Katolikus gimnázium, Kézdivásárhely, 1893

Martinovics Igijácz és tánsainak öszee^n­vége. Bevezetés.­­ A nyugat-európai eszmék hatása Magyarországban. A franczia irány feltűnése és terjedése. II. József és II. Leopold uralkodása. Tekintettel hazánk helyrajzi fekvésére, továbbá politikai és miveltség fejlődésére azon tapasztalatra jutunk, miszerint hazánk nyugati Európával min­denkor szoros kapcsolatban állott. Ennek természetes következményei nem maradhattak tehát történelmünkre sem hatásnélküliek. A nyugati Európában uralkodó sza­bad eszmék áramlatai és a forradalmak viharai, habár később és gyengébb er­ővei is, de mégis áttörtek annak határain. Már a középkorbeli társadalmi szervezetek esz­méi, ízlései föltalálhatók intézményeink és törvényeinkben, irodalmi és műemlékeinkben. A középkor eszmevilága, vallási meggyőződései, tudományos vívmányai, állami és társadalmi szervezete ellen egy végzetteljes harcz indul meg Francziaországban a 18. század másodelején, melynek hullámcsapásai és sajtolásai szintén elérik hazánkat. A franczia nyelv, irodalom és divat uralkodott ebben az időben egész Európában s ennek úgy az udvari, mint az irodalmi körök, az északi sarktól a déli­g a keletitől a nyugati­ig, mindenütt befolyása alatt állottak, biz, főleg Mécsben, Mária Terézia férje, lotharingiai Ferencz­­ttal honosíttatván meg, természetes fejleménye volt annak, hogy hazánkban is a császári udvar légkörében otthonos magyar főúri egyének által — elterjesztessék. A franczia nyelv és irodalom ismerete azonban ebben az időben nem volt kizárólag csakis a főúri körök kiváltsága. Ennek

Next