KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1974

4. szám - KÖNYVSZEMLE

A megbántott, magát igazában sértve érző Misztótfalusi Kis Miklóst először Apologia (1697), majd Maga Személlyének, életének és különös cselekedeteinek Ment­sége című művek megírására késztetik. A Mentség szenvedélyes hangú vádirat az elmaradottság és szellemi korlátoltság ellen, teletűzdelve önéletrajzi motívumokkal, ezáltal téve művét félig-meddig emlékirattá, hűségesen tükrözve kitűnő temperamen­tumát, életkedvét, a hatalom birtokosaival bátran szembeszállni tudó harci kedvét és tekintélyét. Zsinat elé állítják, Apológiája és Mentsége visszavonására kötelezik. Munka­kedvét és töretlen lelkesedését, munkájába vetett hitét és fizikai létét mindez ke­gyetlenül megtöri. „Felőrlődött terve szépsége és szomszédai kicsinyessége között" — írja nagyon találóan Szerb Antal. S a saját elbeszélése szerint latin és görög, héber és szír, szamaritánus és kopt, örmény és grúz betűket metsző, magyar köny­vet kiadó művészember halála óta évszázadoknak kellett eltelniök, hogy a „mester" értékeinek teljes fényében féniksként tündököljön és világítson. VESZELOVSZKY IVÁN JS

Next