Kincskereső, 1980 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1980-05-01 / 5. szám
Becsukódik a börtönajtó is: csupán az ebédet adták be a rabnak. Nyomdagépeket rajzol. ★ A tömlöc vaskos külső falai alatt gördül el a határ, amelyben néhány magyar úr és Zsófia ül. Az asszony ránéz a kezére, és az Ábristól hajdan kapott pecsétgyűrűt lassan lehúzza az ujjáról. Elkocsikáznak a rabszolgapiac mellett. Zsófia látja: éppen egy fiatal legényt és leányt árvereznek ... ★ Nyílik Ábris tömlöcajtaja. Beárad a fény. ★ Rodostó. Rákóczi Ferenc és Ábris a hervadó kertben üldögél, szőlőt szemelget. - Túl édes ez a szőlő - mondja a fejedelem. - Haj, bánnám is én a legéretlenebb szőlőszem savanyúságát, ha az a szőlő otthoni tőkén termett volna! Már idáig jutottam, barátom, mindent, amivel csak dolgom akad, hasonlítgatok az egykorihoz, a hazaihoz. - Sohasem köszönhetem meg méltóképpen nagyságos fejedelem uramnak, hogy közbenjárt a nagyvezírnél a megszabadításomért. - Ne köszöngessen. Lássa: odahaza országot akartam szabadítani, itt örvendek, ha egyetlen embert szabadíthatok. Hanem, barátom, láttam én, amint ide megérkezett Rodostóba, hogy a szeme igencsak keresgél valamit. . . valakit. Ábris némán bólint. A fejedelem folytatja. - Zsófia asszony - áldassék a bátor és dolgos természete - talán már a Duna partján jár. Bár vinne nekik reménységet! S bár hozna nékem is! Ábris könyörgőre fogja a hangját: - Bízzon rám bármilyen feladatot nagyságod, - küldjön haza engemet is, - vagy küldjön más országokba . . . értem a nyelveket, tudnék segédkezni a diplomatáknak . . . Ha már nem lehettem ott a hazai csatatereken, hadd tegyek valamit, ami - ha nem is lehet harcnak nevezni -, legalább erőfeszítés, buzgó igyekezet ... - Buzgó igyekezet! - sóhajt a fejedelem. - Köszönöm, Ibr... Ábris barátom. De én úgy érzem, mostani állapotunkban a legtöbb, amit tehet, hogy az eddigi elhatározása szerint cselekszik: felállítja a törökök első könyvnyomtató műhelyét. - De hát a nagyvezír.. . - Beszélek én a nagyvezírrel - nyugtatja Rákóczi. - Sok mindent kértem már, amit nem teljesített. Gyanítom: ezt az egyet nem tagadja meg tőlem. Már csak azért sem, mert tanúsíthatom: kegyelmed a legrátermettebb erre a munkára. Különbet aligha talál, bárhova küldi fullajtársait Európa-szerte. Mert kegyelmed jártas a török nyelvben és tudományokban, de otthonos a mi kultúránkban is. A fejedelem nézegeti, tanulmányozza Ábris rajzait - amelyeket a tömlöcben készített - a nyomtató gépekről, betűtípusokról . .. Lúdtollával egy-egy megjegyzést tesz a papírokon. Végül feláll, átkarolja a férfit. - Adnék én is valami útravalót. Hiszen útra indul, mások által még ki nem taposott, és nem is veszélytelen útra. A legszívesebben kardot adnék, mint valaha a legjobb vitézeimnek. De mostan csupán ezt a tollat adom. Forgassa csak, barátom, szegények boldogítására, elnyomottak szabadítására, tudatlanság sötétjében botorkálók megvilágosítására, és meglátja majd: úgy forog ez a toll, mint a kard. ★ Régimódi (18. századi) nyomdagép - működés közben. Montázs: Ábris keze, arca, alakja, az Ibrahim Müteferrika által kiadott könyvek és saját műveinek címlapjai. VÉGE 12