Kincskereső, 1984 (11. évfolyam, 1-9. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Szűcssebestyén egy kurta bólintásssal vette tudomásul. - Nos, remélem, azt legalább tudja, hogy a borz kiváló építőmester. Pompás házat épít. Terasz, öt-hat kijárat, egytől egyig formás, kényelmes, remek szellőzőberendezés, hogy odabent friss legyen a levegő. A borzvár sokkalta kényelmesebb és tágasabb, mint ez itt - intett kicsinylőleg háta mögé, lakása ajtajára. - Az nem nehéz - bólintottam megértően, mivel az én lakásom ugyanolyan szűköcs­­ke, mint Szűcssebestyéné. - És akkor jön a róka - mondta drámaian Szűcssebestyén - és se szó, se beszéd, enge­dély nélkül beköltözik a borzvár egyik járatába. Sőt, olykor lassanként elfoglalja az egész lakást! Kiszorítja a gazdáját! - Gyalázat! - mondtam határozottan. - Az - bólintott Szűcssebestyén. - Hanem meg kell érteni a rókákat is. Mert a borz, ugye, többnyire egyedül lakik a borzvárban, mint valami várúr a kastélyban. A rókák­nak meg nagy a családja, nehezen élnek, nem valami ügyes építőmesterek, és hát nekik is lakni kell valahol. - Ez bizony így igaz - jegyeztem meg határozottan. - Akkor most beköltözhet a róka a borzvárba vagy sem ? - tette föl a keresztkérdést Szűcssebestyén. - Hát... én nem is tudom... - tűnődtem - valóban nehéz kérdés. - Lám, lám. Ezért szakadt két táborra a Nemzetközi Borzkongresszus. „Borz és Ró­ka”. Már a cím is nagy vihart kavart. Az egyik párt a DEBORZ nevet vette föl. Azt akarják, hogy a borzok űzzék ki váraikból a rókákat, csapdával, fortéllyal, s ha kell, harccal kergessék őket világgá. Vezetőjük McBorz, a skót, olyan fukar, hogy még a leve­gőt is sajnálná a rókáktól. Hozzájuk húz Borzalino is, egyébként nagyon kedves olasz, ám roppant lobbanékony, ő amellett kardoskodik, hogy az ilyen szemtelen és ravaszdi népséggel, nekünk megfontolt borzoknak nincs beszélnivalónk. Ezt mondják a DEBORZ-ok. A másik párt a NEBORZ. Ők sokkal megértőbbek: a rókáknak lakás­gondjuk van, nem lehetünk olyan szívtelenek, hogy megtagadjuk tőlük hatalmas vára­ink egy-egy csücskét. Meg aztán a rókák sokan vannak, és ha egyszer összefognak elle­nünk, abból nem származik semmi jó. Egyszóval: tetszik, nem tetszik, meg kell tanul­nunk együtt élni a rókákkal. Vezérük a bölcs, öreg Borzopulosz, a görög, tárgyalni és békülni szeretne. Őt támogatja az ukrán Borzova asszony is... hű, micsoda gyönyörű asszony - csettintett legnagyobb meglepetésemre Szűcssebestyén. - Csak hát Borzova egyvégű­ben nevel, és a közösségi borzeszményt hirdeti. Márpedig a borz, amióta az eszét tudja, magának való, így torzsalkodnak a DEBORZ-ok és a NEBORZ-ok. - És maga, kedves Szűcssebestyén... ha meg nem sértem... DEBORZ vagy NE­BORZ? - Éppen ez az - és szomszédom eltévedve meredt a leanderre. - Ezért vagyok válság­ban. Engem választottak döntőbírónak. Természetesen nagy megtiszteltetés, de hát... Haladékot kértem holnapig... hiába, csak ülök és töprengek... A homlokom ráncba szaladt, Szűcssebestyén is láthatta, hogy magam is töröm a fe­jem, csak hát nekem sem jutott eszembe semmi okos. Hiába, nehéz dolog ez a rókákkal. Szűcssebestyén felállt, nyújtózkodott, megropogtatta a csontjait, hóna alá vette a sámliját, és azt mondta: - Azt hiszem alszom rá egyet. Talán megálmodom. - És mogorván elkocogott, fé­nyesszürke bundáján szivárványszín szikrákat vetett a napfény. Másnap időben kimentem a konyhába Ropiért, hogy Szűcssebestyénnek tett ígére­temhez híven, le ne késsem az esti mesét. Épp befelé indultam, amikor kopogtatnak és

Next