Kertészmérnök 21. (1979)

1979 / 12. szám

Mikulásra várva... A Kertészeti Egyetem klubja december else­jén Mikulás­ délelőttöt rendezett. Kilenc órakor érkeztek már az első vendégek, és tízre zsúfolásig megtelt az aula. A kisé­rő szülőket leszámítva az átlag életkor 5- 6 év lehetett. Ennek megfelelően teljes fesztelenség uralkodott a teremben. Hajdani idők színészei tojásért, lisztért, rántani való csirkéért mérték a művészetet. Itt is volt belépődíj : mindenkinek egy vi­rágrajzot kellett magával hoznia. Az ezek­ből rögtönzött kiállítás még napokig szer­zett örömet az arra járóknak.­­ A műsor első előadója Bródy János volt, aki saját szerzeményeit énekelte Mici­mac­­kóról és társairól. A terem fokozatosan megtelt figyelemmel, s az "izgalom" kezdett tetőfokára hágni, amikor elterjedt a hír, hogy a Mikulás is benéz a délelőtt folya­mán az egyetemre. Addig azonban még sokmin­den történt. A giccses-sikkes és snájdig Donald kacsa szórakoztatta olykor kicsit ijesztő kaland­jaival a kicsinyeket. Alighogy leperegtek az utolsó kockák, valaki az első sorokból felfedezte, hogy itt lapul közöttünk Móka Miki, akit minden gyerek ismer, ha máshon­nan nem, hát a televízió vasárnap délelőtti óvodások műsorából, ahol Makit tanítgatta tisztességre és becsületre. Óriási lelkese­dés fogadta most is. Móka Miki először a Kaláka együttest mutatta be a gyerekeknek. S ekkor következett - legalábbis sokak szá­mára - az élmény: a Kaláka együttes megha­tóan gyermeki, s ugyanakkor felnőtt-komoly száma, amelynek címét a cikkíró sajnos nem ismeri, inkább csak gyanítja. Ez itt a nyár. Zene, rajz és szöveg hirtelen meghitte, ott­honossá és meleggé varázsolta a huzatos és túlméretezett termet. Az elkészült képet házastul-tehenestül gondolatban mindenki el­tette télre, mint a befőzni való gyümölcsöt és az együttes elbúcsúzott. Ismét Móka Miki vette át a karmesteri sze­repet. Hatalmas sikere volt. Minden gyerek vele játszott csiga-bigát, tésztát gyúrt- 24

Next