Kertészet és Szőlészet, 1989 (38. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 1. szám
Stájerország borútjain Már a kelták is ismerték, de igazán a rómaiak művelték, gyarapították Stájerországban a szőlőt. A kereszténységgel aztán a nemes szőlőfajták is terjedni kezdtek, a középkorban a szőlő- és bortermelés az egyházaknak köszönhette fejlődését. A Schilcher borúton, Wildbach kastélyának falára felfuttatott szőlő is jelzi, hogy a termesztésnek régi hagyományai vannak ezen a tájon. Cikkünk a 9. oldalon. Az első világháború után 34 ezerről 8 ezer hektárra csökkent a szőlő termőterület ezen a vidéken. A mélypontját 1963-ban érte el, amikor mindössze 1900 hektáron termett. Azóta előnyösen változott a helyzet, ma 2880 hektárról szüretelik a világpiacon is jól ismert stájer bornak valót, a Welschrieslinget, Blaue Wildbachert, a Samling 88-at és a Schilchert, amelyből „az első pohár alig iható, a második már jobban ízlik, a harmadik pedig magától lecsúszik”. A kastély kertjében gyümölcsfáik és szőlőiugas; az efféle épületeknél szokásos díszkertnek nyoma sincs. Az elöregedett, pusztuló gyümölcsfákat a hagyományos fajtákból most újakkal pótolják. A szélkerék, a Klapptetz, a dél-stájer borvidék jelképe. A csonthéjas gyümölcsfából készült szélkerék kellemetlen hangja Jakab naptól (július 25.) Márton napig (november 11.) riasztja a bogyókat dézsmáló madarakat. BIZA KLÁRA felvételei A borvidék 4700 szőlősgazdájától származik az osztrák bortermés négy százaléka, évente 120 ezer hektoliter. Legtöbbjüknek saját palackozója is van. 1784 óta törvény engedélyezi, hogy a szőlősgazda, ha saját fogadója van, a borát és hozzá hideg ételeket áruljon. Ezek a borkimérések az úgynevezett Buschenschank-ok.