Kertészet és Szőlészet, 1990 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-22 / 12. szám

SZAKMÁNK IS VITTEb Választottak csillagot A legutóbbi években többször, talán mondhatjuk, hogy rendszere­sen hírt adtunk a kertészek keceli székhelyű szervezetéről, amely nap­jainkban mint a Magyar Kertészek Egyesülete működik. Szakmánk legnagyobb létszámú, főként érdekvédelmi feladatokat el­látó csapatáról van szó — mondja Móczár Béla, az egyesület titkára —, hiszen több mint húszezer a hivatalos taglétszám, ámde leg­alább hatvanezer, jelentős gazdasá­gi tevékenységet folytató kertészeti termelő tartozik az egyesülethez. A tekintélyes létszám is indokol­ta, hogy a közelgő választásokra „választottak maguknak csillagot”, mégpedig a Magyar Demokrata Fórumot, mert programja a legin­kább reményt keltő a kertész gaz­dák, vállalkozók számára. Pártok, programok címmel leg­utóbbi három számunkban igyeke­zett lapunk is eligazítást nyújtani a választáshoz, és az MDF képvi­seletében Bogárdi Zoltán adott vá­laszt kérdéseinkre. A Magyar Ker­tészek Egyesületének támogatásá­ról szóló hír kapcsán szintén ő nyilatkozott. Véleményét most sű­rített, tömör formában közöljük. — A keceli kezdeményezést, erő­feszítéseket és eredményeket — mint a magyar kertészeti szakma fejlesztésének és művelői támoga­tásának igen jelentős tényezőjét — nagyra értékeli az MDF, ezért kö­szönettel veszi a támogatást. — Valódi önkormányzatot kell létrehozni minden területen, a fó­rumnak ez a véleménye összecseng több más párt programjával. Úgy vélik azonban, hogy kivitelezhetet­len az 1947-es tulajdoni állapotok visszaállítása, és nem fogadható el az Agrárszövetség termelőszövetke­zeteket elvtelenül védő álláspontja sem.­­ A jó minőségű ellátás feltétele a tisztességes, kiszámítható adórend­szer, amely nem riaszt vissza a ter­meléstől — megadva az államnak, ami az államé! Példa értékű, hogy a keceli egyesület ezt így elismeri. — Kormányzási pozícióban az MDF mindenképpen a magánszfé­rának kíván kedvezni, már csak azért is, mert az ilyen irányú fej­lesztés igényli a legkevesebb támo­gatást és a leghatékonyabb befek­tetés az egész népgazdaság számára. Kik utaznak Hollandiába? A lap 1989. december 14-i, 50-es szá­maiban felhívás jelent meg a holland mezőgazdaságot tanulmányozni szándé­kozó magánvállalkozók számára. A felhí­vásra 234 személy (149 állattenyésztő, 85 kertész) küldött pályázatot. A nagy ér­deklődés miatt (hatszoros a túljelentke­zés) a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter illetékes helyettese bírálóbizott­ságot hozott létre a minisztérium vállala­ti, mezőgazdasági, szakoktatási főosztá­lyai, valamint a felhívást kezdeményező GATE—VTI szakembereiből. A bizottság fontosnak tartotta, hogy az utazók személyében a magánvállalkozá­sok fontosa­bb ágazatai és az ország min­den térsége képviselve legyen, és a vál­lalkozások mérete — magyar viszonylat­ban — az átlagot meghaladja. Figyelem­mel voltak még a jelentkezők iskolai végzettségére és korára i­s. Az ismertetett szempontok alapján a jelentkezők közül a következők kapnak lehetőséget a hollandiai tanulmányúton való részvételre: Állattenyésztők Bárány Balázs Nagycsécs, Bozsó Gyula Leninváros, Csernák Béla