Kertészet és Szőlészet, 1995 (44. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 1. szám
CÍMLAPUNKON a sikeres magyar dísznövény, a Cryptanthus Rubin Star és a keceli Flora '94 kiállításról Biczó Ibolya alkotása (Cikkünk a 8-9. oldalakon) DR. BODOR JÁNOS felvételei A HÁTSÓ BORÍTÓN a Kertbarát Magazin hirdetése Színes képeink KODAK-filmre készültek. A MAGYAR KERTÉSZEK ÉS KERTBARÁTOK HETIAPJA 1. szám, 1995. január 5. Főszerkesztő: DR. BODOR JÁNOS A szerkesztőség munkatársai: BIZA KLÁRA (dísznövény) főszerkesztő-helyettes HORVÁTH CSILLA (gyümölcs, szőlő, bor) RIMÓCZI IRÉN (zöldség) PAP EDINA (munkatárs) MIGEND LÁSZLÓ (fotó) NAGY OTTÓ (olvasószerkesztő) VARGA KATALIN (tervezőszerkesztő) Szerkesztőség: Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.1860 (Levélcím: Budapest, Pf. 14.1355) Telefon: 153-3000,1102 mellék Telefax: 153-0518 Kiadja: a Magyar Mezőgazdaság Kft. Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.1860 Felelős kiadó: HÁJOS LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Zrínyi Nyomda, Budapest 95.2304/01-66-22. F. v.:GRÁSSELLY ISTVÁN vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta Rt, a Hírker Rt., az NH Rt és a regionális részvénytársaságok, valamint az alternativ terjesztők. Előfizethető: bármely postahivatalban, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál közvetlenül (HELIR, Budapest XIII., Lehel út 10/A) vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt 219- 98636 021-0280*9 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj negyedévre 690 Ft, fél évre 1380 Ft egy évre 2760 Ft A lapban megjelent írások, képek másodközléséhez, kérésre, a szerkesztőség hozzájárul. Kéziratok megőrzésére, visszaküldésére nem vállalkozunk. HU ISSN 0023-0677 HOZZÁSZÓLÁS HIÁNYOZNAK AZ ADATOK Tavalyi utolsó számunkban jelent meg a Magyar Kertészeti Tanács munkája eredményeként született kertészeti stratégia némileg rövidített összefoglalása. Most DR. HORVÁTH GYULA véleményét közöljük a tervezetről. A kertészeti ágazat stratégiai pontjainak mefogalmazását (bármilyen hosszú előkészítés után született is meg, túl általánosnak tartom. Véleményem szerint, akinek döntenie kell, a pontok alapján nem tudja, hogy mi felett döntsön, nem tudja, hogy mennyi támogatást igényelnek a kertészet fejlesztéséhez, mennyi adót fizetnek, és a kertészeti termékek exportja milyen gyorsan fog növekedni ilyen vagy olyan összegű támogatás esetén. A javaslat egyes pontjaival is lehet vitatkozni. „Elő kell segíteni... az ágazati termékszervezetekbe való tömörülését” - eddig is lehetett ágazati szövetségeket szervezni és létrehozni, jó néhány létre is jött, csupán a fenntartásuk nehéz. Gond az is, hogy egy szervezetbe akarjuk összehozni a termelőt, a kereskedőt és a feldolgozót, holott mindegyiknek más az érdeke, amin persze nem szabad csodálkozni. „Az ágazati érdekképviseletek legyenek a hatékony információ és szaktanácsadás működtetői...” ezt eddig is tehették, csupán anyagi lehetőségeik szabtak korlátot. Információért pénzt kérni ma még nem bevett szokás, úgy mint Nyugat-Európában, sőt a szaktanácsadást is sokan ingyen várják el. A cél jó, de utalni kellett volna a termelői érdeklődésre, illetve érdektelenségre, valamint a működéshez szükséges anyagi háttérre. „A beruházás hiteltörlesztése adózás előtti legyen” - tulajdonképpen ez az első konkrétan mefogalmazott igény, amihez már csak azt kell hozzátenni, hogy éves kihatása 1,8-3 milliárd Ft, de ez egyáltalán nem fogható meg, mert 1 millió Ft-ig adómentes a termelő, tehát úgysem adózna a család, mert a bevételt szétosztják a családtagok között. E tétel egyedül a dísznövénytermesztőket érinti, ahol viszont a beruházás 500 millió Ft-nál nem több, tehát adókihatása is csak mintegy 150 millió Ft. Az