Kincskereső, 1981 (8. évfolyam, 1-9. szám)
1981-11-01 / 8. szám
szokottságból, célzás nélkül, sebtiben a kacsára vetette. Dobása pompásan talált, a tarka tollú jószág feje rögtön lekókadt. Mi-Me nyomban zsákmányáért indult volna, de Ge-Ognak tetszett a virágos rétecske. Visszafogta kísérőjét, és maga eredt avadkacsáért. Alig lépett kettőt, érezte, hogy ingadozó talajon jár. Talpa alól nedvesség bugyborékolt ki, és lába bokáig az iszapba süllyedt. Tétován megállt, pillanatnyi tanakodás után hátralépett, aztán kicsavart a földből egy elszáradt bokrot, gyökerein rajtahagyta a rátapadt földet, s az egészet erős lendülettel a kacsa fészke felé hajította. A bokorszövedék épp hogy elfeküdt a gyepen, aztán mintha alulról húznák, lassan-lassan süllyedni kezdett, s egyszerre eltűnt a pázsit alatt. Most már értették, hogy miért nem merte a róka belopni a csábító közelségben üldögélő kacsát. A bársonyos gyep alatt mindent elnyelő, feneketlen iszap lappangott. A zsákmány így ott maradt, míg maguk visszahúzódtak az erdő felé, s még fokozottabb figyelemmel fürkészték a környéket. Bár ezt az erdőt először látták, mégis ismerős volt. Ott töltötték gyerekségüket az Urál-lábi rengetegben, és ismerték a faóriások világát. Mihelyt szilárd talajra jutottak, a kis csoport szétszóródott. Ki-ki a maga cserkészútjára indult. Csend és béke ülte meg a tájat, mintha egyetlen élőlény sem lapulna sehol. Egyszerre azonban valahonnan a rengeteg mélyéről riasztó kurrogás verődött fel, majd felhangzott egy őt sikoltó nyafogása. A rémületes hangra megelevenedett az addig élettelen vadon. Lábdobogás, csörtetés kavarta fel a némaságot, és az ösztönösen összeszaladó vadászok közvetlen közelében egy hatalmas görény pattant fel, s iramodott a legközelebbi fára. Ge-Ogék hasonlóképpen cselekedtek. Még el sem halt a fák között végigharsonázó zenebona, már mind a hárman fent kuporogtak egy terebélyes koronájú tölgyön. A vastag ágakra tapadva figyelték, mikor hallják újra az előbbi félelmes hangot. Az állat azonban elhallgatott. Újra beállt a csend, s amint elült a menekülők zaja, elégedett szuszogás és csontropogtatás jelezte, hogy a fenevad lakomához látott. Ge-Og fülelve próbálta megállapítani a nesz irányát. Az erdő ugyan zavaróan verte vissza a zörejt, de azért körülbelül megállapította, hogy a sűrűség mely tájékán játszódott le a küzdelem. Társaira pillantott. Azok még mindig reszketve, fehér arccal kapaszkodtak kézzel-lábbal az ágakba. Ge Og kíváncsisága feltámadt, óvatossága azonban nem engedte, hogy földre szállva próbálja megközelíteni a viadal sejtett színhelyét. Tudta, hogy nincs veszedelmesebb, mint lakomája közben zavarni meg a vadászó állatot. Már-már letett arról, hogy az ismeretlen vad közelébe férkőzzék - mert üvöltése nagyon szokatlan volt -, amikor pillantása a szomszédos fára tévedt. Ennek