Kertészmérnök 22. (1980)

1980 / 1. szám

ysz/n­. A kertészmérnök FiJjV+1 a Kertészeti Egyetem lapja XXII. évfolyam 1. szám Budapest, 1980. január 1 SZEMLÉLETVÁLTOZTATÁS, belső tartalékok feltárása Az 1980. év gazdálkodásának irányelveit Lenti Györgyné gazdasági főigazgató elő­terjesztésében decemberben tárgyalta az Egyetemi Tanács. Az elkövetkező időszak gazdálkodási lehe­tőségeit és feladatait az 1980. év költ­ségvetésének tervezésére vonatkozó pénz­ügyminiszteri utasítás alapvetően megha­­­tározza, ezért dolgozóink tájékoztatására lényegesebb pontjait lapunk hasábjain is ismertetjük: "A költségvetési szervek az 1980. évben is a népgazdaság egyensúlyi helyzetének megfe­lelően alakíthatják kiadásaikat, az 1980. évi gazdálkodási célok, előirányzatok ki­dolgozásánál különös figyelmet kell fordí­tani a következőkre:­­ A társadalmi közkiadások a megelőző évek átlagánál jóval visszafogottabb ütemben növekedhetnek. Az 1979. évi szigorító in­tézkedések szellemét és gyakorlatát foly­tatni, s az ezek során szerzett tapaszta­latokat a jövő évben is alkalmazni kell.­­ A költségvetési intézmények tevékenységé­ben is erősíteni kell a hatékonyság és a gazdaságosság szerepét. Jobb munkaszerve­zéssel, a berendezések fokozott kihaszná­lásával javítsák az intézmény működésének hatékonyságát, az ellátás minél kedvezőbb színvonalának elérését. Megfontoltan, de határozottan kezdeményezni kell az elma­radott, korszerűtlen tevékenységek kor­szerűbben szervezett, gazdaságosabb meg­oldásokkal való felváltását.­­ Az irányító-,és a gazdálkodó szervek meg­különböztetett fontosságot tulajdonítsa­nak az energiagazdálkodásnak. A kiadási e­­lőirányzatokat az energiagazdálkodási in­tézkedésekkel összhangban kell kialakíta­ni. Felül kell vizsgálni a különböző ener­giaféléket, gyenge vagy rossz hatásfokkal felhasználó berendezések működését, kez­deményezni­ kell teljesítményük lehetőség szerinti javítását, illetőleg fokozatos kivonásukat és a meglevő beruházási for­rások ésszerű átrendezésével felváltásu­kat korszerűbbre. Az állami személygépkocsik számát - az erre vonatkozó külön intézkedések alap­ján - csökkenteni, felhasználásuk, üze­meltetésük célszerűségét, gazdaságosságát növelni kell.­­ Az intézmények nagy gondossággal tekint­sék át a munkaerő-ellátottság helyzetét, a munkaszervezést, annak szervezeti for­máit, s a szükséges ésszerű intézkedése­ket, munkaerő-átcsoportosításokat körül-

Next