Kertészmérnök 24. (1982)
1982 / 6. szám
Nyugdíjasaink életéből A Szakszervezeti Bizottság ill. Szociálpolitikai Bizottsága május 4-én nagyon szép és emlékezetes napot szerzett nekünk, nyugdíjasoknak. A Balatonfenyvesen családos üdültetést szolgáló egyetemi létesítmény megtekintésére vittek el bennünket. A busznál, már a gyülekezéskor, nagy szeretettel fogadtak az SzB. Szoc.pol. bizottságának tagjai: dr.Tarjányi Ferencné, Emberné dr. Májzik Piroska, dr.Urbányi György - a bizottság vezetője -, Zackel Erna, Bokodi Tiborné, dr.Zatykó Ferenc, dr.Imre Katalin és az állami vezetés képviseletében: Borhidi Gábor. A Nyugdíjas Bizottságot Maklári Béláné képviselte. Igen jó hangulatban indultunk el Balatonfenyvesre, a napsütéses, szép idő még fokozta örömünket. Borhidi elvtárs kitűnő idegenvezetőnek bizonyult, útközben felhívta figyelmünket a látnivalókra, értékes tájékoztatást kaptunk a Velencei-tó helyzetéről, fejlesztési programjáról. Ismertette az üdülő vásárlásával, berendezésével kapcsolatos tudnivalókat is. Ezt követően Emberné elvtársnő ecsetelte az üdülési lehetőségeket, amely ránk nyugdíjasokra is kiterjed, elő- és utószezon idején 20 %-os kedvezménnyel - és már ez idén is igénybe vehető. Érthető, hogy ezek után tele várakozással, kíváncsisággal érkeztünk meg a kora délelőtti órákban Balatonfenyvesre az üdülőnkbe, ahol a kedves Gondnok házaspár, Ica néni és Józsi bácsi nagy szeretettel fogadta a társaságot, fiatalokat és idősebbeket egyaránt, örömmel mutatták meg a szépen rendbehozott üdülőt kívül-belül, amely mindannyiunknak nagyon tetszett. Ezt követően megnéztük még a bérleményt is, amellyel ez évtől bővül az üdülési lehetőség és két család részére biztosít kényelmes elhelyezést. Kis pihenés után ízletes és bőséges ebéddel vendégeltek meg bennünket a "Dorogi Bányász"üdülőben, amelynek vezetője, Tölgyessy Miklós elvtárs egy kis ismertetőt is tartott az üdülőjükről. A szép és gazdag program Keszthely és Balatonfüred megtekintésével folytatódott. Estére egy szép nap élményével érkeztünk szerencsésen haza, amelyért a busz vezetőjének Nádori Albertnek külön köszönetet mondunk, s akinek igen udvarias magatartása mindnyájunknak nagyon jól esett. Mi nyugdíjasok is nagyon örültünk annak, hogy az Egyetem családos dolgozói számára ilyen szép és kellemes üdülési lehetőséget teremtett meg, és köszönetet mondunk az emlékezetes szép napért mindazoknak, akik ezt számunkra lehetővé tették. Májusban nemcsak Balatonfenyvesen, hanem Észak-Afrikában is jártunk. Ez utóbbi helyszínen sajnos csak képletesen. Az afrikai kirándulás színhelye Marokkó volt, és dr.Gyönös Károly professzor mutatta be nekünk száznál több csodaszép színes képeslap és sok-sok csodálatos színes diakép segítségével. Gyönös professzor úr szakértőként két évet töltött ebben a rendkívül érdekes és számunkra sok vonatkozásban különös országban. Előadása felölelte a földrajzi, természeti viszonyokon túl a lakosság összetételét, életviszonyait érintő kérdéseket is. Szinte résztvevői voltunk egy keresztelői lakomának, és megdöbbenve láttuk a sivatag térhódítását, amely a szél segítségével, szinte órák alatt képes virágzó kertek eltüntetésére, homokhegyek létrehozására. Köszönjük Gyönes professzor úrnak, hogy csodálatos élményeit megosztotta velünk. 26