KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1985

1. szám - Jelent és jövőt alakító események

JELENT ÉS JÖVŐT ALAKÍTÓ ESEMÉNYEK Társadalmi rendszerünket jellemző demokratikus szellemben, feb­ruár 7—8-án tartották Bukarestben a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja III. kongresszusát. A magas fórum gyűlését széleskörű vita, be­számoló gyűlések, konferenciák és választások előzték meg, melyeken kielemezték a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Taná­csa és a tagszervezetek utóbbi öt évi munkáját. Ennek során rámutattak arra, hogy az Országos Tanács hogyan töltheti be legjobban szerepét ha­zánk és népünk nagy céljainak megvalósításában, az állampolgárok bol­dogabb jövőjének biztosításában, Romániának, mint szabad, szuverén és független államnak egyre erőteljesebb nemzetközi érvényesülésében. A kongresszus munkálatain a Román Kommunista Párt, a Szocialis­ta Demokrácia és Egység Frontja tagszervezetei, a szakszervezetek, a parasztság, az ifjúsági és nőszervezetek, a tudósok és műszaki értelmi­ség, az irodalmi és művészeti alkotók szövetségei, a nemzetiségi dolgo­zók tanácsai és a vallásfelekezetek képviselői vettek részt. Egyházunkat dr. Kovács Lajos püspök, dr. Barabássy László főgondnok, dr. Erdő Já­nos főjegyző, Kolcsár Sándor közügyigazgató-esperes és dr. Szabó Ár­pád teológiai tanár képviselték. A kongresszus munkálatai február 7-én kezdődtek. Az első nap Nicolae Ceaușescu államelnök, a Szocialista Demokrácia és Egység Front­ja elnöke tartotta meg előadói beszédét, melyben Románia jelenének és jövőjének alapvető kérdéseit elemezte, és vázolta azt az utat, melyen haladva hazánkban megvalósítható a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom. A kongresszusi dokumentumok tárgyalása során az egyházak részé­ről felszólalt Justin Moisescu, a Román Ortodox Egyház pátriárkája, va­lamint a bizottságok ülésein Nicolae Corneanu temesvári ortodox metro­polita és Ion Robu a bukaresti katolikus érsekség vezetője. Az unitárius egyház kezdettől fogva részt vett a Szocialista Demok­rácia és Egység Front tevékenységében, melyben minden társadalmi ka­tegória és tömegszervezet képviselteti magát. Egyházunk hazafias köte­lességének érzi, hogy részt vegyen minden olyan nemes törekvésben, mely országunk és népünk jólétét, haladását szolgálja, így illeszkedik be a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjában kifejtett tevékenysé­gével hazánk életébe. Az állampolgárok nemzetiségi és felekezeti kü­lönbség nélküli jó egyetértése lehetőséget nyújt a különböző egyházak lelkészeinek gyümölcsöző együttműködésére. A hívek és a lelkészek egész népünk közös akaratához csatlakozva részt vesznek az ország épí­tésének nagy munkájában. 2

Next