Kertészeti szemle 1940 - 12. évfolyam

1940. január / 1. szám

1Q40 Három munkával tele esztendő telt el azóta, hogy a KéFtéS2Ein2&Wlt&t " a választmány határozata alapján" az egyesület Elnöksége átvette előző tulajdonosától. Célunk nemcsak az volt, hogy a lap útján az Egyesületben folyó mun­kákról, Hazánkban elszórtan élő és munkálkodó tagjainkat értesítsük, hanem szakközlemények közreadásával igyekezzünk kertész-olvasóink tudását kimé­lyíteni és szélesíteni, megismertetni velük a bel- és külföldi kísérletek számot­tevő eredményeit. Lapunk szerkesztésénél azonban gondolnunk kellett nagyszámú kert­kedvelő olvasóink érdeklődési körére is, s így közleményeink egy részét olyan témakörből merítettük, amely szakszempontból is érdekes, azonban elsősorban mégis kertkedvelő közönségünk érdeklődésére tarthatott számot. Olvasótáborunk sokirányú érdeklődése miatt lapunk minden egyes számát tárgykörök szerint el kellett apróznunk. A terjedelem­csökkentő ren­delet e téren szerkesztőségünk feladatát még súlyosabbá tette, s így az egyesület választmánya elhatározta, hogy a februári számtól kezdve lapunk­ból az egyesületi élet rovatot kiemeli s minden hónap közepén külön körlevél­ben értesíti tagjait az egyesületi élet nevezetesebb eseményeiről. Ez a határozat az Elnökségnek és Szerkesztőségünknek új kötelessé­geket és terheket jelent, amelyeket viselni csak olvasótáborunk teljes erkölcsi és anyagi támogatásával tudunk. S midőn olvasóközönségünknek, cikkíróinknak és rovatvezetőinknek az eddigi támogatásért hálás köszönetet mondunk, kérjük, tartsák meg lapunkat támogató szeretetükben a jövőben is. Boldogabb új esztendőt! Szebb jövendőt! / »%/ ' 1 kJ KERTÉSZETI SZEMLE AZ ORSZÁGOS MAGYAR KERTÉSZETI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden hó 1-én Egyesületi helyiség: VII., Dohány u. 20 Tartalomjegyzék: Madarász Aladár, 1940. — Vécsey Szilárd: Fagykár a gyümölcsösben. — Magyar Gyula: Az Aspidistra tömeges szaporítása. — Dandé Márton: A jó termőföld a kertészet szolgálatában. — Magyar Gyula: Chrysanthemum nipponicum. — Dr. erdő­teleki Kovács József: Örökzöld kertek. — Scholtz Géza: Permetezzünk az almamoly ellen a rajzás alapján. — Magyar növényújdonságok Phlox paniculata „Jolánka". — Január. — Egyesületi élet és hirek. — Vidék. — Könyvismertetés. — Külföldi szemle. — Virágpiac. —

Next