ültetvényekre a felújítási tervben meghatározott ültetvénynagyságig, évi 2000 hektár gyümölcstelepítésig lehetne kamatkedvezményt adni a központi intervenciós alap terhére, azoknak a termelőknek, akik adófizetők. De nem lehet adókedvezményt adni annak, aki telepítés közben az 1 millió Ft-os értékhatár miatt nem fizet adót. „...mely kertészeti termékek fejlesztendők és melyek versenyképesek?” Ennek megállapítása és terméklistájának összeállítása elég nehéz, mert évente is változik az igény belföldön és külföldön egyaránt. Azt hiszem, mindent kell termelni és az ágazati szövetségek képesek lehetnek arra, hogy figyeljék a változásokat és annak alapján ajánlják, hogy miből érdemes többet termelni. Az ültetvénykultúráknál ez a mozgástér jóval kisebb, az elmozdulás csak 4-5 év után válik érzékelhetővé, hiszen a termőre fordulás elhúzódik. Mióta hirdetik már, hogy a Jonathan almát le kell cserélni, mert nem eladható, betegségekre érzékeny. Átütő változásról azonban nem lehet beszélni 10 év után sem. Téves az a felfogás is, amely a pillanatnyi árviszonyokra hivatkozva, hol zöldspárgával, hol málnával akarja beültetni az országot. Ez a listakészítés szerintem hiábavaló, mert ha azt mondanánk, hogy gerberából csak 30 millió szál kell egy évben, mert a többit úgyis behozzuk, felháborodnának a termelők, és talán jogos is lenne a háborgásuk. Ma kis hazánkban az a szokás, hogy a piacon derül ki, miből van sok áru és miből van kevés, mert az esetleges korlátozás szükségességét úgysem hiszik el az ágazati szövetségeknek. A zöldségtermesztés javaslatai között olyanok is szerepelnek, amelyek nem az államigazgatáson múlnak: hogy a paprikatermesztők vagy a gombatermesztők összeállnak, az minden termelőnek szíve joga. Az érdekképviselet akkor érdekképviselet, ha a tagok tartják fenn és nem az állam. Ha az állam a fenntartó, akkor a támogatás fejében kinevezheti a szövetség vezetőjét, témákat tűzhet napirendre, ami a termelőknek nem biztos, hogy mindig előnyös. Támogatási igény is fölmerült, bár éppen ez a kör az - a szövetkezeteket kivéve - akik alig fizetnek adót! Márpedig ez is támogatás. Nyilvánvaló, hogy az adófizetőket lehet és kell előnyben részesíteni, akik e körbe beletartoznak. Az eszközellátás valóban komoly gond, amit segíteni kell az államnak. Jó lett volna megfogalmazni ennek nagyságrendjét, esetleg alágazatonként. E nélkül az elvi igényre csak elvi támogatást adna. Mint kívánság, felmerülhet a termelői piacok létrehozása, de ma a zöldségtermesztőkben nincs olyan összefogási szándék, mint a dísznövénytermesztőkben, akik saját pénzükből megépítették a Flora Hungária csarnokot és nem vártak az állam kegyeire. Ma sem Kecskeméten, sem Győrben nincs olyan termelői, de kereskedői kör sem, akiknek tagjai esetleg 100 ezer Ft-tal beszállnának egy piac építésébe. Ha a termelők nem tudnak és nem akarnak együttműködni, akkor miért az államtól várják a segítséget? Persze tudom, hogy a dísznövényesekre is azt mondják, hogy inkább a termelésük fejlesztésére, és nem a piacra kellett volna elkölteniük a pénzüket. De vajon hol adnák el az árut, ha nincs hol? Mert a zöldségeseknek nincs hol eladni, ezért állnak órákat a Nagykőrösi úti piac kapuja előtt, azután egész nap a piacon. Ha a termelők áldoznának a piacépítésre, valószínűleg az állam is adna segítséget. E témában célszerű lett volna megfogalmazni, hogy évente egy-egy piac létesítéséhez 200 millió Ft állami támogatás kellene, amit részvényként lehetne kezelni, tehát az államnak visszatérülne és újabb piac építésére lehetne felhasználni. Egyszóval több konkrétumot kellene megfogalmazni ahhoz, hogy az adófizetési kötelezettség mellett támogatásért is lehessen jelentkezni. KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET 1995/1