KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1974
3. szám - EGYHÁZI ÉLET
EGYHÁZI ÉLET Egyházi Képviselő Tanács az augusztus 14-én tartott ünnepi ülésén lelkes hangulatban emlékezett meg hazánk fasiszta uralom alóli felszabadulásának XXX. évfordulójáról. Dr. Mikó Imre elnöklő főgondnok méltatta a harminc esztendő történetét és az ország szabad szocialista fejlődésének útján elért nagy eredményeket. Az E. K. Tanács tagjai felszólalásaikban kiemelték az 1944. augusztus 23-i antifasiszta nemzeti fegyveres felkelés jelentőségét, mely új út kezdetét jelentette a haza történelmében; ezen az úton a román nép rátért saját sorsának szabad alakítására. E. K. Tanács a történelmi évforduló alkalmából ünnepi nyilatkozatot intézett Nicolae Ceaușescu, a Szocialista Egységfront elnökéhez. A nyilatkozat szövegét az augusztus 25-én tartott istentisztelet keretében lelkészek híveink előtt is felolvasták. A III. évnegyedi közérdekű és teológiai lelkészi értekezleteket az egyházkörökben szeptember első felében tartották meg. A közérdekű értekezlet tárgya A művészet, tudomány és művelődés fejlődése hazánkban az utolsó negyedszázadban c. előadás volt; a teológiai értekezlet Az unitárius úrvacsorai ágenda alaki és tartalmi szempontból c. referátumot tárgyalta meg. Egyházközi közgyűlések. A Kolozs—Tordai egyházkör július 28-án Kövenden, a Sepsiszentgyörgyi augusztus 4-én Sepsiszentgyörgyön, a Maros—Küküllői augusztus 28-án Vadadon és a Székelykeresztúr— Udvarhelyi szeptember 22-én Székelyudvarhelyen tartották meg évi rendes közgyűléseiket. Lelkésznevelés. Július 5—6. napjain lelkészképesítő vizsgát tettek Adorján Levente, Déncs Lajos, Ferencz Gábor, Vass Mózes és Weszelovszky Iván segédlelkészek. Személyi változások. Meghívás alapján kinevezést nyertek: Ifj. Báró József homoródszentpáli lelkész Székelykeresztúrra július 1-től; Pál Ádám iszlói lelkész Haranglábra július 1-től. Gyakorló segédlelkész szolgálatra megbízást kapott augusztus 1-től Nyitrai Csongor Csákfalvára, szeptember 1-től Balázsi László Szentháromság-Kisadorjánba, Farkas László Sinfalvára, Kedei Mózes Kedébe és Száva Péter Brassóba.