Kincskereső, 2013. (37. évfolyam, 1-4. szám)
2013-10-01 / 2. szám
Ezt az együttes élményt Janikovszky Éva annyira mélyen őrizte magában, hogy később a kisfiának ugyanilyen folytatásos „meséket” talált ki. A történetekben mindenkor szerepelt a gyerek piros kisautója, továbbá mindaz, ami aznap megesett náluk. Ha meggondoljuk, íróként is ilyesféle történeteket talált ki. A családjában volt egy mackós korszak is. Ez azzal kezdődött, hogy aznap, amikor Janikovszky Éva kisfiút szült (1955. január 31.), Kormos István a Tréfás mackók c. könyvét dedikálta neki. A mackós korszak egészen a hetvenes évekig tartott, a tévésztár Maci Laci volt az utolsó mackó a családban. De mintha ma se ért volna véget. Janikovszky János a lányait (Dorkát, Verust, Laurát) néha még ma is úgy szólítja, hogy: Maci I., Maci II., Maci III. A kisfia Manó. (Ebben a névadásban is van valami játékos.) Az emlékei szerint a legtöbbször neki is a Kisapa mesélt, aki akkor már Budapesten, egy másik házasságban élt, de eljött mesélni az unokának, aki szerint Kisapát a Kire ütött ez a gyerek c. könyvben Emil bácsinak hívják. (Felesége, akit az „unoka” nem igazán szeretett, Aranka néni.) Hogy mit olvasott gyerekként Janikovszky Éva? Ahogy már írtuk, nagyszüleinek könyv- és papírkereskedése volt a Kárász utca, Klauzál tér sarkán. Valóságos paradicsom volt ez a könyvesbolt, ahova akkor szabadulhatott be, amikor akart, és a számára ez az első számú kölcsönkönyvtár. A kölcsönzés játékszabályai közé tartozott, hogy a könyvet bemutassa a kasszánál ülő nagymamának, és hogy a könyvön „élő ember észre ne vegye, hogy már valaki kiolvasta”, így tanulta meg nemcsak szeretni, de tisztelni is a könyvet. Olvasás előtt kezet mosott, a könyvet bekötötte. Nem szamárfülezte, nem csapta le. Egy eleven írót is gyakran látott ebben a könyvesboltban. Móra Ferenc nemcsak be-betér, de Janikovszky Éva nagyapjával együtt adták ki a Gyermekek Világa c. gyermekfolyóiratot. Pontosabban Móra volt a szerkesztő a Dugonics téren, Bartos Lipót pedig a kiadó a Klauzál tér 5-ben, ahogy az a folyóirat fejlécében szerepel. Janikovszky Éva évtizedek múltán is fel tudta idézni Móra alakját. Szelíd és méltóságteljes volt, illett hozzá a fekete-fehér, papos ruházat. Egy életen át büszke volt/lehetett arra, hogy Móra-emlékei vannak. A sors dramaturgiája révén nemcsak gyerekkönyveket írt, mint Móra, hanem szinte teljes életében a Móra Ferencről elnevezett kiadóban dolgozott. Szerkesztőként elővette a gyerekkori könyveit, megpróbálta őket újra sikerre vinni. Hol sikerült, mint a dán Karin Michaelis Bibi-sorozata esetében, hol nem, mint a norvég Barbara Ring Peik c. meseregényével. Az ilyesmibe nehezen törődött bele. A gyerek és a kamasz Kucses Éva szenvedélyes naplóíró volt. Fekete-fehér, pepita füzetek sora maradt ránk a hagyatékban Naplóm címmel. Hogy miért írt naplót? Mert „szokás”, „mert nagymama koromban irtó guszti lesz elolvasni” -írta 1939 novemberében. De többször is hangsúlyozza, hogy tulajdonképpen az utókornak írja naplójegyzeteit. S lám igaza lett. Becézte a naplót („naplókám", „napli”), furdalta a lelkiismeret, ha hanyagolta. („Fájdalomtól megtört szívvel jelentem, hogy már irtó rég nem írtam.”). Hol olyan édeskés ez a naplóhoz fűződő viszony, mint egy lányregényben, amely nagyon sokszor naplóregény is, hol meg a későbbi Janikovszky Éva humorát, játékosságát, iróniáját bámulhatjuk meg a gyerekben és a nagylányban. Tudott figurát teremteni, észrevette a humoros történeteket, amelyek úgyszólván az utcán hevertek, iróniával nézett helyzetekre, és mintha már a felnőtt Janikovszky Éva