Keresztény Élet, 2000 (8. évfolyam, 1-53. szám)

2000-11-05 / 45. szám

f1. oldal 130 éve született A szegények orvosa A Keresztény Egészségügyiek dr. Bat­thyány László Társasága Szombathely, ok­tóber 17-én millenniumi zarándokutat szer­vezett Felsőőrsre, hogy a Batthyány család származási helyén ünnepeljék meg névadó­juk születésének 130. évfordulóját. A szegények orvosa az ősi Batthyány család sarjaként látta meg a napvilágot Dunakilitiben 1870. október 28-án. A Batthyányiak Örs ve­zértől származtatják magukat, akik a honfog­lalás idején a Balaton északkeleti partján emelkedő sziklabércen, bővizű forrásokban gazdag vidéken ütötték fel sátraikat. Örs vezér számára, Vér-Bulcsú és Lehel vezérekkel dús zsákmánnyal kecsegtető kalandozások bevég­zése volt a gyászos Augsburg melletti Leh me­zőn elszenvedett vereség. Utódai szétszéledtek a Balaton-felvidéken, de településük elneve­zésében megőrizték ezer éven keresztül is az Örs vezértől való származásuk emlékezetét. A Battyhány név a magyar történelemben először 1389-ben tűnik fel Batthyány György de Kővágó-Őrs személyében, aki esztergomi várnagy volt. Ettől kezdve a Batthyány család neves államférfiakat, törökverő hadvezéreket, nádorokat, püspököket adott az országnak. Az elmúlt évszázadban az első felelős magyar mi­niszterelnökünk, Batthyány Lajos gróf a ma­gyar szabadságharc vértanúja lett. Legutóbb pe­dig dr. Batthyány-Strattmann László herceg, a szegények orvosa kanonizációjára várakozik a keresztény magyarság, hogy az egyház enge­délyezze nyilvános tiszteletét, példaképül állít­sa az isten- és az emberszeretet hősies gyakor­lásával megszentelt életét az új évezred ke­resztény magyarjai számára. Az ünnepi megem­lékezésre Felsőörs 1200-as években épült pré­­postság műemlék templomában került sor. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet Tibola Imre nagyprépost, a Batthyány-társaság egyházi el­nöke celebrálta. Utána vitéz Ajtós József pa­­lóznaki plébános - aki most Felsőörs lelki­pásztori szolgálatát is ellátja­­, előadásában szakszerű ismertetést adott az örsi nemzetség történetéről, kiemelve a Batthyányiak szerepét, akik a XV. század végétől a XVIII. század közepéig az ország legelőkelőbb főurai közé tartoztak. Majd bemutatta az ősi Árpád-kori ro­mán stílusban épült templomot, amelyhez a legutóbbi időkig is prépostság tartozott. A zarándokok hazatérőben Veszprémben megtekintették a bazilikát és a boldog Gizella­­kápolnát. Az egykori „királyné városában” is azért imádkoztak, hogy még a magyar millen­nium évében örvendeztessen meg minket az Úr; a szentatya a magyar szentek és boldogok tár­saságába emelje Batthyány Lászlót, a szegé­nyek orvosát. T. I. KERESZTÉNY ÉLET A Világunk templomai 2000 című kiállítást először Előszálláson mutat­ták be. November 3-ától 19-éig pedig Budapesten a Westend Citycenterben (Nyugati pu. mellett) láthatják az érdeklődők a világ templomait bemu­tató képeket. Az Előszállási Római Katolikus Egyházközség által szer­vezett budapesti tárlatot Takács Nán­dor székesfehérvári megyéspüspök november 3-án, pénteken déli 12 óra­kor nyitotta meg. (A felvétel még az előszállási kiállítás megnyitóján ké­szült.) A Kairosz Kiadó ajánlata KÖNYVEINK KAPHATÓK MINDEN NAGYOBB KÖNYVESBOLTBAN ÉS A KIADÓNÁL. Cím: 1134 Budapest, Apály u. 2/b. Tel./fax: 359-9825 Egy bátor férfi járta akkor Budapest utcáit. Fényképezett 1956. október 23-a és november 11-e között Hogy legyen jel. Tanúság­­ háborúról, tisztaságról, hősökről, vérről. Azután a jeleket a lélek megint sivárrá lett termeibe kellett zárni Több mint száz negatív lapult egy padláson hosszú, beteg évtizedekig, és a férfi meghalt. S amikor eljött ismét a