A Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Közleményei 9. (1943)

1943 / 2. szám - Somos András: Adatok a "Turul" paradicsomfajta ismeretéhez

Tab. 2. táblázat. A bogyók átlagsúlya, — mint az előre várható is volt — az 1 szárasra nevelt töveken volt a legnagyobb és a 3 szárú töveken a leg­kisebb. Ha a 2 szárú töveken termett bogyók átlagsúlyát 100-nak vesz­­szük, akkor az egy száras töveké 112, a 3 szárasoké pedig 93 egységnek felel meg. ‘ A termés belső szerkezetének megismeréséhez vizsgálat alá vet­tük a bogyó belsejében levő magrekeszek számszerű megoszlását is. Ez ugyanis igen jellemző szokott lenni, ha nem is fajtánként, de legalább fajtacsoportonként, akárcsak a sziromlevelek száma. A vizsgálatok eredménye a 3. táblázatban látható. Tab. 3. táblázat. A magrekeszek megoszlása hasonló arányban történt, mint a csésze- és sziromleveleknél láttuk, vagyis a kevesebb csésze- és szirom­­levelű virágokat fejlesztő fajták bogyóiban a rekeszek száma is keve­sebb volt. A Turul bogyóinak rekesz-száma nagyjában azonos megosz­lást mutat a Dán exportéval. Mindkét fajtára a 3 és 4 rekeszűség lát­szik jellemzőnek. Az apaként használt Garfield elnöknél meglehetősen nagy szétszórtságot­ mutattak a magrekesz-számok. Legtöbb volt a 10-nél több rekeszű magházzal bíró bogyó, A Kopetz által említett pozitív viszonosság (Züchter 11.1. 1940.), Művelés módja Gezogen 1 száras 1 Trie­­big Arányszám Verhalt­nisszahl 2 száras 2 Triebig Arányszám Verhalt­nisszahl 3 száras 3 Trie­big Arányszám Verhalt­nisszahl Egy bogyó átlagsúlya Durchschnittsgewicht einer Frucht. Kg. 6.65 112 5.95 100 5.46 93 Fajta neve Sorté A magrekeszek száma Zahl dér Fruchtfácher. _ § s $ s P4 a 2 3 4 5 6 7 8 9 10 OO cn 3 O N Turul db - St. o/o 10 5.8 82 48.3 61 35.8 14 8.3 0.6 0.6 1 0.6 170 100 Dán export db - St. o/o 13 9 85 58 44 39 29.5 17 12.93 2.2610.7 0.7 132 100 Garfield elnök db - St. o/o 3 3 1 1 4 4 17 17 21 21 15 15 13 13 26 26 100 100 89

Next