Kincskereső, 1988 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1988-01-01 / 1. szám

- Illeni illik - mondta az őrmester de mit akarsz vele csinálni? - Tartani lehet benne ezt-azt - bizonytalankodott Rudi. - Mit? - hökkent meg az őrmester. - Azt mondta az illető: mézet, borsot, paprikát. De én inkább mást képzeltem. Jelvé­nyeket, kulcstartókat, gombokat. A háttérben Hisziapiszi feljajdult. De az őrmester nem törődött vele. Eszébe jutott még egy fontos kérdés: - És mikor kaptad? - Az előbb - mondta Rudi, de azonnal meg is bánta. - Nem mindegy, hogy mikor? - De nem ám! - mondta Dombi diadalmasan. - Mert ezt a varázsdobozt éppen most lopták el Hisziapiszitől! És mi épp ez után nyomozunk! Rudi megijedt. - Lopott holmi? Az én csehómban? Ilyen még nem volt! De miért higgyek nektek? Honnan tudhatnám, hogy ez tényleg a ti dobozotok? - Nem a miénk - mondta szerényen Dombi -, csak Hisziapiszié. Majd ő be fogja bi­zonyítani, hogy az övé. Hisziapiszi, akit ily módon bizonyításra szólítottak, odalépett, és lelkesen magyaráz­ni kezdett: - Tudniillik éppen önálló gyűjtőutamról indultam volna hazafelé, és már otthon is lennék, azaz régen bent a madárhang-kereskedésben, és kíváncsi vagyok, milyen képet vágna Hajdú sógor, aki mellesleg szólva még a kákán is csomót keres, ha... - Hisziapiszi itt megállt, mintha elfelejtette volna a mondat végét. Lehet, hogy el is felejtette. Bámulta a dobozt Töhötöm kezében, aztán magához tért. - Ja igen, hát bebizonyítom. Szerinted mi van a dobozban? - Semmi - mondta Rudi. - Mondom, még gondolkodom rajta, mit tegyek bele... - Na hát, pedig a dobozban már van valami - vigyorgott Hisziapiszi, és leemelte az ezüsttetőt. Rudig kocsmáját egy rigó káprázatos dalolása töltötte meg. - Te jó ég! - mondta Rudi. - Honnan jön ez a sárgarigóhang? - Nem sárgarigó, hanem énekes rigó - közölte Hisziapiszi, és elégedetten visszacsuk­ta a doboztetőt. - A dobozból jön. Azazhogy jött. Mikor kinyitottam. - S az egész mű­veletet megismételte. Fedél le - füttyszó, fedél vissza - csend. - Ilyent még életemben nem hallottam - motyogta Rudi. - Én se - mondta Töhötöm őszintén. - Mondtátok, hogy miről van szó, de nem tud­tam elképzelni. Rudi a szohár helyett a homlokát kezdte el törölgetni. - Zenélő doboz - motyogta -, madárhangon zenélő doboz... Csak kinyitja az ember, és dalol a rigó... erdő-mező itt az én csehómban... Bámulnának a vendégek... föllendül­ne a forgalom... Mennyiért adjátok a dobozt? - Nem eladó - közölte Hisziapiszi. - Az lehetetlen - mondta Rudi meggyőződéssel. - Adok érte egy... egy... nem, két... - de Hisziapiszi csak rázta a fejét. Rudi hát nagyot sóhajtott, majd kiszakadt a tüdeje, úgy vágta ki: - öt forintot! - A­­ intett Hisziapiszi. - Ne viccelj! - Na jó, legyen tíz - nyögött Rudi. - Csak nem képzeled? - méltatlankodott Hisziapiszi. - Elkótyavetyélni a Kapitány varázsdobozát ? - Száz - lehelte Rudi. Már igen izzadt. - Hallod, Rudi? Nem eladó - mondta Töhötöm szelíden. Rudi megint megtörölte a homlokát, és megint nagyot sóhajtott. De most már a meg­könnyebbüléstől. - Még szerencse - mondta -, képes lettem volna ennyi pénzt kiadni egy... bár igaz, hogy a forgalom föllendült volna... - Hiszen így is nagy a forgalom - vigasztalta Töhötöm, bár ezúttal rajtuk kívül senki se volt Rudi kocsmájában. - Ahol ilyen sütemények vannak, ott nem kell más a forgalomföllendítésre - mondta Hisziapiszi is.

Next