Hajtatás, Korai Termesztés 8. (1977)
1977 / 1. szám - Somos András: A zöldségprogram 1977. évi teljesítéséért
A ZÖLDSÉG-PROfIRAM. 1977. ÉVI TELJESÍTÉSÉÉRT örvendetes tény, hogy az idei zöldségtermesztési feladataink megvalósítását több vonatkozásban kedvezőbb körülmények között kezdhettük, mint az előző években. Ez elsősorban a 4. ötéves terv időszakában, valamint a múlt évben hozott zöldségfejlesztési kormányhatározatoknak köszönhető. Különösen nagyra értékeljük az 1976.évi, az előző évekénél átfogóbb és több területet érintő kormányhatározatot, illetve az annak alapján kidolgozott végrehajtási utasításokat. Hatására a termesztők érdeklődése ismét megnövekedett. A beruházási, a gép és eszközbeszerzési támogatások, továbbá az értékesítési felárakkal támogató, hosszabb időtartamra szóló együttműködési szerződések egyaránt bizonyítják ezt. A kormányhatározat egyes megállapításainak értelmezése körüli félreértések csökkenésével fokozatosan élénkült a termesztők érdeklődése mind a szántóföldi zöldségtermesztés, mind a hajtatás iránt. Az eddigi szerződéskötések arra mutatnak, hogy az előirányzott területen az 1,6 millió tonna árumennyiség biztosítható, ha az "időjárási felelős" is kegyesebb lesz hozzánk, mint az előző években volt. Az előbbi gondolat számadatai érzékeltetik idei zöldségtermelési feladataink feszítettségét. Hiszen a múlt évi 116.000 ha helyett ebben az esztendőben 124.000 hara szükséges növelnünk a zöldségnövényekkel hasznosított területet. Az 1,6 millió tonna tervezett zöldségáru pedig a múlt évi 1,1 millió tonnához viszonyítva 500.000 tonnával több áru előállítását jelenti,ami több mint 40 %-os mennyiségnövekedést jelent. A hajtatott zöldségek iránti igényeknél szintén jelentős többletet irányoz elő kormányzatunk. A nagyon feszített terv teljesítésére minden kínálkozó lehetőséget - beleértve az egyes üzemek helyi adottságait is - maximálisan ki kell használnunk ahhoz, hogy feladatainkat teljesíthessük. A zöldséghajtatás és korai szántóföldi zöldségtermesztés feltételei általában biztosítottak. Lemérhető ez a jobb vetőmagellátás, műtrágya és növényvédő szer ellátás területén. Nem ilyen egyértelműen kedvező a helyzet részleteiben, így pl. a műanyagfólia igények biztosítása terén több helyről érkeztek már az év elején is jelzések arról hogy nem lehet műanyagfóliát vásárolni. Ez részben nem az áruhiány, hanem esetenként az aránytalan elosztás következménye is volt. Sajnos rontott a helyzeten a szokatlanul korai árvízveszély is. A gátak borítására ismét sok fóliát vettek el a zöldségtermesztésre szánt készletekből. Emiatt az idei korai hajtatás területén már alig pótolható kieséssel kell számolnunk. A vetőmag-ellátásban említett kedvező változás ellenére egyes fajoknál szintén voltak nehézségek. Elsősorban a legkorábbi vetésűeknél nem jutott el az üzemekbe idejében a vetőmag. A hónapos retek hajtatásával foglalkozó üzemekben még amiatt is, hogy a külföldön keresett "Certina" fajtából nem tudtak elegendőt vásárolni.