Kertészeti lapok 1893
1893. Február / 2. szám
35 GYÜMÖLCSFANEVELESROL ALTALABAN. nevelés és kezeléssel olyan kész gyümölcsfát nyerünk, amely állandó helyére kiültetve, viharral szembeszál és szép fejlődésével örömet és hasznot biztosít. Azt a kérdést vethetnők fel, hogy »várjon a faiskola nem felesleges-e ? nem vethetnők-e a magot mindjárt állandó helyére, ahová a gyümölcsfát kivánnák későbben ültetni, vagy a dugványokat nem tüzdelhetnék e mindjárt állandó helyükre?« A felelet, amit a gyakorlat s tapasztalat erre ad kétség kivűl az lesz hogy. »Nem a faiskola nem felesleges, sőt okvetlenül szükséges arra, hogy jó gyökerű, hosszú életű fákat nevelhessünk, forogjon bár kisebb vagy nagyobb mennyiség kérdésben.« Mily fáradságot, munkát és felvigyázatot és mily körültekintést, szorgalmat kellene ott kifejteni, ahol a magvak egy nagyobb térségen elszórva és a legjobb esetben kikelve is a minden oldalról fenyegető elemi és egyéb csapásoktól megvédelmeztessenek. És tál az ilyen módon vetett szevett csemete hosszú évek múlva mégis termőfává cseperedik fel, még akkor sem lesz az, az a szép és jó gyünmölcsű fa, mint amilyent a faiskola produkál, sőt ennek gyömölcsével annak gyümölcsét még összehasonlítani sem lehet. Míg a jólmívelt faiskolai talajba vetett mag gyökerei azonnal meglelik a szükséges tápot, az esetleg rosz időjárásnál a védelmet és kellő ápolást, addig a szabadba vetett palántának be kell érnie avval, amit a véletlen javára hoz, s így belőle csak hitvány, nyomorék csemete válhatik. Bár sokan azt tartják, hogy életerősebbek, keményebbek és kevésbé kényesek azok a fák, melyek sovány talajban sílélkülözések közt növekedtek, mint azok, amelyek jól megművelt talajból ép, erős, buja növéssel kerülnek ki. Nem ritkán halljuk s olvassuk egyik másik vézna fával rendelkező gyümölcsfa elárusítók vagy faiskola tulajdonostól fenhangon hirdetve vagy az árjegyzékbe nagy betűvel kiírva, hogy »annál inkább is ajánlhatja ,gyümölcsfacsemetéit, mert sovány talajból való (nyomorúságtól) edzett fák, amelyek kevesebbel beérik stb.« Hát kérem, ma már ez is nagyon elavult (kibúvó) állítás és a tapasztalat ezt az állítást is megfordítva tárja elénk, mert egy fiatal korától miniig ép, egészséges, erősnövésű csemete okvetlenül jobban ellen tud álni ugy az idő viszontagságainak, mint a talaj hiányosságainak, de még további fejlődése is vigabb, növése erősebb, egészségesebb, mint az olyan egyenlő idős csemetéé, mely már ifjú korában hiányokat szenvedve sínylődött. Hiszen minden földmives gazda bizonyíthatja azt, hogy a már kiskorában elcsenevészett csikóból szép ló, a vézna borjúból szép tehén vagy a pókos ralaczból szép kocka nem lessz soha, éppen ez állami fiatal csemetéinkre és fáinkra vonatkozólag is. A már ifjú korában nélkülözések közt soványan felnőtt csemete szervei gyengék, a nedvcsatornák, sejtek szűkek és a kérge anynyira kemény, hogy táguló képessége nagyon kevés. Ha most az ilyen fát sovány földbe ültetik, a biztos elcsenevészesedésnek teszik ki, mert silány gyökerei nem képesek anynyira szétterülni s a gyér tápanyag után oly mélyen behatolni, hogy magát kellőleg táplálhatná s ily esetben a fa közelebb áll a kihaláshoz mint a megfogamzáshoz s növekedéshez. Ellenben,ha a soványabb növésű fát kövérebb talajba ültetjük, szinte csak kellemetlen tapasztalatokra jövünk. A kelleténél gyengébb kifejlődöttségű és alkatú fa nem képes felemészteni a gyökérzet által az eddigieknél sokkal dúsabban felvett nedvet és a fának ezen emésztési képtelensége, assimilatiója vonja maga után a fa korai elbetegedését, megcsípásodását vagy ráksebesedését. Egy ilyen fát az olyan hosszú betegségből felkelt emberrel hasonlíthatjuk össze, akinek a hosszú betegség, diéta gyomrát meggyengité, gyenge emésztővé tevő s ő disznótorba megy s gyomrát a jó zsiros ételekkel alaposan megtömi. (Folyt, kék.)