Kipszer Élet, 1975 (6. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-31 / 7. szám
1975. április 2. ToSmsates volt... Egy éve tartott már az első világháború mikor Kuli János Nagykállán megszületett. — öten voltunk testvérek. Kilencéves koromban már nekem is mennem kellett markot szedni, kapálni. Mezőtúrra jártunk, hogy az évi kenyér meglegyen. 1937-ben a rákosi brikettgyárban dolgoztam mint vagonrakodó. 1940-ben a Keleti fűtőházba kerültem. 1945. március 8-án harmincévesen hagytam ott a katonaságot és 14-én érkeztem meg Szombathelyre. (Siettem, még a fizetésemet is ott hagytam.) Szombathelyen két hétig fűtőházban dolgoztam. Gyalog indultam haza, kétszer elfogtak, de mindkétszer elengedtek. Harmadszorra azonban már egy hónapig maguknál tartottak a szovjet katonák, s egy kórházban tolmácsként dolgoztam. Adonynál értem el a Dunát, átvittek csónakon. Bugyin lakott a nagybátyám, nála megpihentem. Három nap után újra indultam. Tápióbicskén egy másik nagybátyámnál pihentem meg. Reggel már tovább is mentem. Otthon apám alig ismert rám. Édesanyám éppen odavolt kukoricalisztért. Kérdeztem minek az. Mondta apám, most abból sütjük a kenyeret. Szerettek nagyon a kórházban. Bántam is, hogy nem mentem velük, pedig hívtak Moszkvába, hogy műtőst csinálnak belőlem. Annyit lehetne mesélni még... 1945. május 7-től a III. kerületben az államrendőrségnél dolgoztam egy évig. Aztán visszamentem a vasúthoz. 1919-ben nősültem másodszor. Két gyerekem és egy ötéves unokám van. 1958-ban kerültem a vállalathoz. Most itt dolgozom a Kozma utcában mechanikai műhelyben. Novemberben nyugdíjba megyek. Nagy szegénységben éltünk az első harminc évben. Mikor húszéves lettem akkor könnyebbült meg a család. Deszkapriccsen aludtunk, ha napszámba járnunk. 1945 óta mindig megkerestem a pénzem, a vállalatnál is jól érzem magam. Azelőtt kenyéren meg szalonnán éltünk, napi egy pengőért. A múltkoriban otthon beszéltem egy emberrel. Mondja nekem, hogy jó volt a Horthy-rendszerben. Mondtam neki, jó lehetett másnak, de nekünk még kenyérből sem volt elég. Mondja erre, hogy csak viccelt. Én meg mondtam: ez nem vicc... A szovjet városparancsnokságon volt vízvezeték-szerelő Edelényi Sándort sokan ismerik vállalatunknál. A fil Fiatalokat megszégyetlenítő frissesés jókedvvel dolgozik még — mint csőszerelő csoportvezető — élete hatvanadik esztendejében is. — Sződemeteren születtem, abban a faluban, ahol Kölcsey. Ötéves voltam amikor a család Budapestre költözött. Emlékszem első pesti élményem az volt, hogy egy villamos majdnem elütött mikor elcsavarogtam. A tanonciskola elvégzése után 1931-ben szabadultam. Apám ács volt. Mint kifutó dolgoztam nála. Nehéz volt az élet. Apámnak öt gyerekről kellett gondoskodnia. Korán bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Tagja voltam a szociáldemokrata pártnak és a vasas ifikkel jártam kirándulni az Epreserdőbe, a Hűvösvölgybe. Majálisokon, munkásmegmozdulásokon vettem részt, sportoltam. Megszerettem a közösségi életet. Amit a Teleki téren láttam, a rengeteg munkanélkülit, kubikost, sok gyerekkel, sose felejtem el. 1940-ben katona lettem. 1945. szeptemberben érkeztem Budapestre, mint harmincéves reményteli fiatal, s a szovjet városparancsnokságnál jelentkeztem dolgozni, mint vízvezeték-szerelő. Edelényi Sanyi bácsi 20 éve dolgozik vállalatunknál. Bejárta az országot. Minden nagyobb városban otthagyta két keze munkájának eredményét. Bárhova is tér vissza, mindenütt nagy szeretettel fogadják. Három Kiváló Dolgozó és két Könnyűipari Kiváló Dolgozó kitüntetés ékesíti pályafutássát. — Nekem a szocializmus munkát és kenyeret adott. 1936-ban nősültem meg. Öt gyerekem van. Az én gyerekeimnek már többet tudtam adni. Mindegyik szakmát tanult és most tizenegy unokám van. Már útban a tizenkettedik is. — Többet kellene foglalkozni a fiatalokkal, hogy legyen utánpótlás mikor az én generációm nyugdíjba megy. Ma már minden szakmához tanulni kell. Szeretném, ha a fiatalok tanulnának, mert minél többet tudnak annál értékesebbek lesznek ők és az ország is, aminek gyümölcsét ők és fiaik élvezik majd. Amikor a szabadság született — harminc évvel ezelőtt — ők is valamennyien újjászülettek. 