Kertészeti szemle 1940 - 12. évfolyam

1940. január / 1. szám

Fagykár a gyümölcsösben írta: Vécsey Szilárd. A növényeknek életműködésük végzéséhez melegre van szükségük. Azt a legmegfelelőbb hőmérsékletet, amely a növény vegetációjához a legked­vezőbb, optimális hőmérsékletnek mondjuk, míg az életműködés legalacso­nyabb határa a minimális hőmérsékletnél van. A minimum alatt megáll az életműködés. Ez a minimális hőmérséklet gyümölcsnemenként és fajonként más és más, de minden esetben a 0 fok C. alatt van. 0 fok C. hőmérsékleten életműködés már nem lehetséges. E hőmérsékleten komoly fagyveszély még nincs, mert a sejtnedv még nem fagy meg, mivel az sűrűbb a víznél. Minél sűrűbb ugyanis a folyadék, annál alacsonyabb annak fagyáspontja. Ha a hőmérséklet 0 fok alá süllyed, a növények életében zavar áll be. A levelek, mintha leforrázták volna lógnak, lankadtak. A növény ugyanis a talaj lehűlése következtében képtelen vizet felvenni s az elpárologtatott vizet pótolni nem tudván, megszűnik a sejtek telített állapota: a levelek elvesztik merevségüket. — 2 fok C. alatt bekövetkezik a zöld részek elhalása. Az egyes növényi részek között nagy eltérések vannak. Mint láttuk először a fa levelei fagynak el. Később a rügyek, majd a hajtások fagynak meg. A víztartalom igen nagy szerepet játszik a fagykároknál. Legfagyér­zékenyebbek azok a részek, amelyek több vizet tartalmaznak (levél, fiatal hajtás). A keményebb részekben pl. magvak, ágak, törzs kevesebb a víz­tartalom, továbbá a felhalmozott keményítő, amely télen zsírokká változik át, csökkenti a fagyok iránti érzékenységet. Ezekben a részekben télen a protoplazma életműködése a minimumra redukálódik. Normális teleinket a gyümölcsfák általában minden komolyabb fagykár nélkül bírják. Különösen akkor nem kell fagykártól tartanunk, ha az előző nyár is normális volt és az ősz sem hosszú enyhe, esős. Hűvös és esős nyár után bekövetkező hosszú nedves ősz és még ráadásul kemény hideg tél, biztos feltételei a fagykároknak. Fagykár, mint fentebb már jeleztem, elsősorban fiatal részeken észlel­hető. Tehát az előző évi hajtások és az ezeken lévő rügyek vannak kitéve az elfagyás veszélyének. Az elfagyás sokszor első rátekintésre nem állapít­ható meg és tüzetesebb vizsgálatra van szükség. Az elfagyott rü­gyeket ket­tévágva, azok belseje nem zöld, hanem barna. Később ezek megszáradva, feketék lesznek, majd kisebb érintésre is lehullanak. Ezek a rügyek kihaj­tásra természetesen képtelenek és a fa későbbi kihajtása csakis pótrügyek révén lehetséges. A rügyek elfagyásakor kétféle kárral állunk szemben. Egyik, súlyosabb kárunk az évi termés elmaradása, másik a fák kései kihajtása folytán beálló rövidebb tenyészeti időszak, mely az új rügyek tökéletes kifejlődését gátol­ja. A rügyek elfagyását igen sokszor ólmos esők okozzák. Ilyenkor a rügyek pikkelyei közé hatolhat az esővíz. Ha a levegő hidegebb, mint az eső, az a rügypikkelyek között jéggé fagy. Ismerve a jég repesztő hatását, könnyen elképzelhetjük azt a rombolást, amelyet az ólmos eső okozhat a fák rü­gyeiben. Nagyobb hidegek alkalmával elfagyhatnak a vesszők is. Erről úgy győ­ződhetünk meg, hogy a vesszőt levágva, megvizsgáljuk annak keresztmet­szetét. Az ép vessző háncs és cambium szövete egészséges, szép zöld színű, míg az elfagyott vessző háncsa és cambiuma barna. Különösen a zsenge, be nem érett vesszők szenvednek sokat az erősebb fagyoktól. Itt említem

Next