Hajtatás, Korai Termesztés 28. (1997)
1997 / 1. szám - Balázs Sándor: Néhány gondolat a kertészeti kutatásról
érintő felsőoktatási és kutatási területeken? Néhány gazdag nyugati országban a mezőgazdaság és a kertészet nem annyira alapvető ágazata a gazdaságnak, mint nálunk, ott az ipar, a kereskedelem olyan volumenű és hatékonyságú, hogy egyes mezőgazdasági termékeket célszerű lehet felvásárolni, tehát importálni. Hallottunk már arról is, hogy esetenként dotálják a termelőket, ha abbahagyják egyes növények termelését. Mi nyilván más helyzetben vagyunk, nálunk alapvető, eltartó ágazat a mezőgazdaság, ezen belül a kertészet. Márpedig ha a mezőgazdaságnak, s ezen belül a kertészetnek kell a belső ellátást biztosítania és minél többet exportálnia, akkor nekünk a kertészeti termesztés irányításához, szervezéséhez jól képzett tanácsadókra, termesztőkre van szükségünk, hogy élni tudjunk, s nem akármilyen szinten. Tehát kertészeti felsőoktatásra szükség van és lesz a jövőben is. Természetesen az oktatás és kutatás méreteit, színvonalát a reális igényekhez kell igazítani. A felsőoktatás színvonalát pedig csak megfelelő kutatási háttérrel lehet szinten tartani vagy fejleszteni. Az oktatóknak folyamatosan részt kell venniük a kutatásban, mert e nélkül a felsőoktatás színvonala középszintre süllyed. A kutatásnak a termesztés állandó fejlesztéséhez, szinten tartásához szükséges témákra kell alapozódnia a jövőben is. De azért, hogy az alkalmazott kutatás az alapozó jellegű kutatástól megkapja a szükséges alaperedményeket, élettani, biológiai, műszaki és ökonómiai stb. jellegű alapozó kutatómunkára továbbra is szükség van. Egészséges áramlásnak kell végbemennie az oktatói és kutatói tevékenységben. Megítélésem szerint az egyetemek tanüzemeinek vagy kutató bázisainak kell a főállású oktatók és kutatók részére a közös munka feltételeit biztosítaniuk. A kertészeti kutatás jövőjét én az egyetemek koordinációjában működtetett bázisokkal tudom elképzelni. A mai magyar kutatás bázisai a korábbi költségvetési intézményekből vállalatokká váltak, melyek állami támogatás nélkül eléggé működésképtelenek lettek. Tekintve, hogy Magyarországon tőkeerős kertészeti vállalatok nem működnek, így nehezen képzelhető el, hogy a kertészeti kutatás a vállalatok szervezésében történjék a jövőben, így a hangsúly az egyetemekkel közös kutatási bázis kifejlesztésén és működtetésén van. Ezeket az intézményeket bizonyos mértékig állami dotációval kell működtetni, és ahol lehet, ott a kutatást érdekeltségi alapra helyezni. Ha majd kialakul egy idő után a kertészeti termesztés szövetkezeti formája, akkor a kutatás finanszírozás feltételei is biztonságosabbak lesznek. Ez azonban szerencsés esetben is csak jó néhány év múltán látszik megoldhatónak. S mi lehet addig, mi történjék a jelenlegi kutatási bázisokkal? Köztudott, hogy a ZKI és a GYDFV száz százalékos állami tulajdonú vállalat, minden, a vállalati feltételeket biztosító háttér nélkül. Ezeknek az intézményeknek az anyagi helyzete nagyon rossz és a kutatási feltételeik is siralmasak. Ma már alig van mód bennük érdemi munka kifejtésére. E két intézmény, de különösen a ZKI már közel két évtizede csupán nemesítéssel foglalkozik és egyéb kutatásokat nem végez a létért való küzdelem kényszere miatt. Ilyen kutatási intézményeknek jelentős agrotechnikai kutatásokkal is foglalkozniuk kellene. Egyelőre azonban erre lehetőség sincs, s ma már a korábbi szintű nemesítés is alig-alig folytatható. A technikai háttér mellett a személyi feltételek is nagyon gyengék. Kecskeméten pl., ahol a hetvenes években még közel harminc kutató foglalkozott a paradicsom, uborka , gyökérféle, csemegekukorica és a gomba kutatásával, mára mindössze már négy kutató maradt. Ezeknek sincs azonban különösebb lehetőségük - anyagiak híján - kutató- vagy nemesítő munkára. A GYDKFV anyagilag még siralmasabb helyzetben van. Az utánpótlás biztosítása mindkét intézménynél szinte lehetetlenség, már évek óta nem tudnak fiatal kutatókat foglalkoztatni. Valamilyen furcsa és eddig kiismerhetetlen oknál fogva a szőlészeti kutatás más irányba szerveződött. A 80-as évek elején végbement nagy átszervezéseket a szőlészek úgy vészelték át, hogy a központjuk megmaradt költségvetési intézménynek, ugyanakkor az állomások zöme egy-egy nagy termelőüzem tulajdonába került. Később, szerencséjükre az állomásokat az üzemektől visszakapták, és a továbbiakban költségvetési intézményként működhettek. Egy időre a szőlészeti kutatás a Kertészeti Egyetemmel fuzionált, majd a felsőoktatás átszervezése idején ismét az FM-hez tartozó költségvetési intézmény lett. A mai nagyon nehéz helyzetben a kertészeti kutató bázisok közül megítélésem szerint a szőlészeti kutatók helyzete a legelfogadhatóbb. A gyógynövénykutatás bázisintézménye, a Gyógynövénykutató Intézet közel két évtizede már kivált az ágazati irányítás (FM) hatásköréből, és jellegénél fogva az Ipari Minisztériumhoz kötődött. Helyzete az ipar hozzáállásával változóan az FM intézetekhez viszonyítottan elfogadhatónak volt mondható. Jó lenne a jövőben a zöldség, gyümölcs, dísznövény, szőlő és gyógynövény intézeteket azonos szervezetben és feltételrendszerekben működtetni. Kérdés, hogy a jelenlegi intézmények a közeli éveket hogy tudják átvészelni, mert csak egy sikeres átvészelés tenné lehetővé a későbbiekben az egészséges működtetésüket. Egyelőre nincs koncepció a felső vezetés részéről az ágazati kutatások további sorsát illetően. Pedig e nélkül az átmeneti időszakban az intézmények teljesen megsemmisülhetnek. Az is gond, hogy a felsőoktatás és a kutatás külön gazdához tartozik, véleményem szerint csak egy irányítással azonos szervezetben lehet a munkát célirányosan irányítani és végezni. Végső soron koncepció kell az egész mezőgazdaságra, benne a kertészetre. Ebben kell a kutatások, köztük a kertészeti kutatások sorsát is meghatározni. Véleményem szerint Magyarországon létjogosultsága van, sőt szükséges egy erős, színvonalas kertészeti termesztés biztosítása. Ehhez mérten kell a kutatás és felsőoktatás méreteit és feltételrendszerét alakítani.