Tiszainoka, Csupor Lajos, Kerekegyháza, Fentős La­jos Körmend, Göndöcz József Somogy­­sárd, Hajba Ferenc Sárbogárd, Halász Já­nos Budapest, Hartmann Imre szend, Heidekker Ferenc Szárliget, Szák- Ju­hász Gabriella Gerjen, Kránitz Gyula Ikrény, Laky Balázs Nagykanizsa, Lukács András Kecel, Mészáros János Pécsvárad, Oláh Sándor Maroslele, Rottmayer Gusz­táv Tiszainoka, Stadler István Cece, Szabó László Hajdúnánás, Torna Gergely Röszke, Kertészek Baics Ernő Mélykút, Baranyai László Jászberény, Demeter Péter Szarvas, Gá­­va János Napkor, dr. Gyuris Árpád Gyöngyös, Hoffer Ervin Zirc, Lackó Já­­nosné Szolnok, Laczkó Lóránt Zoltánná Békéscsaba, Nádori József Cegléd, Paksi József Jászágó, Peley Attila Pócspetri, Pulszky Zoltán Eger, Rippel János, Du­­nabogdány, Sári Géza, Domaszék, Szabó Jánosné Debrecen, Szilágyi Géza Nyír­egyháza, Szima Györgyné, Balassagyar­mat, Török Lás­zlóné Csongrád, Vámos András Arló, Vogt Józsefné Dabas. A felsoroltak a részvételről értesítést kaptak. A tanulmányút időpontja módo­sul, várhatóan április—május folyamán kerülhet rá sor. A további tudnivalókról a nevezetteket tájékoztatjuk. A bírálóbizottság képviseletében Kurucz Miklós 4 KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET 1990/12 SZÉLÁRNYÉKBAN A Szövetkezeteik Országos Szövetsé­ge következő kongresszusát 1991-re tervezték. Mint annyi más területen, most itt is, alapvető változások vár­hatók. A központi szervezet előrelát­hatólag májusban megszűnik és a ta­karékszövetkezetek, áfészek, lakásszö­vetkezetek még az idén külön-külön kongresszust tartanak. Országos Szö­vetkezeti Vagyonkezelői Társaságot és társadalmi alapon működő szövetkeze­ti szövetséget is terveznek. Mint dr. Szilvasán Pál főtitkár saj­tótájékoztatóján elmondta, nem kíván­ják elkötelezni magukat egyetlen párt­nak sem. A régi „uralkodó” magatar­tás helyett vezetőség(ek)nek csak ta­nácsadó, érdekképviselő szerepe lesz. Szükséges önálló szövetkezeti tör­vény, nem elegendő, ha a jogszabályo­kat csupán a társasági törvény foglal­ja magába. A cél a valódi szövetke­zeti mozgalom megvalósítása, amely megszabadul minden ideológiai bék­lyótól. A továbbfejlődést elsősorban skandináv tapasztalatok alapján képze­­lik el. A sajtótájékoztató újságíróit megle­hetősen elbizonytalnította a főtitkár ama kijelentése, amely szerint a ma­gyar mezőgazdaság további alakulásá­ról (kistermelés, magántermelés, nagy­üzemek) nincsen elképzelése. Úgy éreztük, ez a találkozó azt a célt szol­gálta elsősorban, hogy a jelenlegi mozgalomról kedvezőbb képet kapjunk és a politikai vihar szélárnyékában meghúzódó Szövetkezetek Országos Szövetsége békésen megoldhassa utód­ —seléndy— PÉNZINTÉZET VEZÉRIGAZGATÓSÁGA budapesti munkahelyre, a mezőgazdasági biztosítást önálló osztályára felvételre keres főmunkatársakat és főelőadókat FELTÉTEL: 5—10 évi nagyüzemi termelési gyakorlat, agrártudományi egyetemen, valamint vállalat­gazdálkodási vagy növényvédelmi szakmérnöki szakon szerzett diploma. A pályázatokat, szakmai önéletrajzzal és az oklevelek másolatával, Tóth László főosztályvezetőnek, a mezőgazdasági biztosítási önálló osztályra kérjük elküldeni. CÍM: Budapest XI., Bánk bán u. 17., levélcím: Budapest, Pf. 191. 1368.

Next