szabadság, amely oly nagylelkű volt, hogy büntetlenül hagyta a gyilkosokat is, akkor özvegye odaadta a rejtegetett képeket a Történeti Hivatalnak. Csak egy feltételt szabott: sem az ő, sem férje neve nem kerülhet nyilvánosságra. - Mert hátha visszajönnek azok... - mondta, és maga előtt a Jóidét nézte, sokáig. APRÓHIRDETÉSEK Megismerkedéstől a családalapításig előadás- és be­szélgetéssorozat keresztény házasságra készülő fiatalok szá­mára, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet, a Katolikus Családtervezési Tanácsadó és a Szent Teréz­ egyházközség szervezésében. A kétheten­ként tartandó előadásokra minden fiatalt szeretettel várunk. Az előadások szempontokat adnak a párválasztáshoz, éret­tebb önismerethez segítenek, és a családi élet főbb kérdéseit ismertetik. Helyszíne: a terézvárosi plébánia hittanterme (Bu­dapest VI. kerület, Pethő S. utca 2., megközelíthető a 70-es, 78-as trolival, a 4-es, 6-os villamossal, a Király utcáig). Ideje: szerdánként 18.30-tól kb. 20.30-ig. Program: Megismerke­dés, szerelem (Dabóczi Kálmán-Juhász Veronika), november 8. Ketten a többiek között (Szlabey Balázs-Sallai Viola), no­vember 22. A döntés (Mohay Tamás-Keresztes Ilona), de­cember 6. A Pax Hungarica Diákszövetség értesíti az egyházi gimnáziumok öregdiák-szervezeteit és tagjait, hogy a rekvie­met elhunyt szerzetes tanárainkért és diáktársainkért 2000- ben­­ a szerzetesrendek 50 éve történt feloszlatásának évé­ben - november 18-án (szombaton) 17 órakor tartják a Margit körúti ferences plébániatemplomban. A KÉSZ Budapesti Klubja szervezésében november 25-én, szombaton 16.30 órai kezdettel, Krisztus, ki Nap vagy és világ - A magyar lélek kibontása címmel dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnökének jubileumi műsora hangzik el, a Vagantes trió közreműködésével. Helyszín: a Szent Margit Gimnázium díszterme, 1114 Bp., Villányi út 5-7. Belépődíj 300 Ft. Kata Antikvitás vásárol háború előtti és antik bútorokat, festményt, üveget, porcelánt, órát, ezüttárgyakat, teljes ha­gyatékot készpénzért. Nyitva 10-16 óráig. Üzlettelefon: 1/217-43-68, 1097 Budapest, Lónyay u. 25. November 10-én 17 órakor szenteli Paskai bíboros atya a budapesti Tamás Apostol Iskola új épületét és benne a Salvator-kápolnát. A volt Salvator-növendékeket és minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. Cím: Budapest, Huba u. 6. Simon András szeretettel várja Műterem­ Galériájába az érdeklődőket minden szerdán 12-20 óráig. Eredeti és sokszorosított grafikák, esküvői meghívók, képeslapok, levél­papírok és könyvjelzők nagy választékban vásárolhatók, ill. megrendelhetők. Nyitva szeptembertől június végéig. Cím: 1012 Budapest, Várfok u. 12., II. em. 8. Tel./fax: 214-4619. (Megközelíthető gyalog a Moszkva tértől a Bécsi kapu felé.) Bélyeggyűjteményeket, régi képeslapokat, levélborí­tékokat, levéltárakat, reklámnyomtatványokat állandóan vásárolunk. Cím: Budapest Vill., Szentkirályi u. 6. Tel.: 267- 2494, 485-5060.____________________________________ Keresztény szellemiségű házastárskereső iroda. Te­lefon: 1/326-00­73. A veszprémi főegyházmegye Cecília napi előadáso­kat és szentmisét tart november 11-én az Érseki Hittudo­mányi Főiskola (Veszprém, Jutasi út 16/2) nagytermében. A részvétel díjtalan, ebédet helyben fizetendő 400 (négy­száz) Ft ellenében tudunk biztosítani. Az ebédigényt novem­ber 8-ig jelentsük írásban a következő címre: Ft. k. Plébánia Hivatal, 8248 Nemesvámos, Pf. 4., vagy faxon (88/265-104). Gyülekezés 9.30-tól, az előadások 10-kor kezdődnek. Előadók: Koloss István, Tardy László és dr. Bohus Péter. Du. 3-kor Esti Dicsérettel kombinált szentmisével fejeződik be a rendezvény.” Id. GOMBOS LAJOS ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTER 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119., Pf. 3. Tel./fax: 06-28-360­ 175; 06-20-933-2522 Budapesti iroda: 1135 Budapest, Jász u. 60/B Telefon: 06-1-330-6394 A Kispest, Wekerle-telepi Munkás Szent József-templom urnatemetőjé­­ben el nem évülő urnahelyek válthatók. Érdeklődni a kegyeleti irodán lehet, hétfőtől péntekig, 9-13 óra között (1192 Bp., Bercsényi u. 37., telefon: 1/282- 7922). Ugyanitt teljes körű temetkezési ügyintézés Budapest összes temetőjébe. Kegytárgy-nagykereskedésünk széles választékkal és igényes kivitelű árucikkekkel várja tisztelt vásárlóit Budapesten, a Moszkva térnél Megrendeléseiket postán is teljesítjük! Cím: Fehér László kegytárgy készítő 1027 Bp., Csalogány u. 53. Telefon: 06-1-201-29­82. Nyitva tartás: h.­p. 10-15 óráig. ZARÁNDOKLATOK, KULTÚRUTAK - Szentháromság-lelkinap, Bodajk november 16. 1400 Ft/fő - Máriapócsi búcsú, kárpátaljai szolidaritás (Munkács) november 11-12. 8350 Ft/fő - Karácsony Rómában december 21-27. buszon alvással - 64 950 Ft/fő buszon alvás nélkül 79 850 Ft/fő - Picasso-kiállítás Bécsben december 9. 3950 Ft/fő - Klimt kiállítás Bécsben november 19.-december 10. 3950 Ft-fő Ha december 31-ig a teljes összeget befizeti idei áron utazhat! - Zarándoklat a Jelenések helyeire (Lourdes-Fatima-Santiago) március 28.—április 7. 98 600 Ft/fő - Lourdes március 25-30. 49 990 Ft/fő - Róma március 25-29. 39 980 Ft/fő A szentévi zarándokokat és a Szentév sikeréért imádkozókat szerettei várják december 9-én 11 órakor a Szent István-bazilikában Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök által celebrált há­laadó szentmisénkre! Makrovilág Zarándok Utazási Iroda 1090 Budapest, Üllői út 11-13. Telefon: 215-0636, 217-5307, fax: 215-2570 2000. november 5. Mária Keresztes Közössége Societas Mariae a Cruce új, magyar földön született közösség megyéspüspöki jóváhagyással és felügyelet alatt. Az apostoli élet papi közösségét építjük fel. Szerzetesi életünk alapja Szent Benedek regulája. Jelszavát „ora et labora” az ünnepélyesen végzett közös liturgiával és a gyakorlati lel­kipásztorkodással váltjuk valóra. Közösségi életünk célja az önmegszentelés. Tesszük ezt feltétel nélküli egyházhűségben és a Szűzanya oltalma alatt. Elkötelezett fiatalokat várunk tagjaink sorába, akik érettségivel rendelkeznek, s a papi hivatás kegyelmét közösségben akarják kibontakoztatni Isten dicsére­tére és embertársaink szolgálatára! Bővebb információ és jelentkezés: Tel.: (06) 88/265 559 8248 Nemesvámos Pap István út 77. HYDRO­X KAZÁNTÁPVÍZ-KONDICIONÁLÁS ÉS KORRÓZIÓVÉDELEM Energia-áremelkedés és általános költségnövelés ellen dán csúcstechnológia! 50 éve 35 országban alkalmazzák energia-megtakarítás és költségcsökkentés céljára, gőz-, meleg és forróvizes kazánoknál, hűtési rendszereknél, 64 bar nyomáshatárig. Megbízható, hatékony, rövid időn belül megtérülő eljárás, ajánlható minden, hosszú távon gondolkodó kazánüze­meltetőnek. Nincs többé kazánkő-lerakódás, csővezeték-lyukadás, vízelfolyás, korrózió. Ha az anyag és a technológia érdekli, forduljon a HYDRO-X cég magyar képviseletéhez, a VÍZTECHNIKA KFT.-hez. Cím: 1031 Budapest III., Rozgonyi u. 10. • Telefon/fax: 3686-706 Az automatikus, pH-érzékelős adagolórendszer a HYDRO-X kazántápvíz-kondicionáló anya­got teljesen automatikusan, op­timális mennyiségben adagolja, a pH-érték függvényében. A HYDROTEST vízanalizálóval meghatároz­hatók és ellenőrizhetők a kazántápvíz legfon­tosabb paraméterei: pH, vezetőképesség, né­met keménység, p és m lagasság. SZAKTANÁCSADÁS, GAZDASÁGOSSÁGI SZÁMÍTÁS, GYORS ÉS PONTOS SZÁLLÍTÁS, SZERELÉS, RENDSZERES SZERVIZ

Next