Kincskereső, 1974. október-december (1. évfolyam, 1-3. szám)
1974-12-01 / 3. szám
És arról se, hogy Gazsi talán éppen az ő összefeketézett dollárjait szolgáltatta be a mi díszkíséretünkkel a Gazdasági Rendőrségen. Olyan keserves képet vágott, amikor apu társaságában befordult a kapun, mintha fogat húzatni menne - de érzéstelenítés nélkül. Minket a posztoló őr elhessegetett a kapu elől, ezért áthúzódtunk a Népszínház utca túlsó oldalára, ott várakoztunk, amíg végre felbukkant a barátunk, nyomában apuval. Gazsi olyan peckesen lépdelt, mintha már az első menetben kiütötte volna Garam rendőrkapitányt. Ámbár a peckességben meglehetősen akadályozta az a rengeteg csomag, amit a karjában cipelt. S amiből még apu karjába is jutott néhány. Az a gyanúm így utólag, hogy a Gazdasági Rendőrséget egész fennállása alatt nem hagyta el ilyen diadalmenet. Volt azokban a csomagokban minden a világon, ami csak kellett, kivéve talán a szenet és tűzifát. Arra Gazsinak úgyse volt szüksége, mert - ezt nem vallotta be töredelmesen a rendőrségen - azt már beszerzett. Gerenda alakjában. De volt cukor meg zsír, liszt meg konzervek, egy kis csokoládé, egy kis tea és rengeteg élmény, bár azt nem a karjában, hanem a fejében hozta Gazsi. Lelkendezve mesélte, hogy Garam rendőr százados milyen barátsággal fogadta aput, de az ő kezét is megrázta, mert rögtön megismerte, hogy ő volt ott a razzia hálójában a legkisebb halacska. Átvette a dollárokat, aztán vállon veregette, és derék embernek nevezte. Öt. Egy rendőr. Nem is közönséges rendőr, hanem százados. Ugya, látszik, ez mégis más rendőrség. Még azt is mondták neki, hogy csak egy kis kitartás, meglátja, minden jóra fordul majd, igenis, felépítjük az országot, és először rendes életet, azután jólétet teremtünk, de ehhez az kell, hogy megszilárduljon a pénz, véget érjen az infláció. Az pedig nem megy, amíg a spekulánsok, üzérkedők, feketézők és árdrágítók szabadon garázdálkodhatnak. Eztán még azt is mondták, hogy becsületességéért jutalmat érdemel. (Gazsi ekkor egy kicsit elpirult, mert nem egészen magától volt becsületes.) És mindenből adtak neki, amit a feketézőktől, meg árdrágítóktól meg árurejtegetőktől elkoboztak. Még jót is, ami aranyat ér. Gazsi csak azt fájlalta, hogy nem tettek fel neki keresztkérdéseket, és így nem vallhatott rá Rosmeyer úrra, pedig azt is biztosan elkapták a razzián. Mi pedig egyelőre nem árultuk el, hogy Rosmeyer úr vígan éli világát, esze ágában sincs dutyiban csücsülni, tehát folytatni lehet ellene a nyomozást. Diadalmenetben kísértük hazáig a nap hősét, egyedül úgyse bírta volna cipelni a rengeteg mindent. A kapuban megállt, és búcsúzkodás helyett mindent meg akart osztani velünk. Elsősorban Gabival, aki nélkül nem került volna soha Rosmeyer urat követve a Tőzsde mögé, a razziába. Másodsorban velem, mert apu nélkül megtartotta volna a dollárokat, elkezd velük spekulálni, ami szégyen és gyalázat, és előbb-utóbb lebukik, mint valami közönséges bűnöző, így pedig valósággal dúskálhat. Mindenáron ránk akart tukmálni a kincseiből, alig tudtuk lebeszélni. Végül mégis ő kerekedett felül. Eszébe jutottak a csöppsefcsikek. Meg az, hogy tejport is kapott. Az pedig csecsemőknek való. Ez világos. Kénytelenek voltunk a tejport elfogadni a csöppsefcsikek számára, és a Cserép utcáig törhettük a fejünket, hogy mit füllentsünk a tejpor származásáról. Végül nem kellett semmit füllenteni. Sefcsik néni úgy megörült a kincsnek, hogy esze ágában se volt kérdezősködni az eredete felől, így sikerült megőrizni a titkunkat. És a nyomozás folytatódhatott. - VÉGE - 14