire. Igen-igen fontos kérdés: milyen munka értékalkotó és melyik munka nem az. Az elmúlt évtizedekben — szinte érthetetlen módon — kizárni igyekeztek belőle a növekvő jelentőségű szellemi munkát és az ugyancsak egyre fontosabb, a szolgáltatási szférában kifejtett munkát. Mind tudományosan, mind gyakorlatilag rendkívül súlyos károkat okozott a produktív-improduktív munkának az ilyetén módon való megkülönböztetése. Akárhol is vonjuk meg az értéktermelő munka határait, akár a szűkebb nemzeti jövedelmet számítjuk, akár a szélesebb GDP-t, a munka által teremtett értéken osztoznak a különféle termelési tényezők, illetve azok tulajdonosai. Vegyünk egy két termelési tényezős (munka-tőke) modellt. A neoklasszikus elmélet szerint a munka megteremti a munkabért, a tőke pedig a profitot. Mindenki azt kapja (ha a piac tökéletesen működik, nincsenek monopóliumok stb.), ami jár neki. A marxizmus szerint viszont a tőke társadalmi hatalom és jogcím, amivel és aminek alapján a megtermelt társadalmi jövedelem jelentős részét elsajátítja. Ennyi azonban kevés. Marx (és a marxizmus) megkülönbözteti a gyakorlat felszínét, s az ez alatt lejátszódó mély folyamatokat. A fentiekben a mély folyamatokról van szó. A felszíni folyamatok ennek a logikának felelnek meg. Az új érték aggregátum: a nemzet jövedelme összetevődik az egyes jövedelemfajtákból; a tőke hozza létre a profitot (a földtulajdon a járadékot), a munka pedig a munkabért. (Az értéktöbblet a munkához viszonyul, a profit a tőkéhez!) Nem értékelemekről, hanem költségtényezőkről van szó. A kapitalizmus szépítésének igen fontos eleme az idegen munka elsajátításának a tagadása. A fontosságot az is mutatja, hogy rendkívül primitív érveket is felhasználtak az értéktöbblet-elmélet ellen. Néhány példa: „A nyugati munkás olyan magas színvonalon él, hogy szó sem lehet kizsákmányolásról!” „Bár bennünket is kizsákmányolnának!” Közismert, hogy a marxizmus szerint a kizsákmányolás ténye független a reálbér színvonalától. Sőt, a reálbér emelkedésével nőhet a kizsákmányolás rátája. Ám a primitív érvek is hatottak, még a társadalomtudósok széles körében is. (Érdekes társadalompszichológiai kérdés lenne, miért voltak hajlandók a primitív érveket elfogadni? Meg nem is volt nehéz a kizsákmányolási elmélet vulgarizált változataiba, tételeibe belekötni. Akik most elfogadták a primitív kritikát, igen gyakran a vulgarizált változatot sajátították el korábban. Vegyünk egy példát, amely illusztrálja a jövedelemelosztásról mondottakat. Méghozzá nem egy országon belüli példát, hanem országok közöttit. Amúgy is ez utóbbi reláció vált a kizsákmányolás talán legfontosabb terrénumává. Példánk: az úgyszólván az egész elmaradott világra kiterjedő eladósodás. Egyszeri valóságos kölcsönnyújtással (a későbbi hitelek csak az adósságmechanizmus működtetéséhez kellenek) biztosított, hogy a léprecsalt országok az idők végezetéig fizethetik az eredeti tőke sokszorosát kitevő kamatot. Emez országok nemzeti jövedelmének (GDP-jének) jelentős része rendszeresen áramlik a megtermelő szegény országokból a gazdag országok bankjaiba és költségvetésébe. A felszínen látszólag mindegyik termelési tényező megkapja, ami neki jár. Akik viszont nem értik a forma és a tartalom dialektikáját (nem is hallottak róla), azt mondják: ne tűrjük a karvaly tőke kizsákmányolását, szüntessük be az adósság visszafizetését. — Gyakran találkozunk olyan nézetekkel, amelyek a munkásosztály létét tagadják. Mi erről az Ön véleménye? Az elméletben hűvös tárgyilagossággal megfogalmazott termelési tényezők mögött osztályok állnak. Eléggé következetlenek, akik elfogadják a munkát mint termelési tényezőt (a hozzá kapcsolódó jövedelemmel), de tagadják a mögötte álló osztályt. Amikor a munkásosztály (vagy ha jobban tetszik: a bérből és fizetésből élők osztályának) létéről vagy nemlétéről beszélünk, akkor tulajdonképpen két kérdésre kell választ adnunk. 1. Létezike munkásosztály objektíve ? Ahogyan Marx mondja: önmagában való osztály, osztály ’an sich’. 2. Létezik-e munkásosztály tudatos osztályként szerveződve, amely forradalmi szerepet játszik a kapitalizmus történetében? Ahogyan Marx mondja: önmagáért való osztály, osztály ’für sich’. Ebben az interjúban csak arra van mód, hogy a munkásosztály puszta létezésének kérdését tegyük fel. Talán nem vitatják a marxizmus ellenfelei sem, hogy tőkésosztály létezik. Még azt sem, hogy ez az osztály mindinkább nemzetközi. A manipuláció régi módszereit persze alkalmazzák: igyekeznek