1945 áprilisa az életet, a szabadságot hozta meg számukra. Akiket itt megszólaltatunk, azok szinte valamennyien a háború poklát, a hadak útját járták. Akikről itt írunk, azok tudják mi a háború, a nélkülözés, a rettegés, a félelem. Emlékezni kértük őket a régmúlt időkre, amikor felnőtt 30 éves fejjel, egy új élet, egy szebb, tartalmasabb élet születésénél voltak jelen, s amelyet munkájukkal, tudásukkal, szívükkel és energiájukkal ők maguk is tápláltak.Amikor róluk írunk, akkor emlékezünk mindazokra a mai 60 évesekre is, akik békés, boldog életünkért oly sokat tettek. KIPSZER ÉLET Csak aki végigélte... Aki történelmi sorsfordulót élt át, háborút, forradalmat ellenforradalmat, saját bőrén tapasztalja, hogy az politizál, azzal is, ha ember nem politizál. — A két rendszer közti különbséget csak az tudhatja, aki végigélte a Horty-korszakot is, meg az ötvenes éveket, s az elenforradalom utáni időszakot is — mondja Kovács József normafelelős. Írjak-e származásáról, hovatartozásáról ? Beszédesebbek a tények.Asz — Nem volt gond a ruházkodással, mert összesen egy cipőm volt, amire nagyon kellett vigyáznom, ezért aztán többnyire meztéláb Két pengőért vadászni jártam.tam egy bankigazgatóval, jára kutyáit etettem lókolbásszal. Aztán előfordult, hogy a kutyák kevesebbet kaptak a szokásos adagjuknál... dehát állandóan éheztünk. Apám keveset dolgozott, nem kapott munkát. Nyolcvanpengős fizetéséből negyvenet lakbérre költöttünk. Amikor siheder voltam már és elmentem jelentkezni a Friss Újság hirdetésére kifutó legénynek, vagy ezer ember tolongott ott koran reggel... közülük egyet tudtak alkalmazni. Volt úgy, hogy teknőt kellett vinnem a hátamon a Rózsadombra. Adtak húsz fillér borravalót, gyalog jöttem vissza is, mert az átszálló többe került, mint amit kaptam. " * Ezerkilencszázharmincnyolcban vonultam be, megjártam a Felvidéket, Erdélyt, azok közt voltam, akiket elvittek a Don-kanyarba.. . Jány Gusztávról biztosan hallott... akit aztán halálra ítéltek, fölakasztottak a mi rendszerünkben. .. no, ő adott ki olyan parancsot pl., hogy egy ezer kilométert gyalogolt sereget, a soproni könnyűhadosztályt vessék be harcolni. Azok a szerencsétlenek rögtön alig éltek már, nemhogy harcolni tudtak volna. Nem is maradt életben közülük egy se... Ha elhullott egy ló, arról számot kellett adni. Hogy emberek ezrei elpusztultak, az „természetes” volt, az a tábornokainkat nem érdekelte. Zsákszövetbe bugyolált lábbal jöttünk Voronyezs alól negyvennyolc fokos hidegben. Amikor újra behívót kaptam, nem jelentkeztem, bujkáltam inkább: menjen a frontra az, aki még nem volt! Negyvenöt mindenki életében fordulat volt: infláció, éhség, nélkülözések közepette megkezdődött az újjáépítés. Az emberek gondolkodásában azonban inkább negyvenhattól lehetett érzékelni igazi változást: amikor megjelent az új pénz, a forint, melynek fedezete a munka, a termelésben elért eredmények voltak. Ha a szociális szintet nézem, azt kell mondanom, a háború előtti és a mai viszonyok közt, hogy a különbség ég és föld. Pa — Ha jól tudom ön az ötvenes években munkásigazgató volt. Fiatalon bíztak önre egy egész vállalatot. A mai fiatalok hatatlanul jobb összehasonlítkörülmények közt élnek, mint amelyek közt az ön fiatalsága telt el. De van-e számunkra akkora „kifutási lehetőség”, mint az ön idejében, az újjáépítés nehéz periódusában volt? Önöket bedobták a mélyvízbe, de a hátrányok mellett ez fölmérhetetlen előnyöket is jelentett. — A mai fiataloknak, ha meg is van a végzettségük, képességük, kevés a gyakorlati tapasztalatuk. S kicsit kényelmesek is... Nem őket hibáztatom ezért, ne félre. Dehát azok más értsen idők voltak, a kor más stílussal „válogatott”, az emberek korról korra változnak, ideis júlnak a társadalom szelleméhez. A frissen végzett mérnököknek egy időben kötelező volt a gyakorlati év. Kint kellett dolgozniok építkezésen, szakmai kellett szerezniük. jártasságot Ma erre őket senki se kényszeríti, pedig az élet a legelvontabb területen dolgozóktól is megkívánja a közvetlen gyakorlati tapasztalatot, s az emberekkel való bánni tudást. Pedig az emberekkel csak az tud bánni, aki ismeri is őket közvetlen közelről... Egyszóval ma mások a problémák. Legtöbbjük megoldása a mai fiatalokra vár. - y. a. - Megjárta a hadak útját... — Tizenhárom éves korom óta dolgozom. ‘Földműves volt az apám, de 19114-ben a háborubiam meghalt, máeliőtt megszülettem volna: sohasem láttam őt csiaik anyám elbeszéléseit ől képzeltem el magamnak. Mostohia: «apámmal aztán vett anyám négy hold földet, amit mi műveltünk, de bérért is jártunk dolgozni, ben nem éltünk különválnia meg. Kijártam a hat elemit, attól kezdve sokáig a földmunka töltötte be az élletem. Húszévesen nősültem, három évre rá lányunk isziültetettti. Még abban az esztendőben 1839-ben, behívtak katonának. IS4il-ben leszereltem, következő évben frontszolgálatba kellett mennem. Voronyezsiből hazajövet megfagyott a lábam, egyiken az összes ujjamat amputálni kellett. Kórházban voltam, két évig alig tudtam dolgozni, jóformán a feleségem tartott el. Aki ezeket mondja: Nemes Imre, fúriás. Ülünk a berendezésgyártás műhelyében, az új szovjet fúrógépe mellett. Ezen a gépen csak ő dolgozik. — Egy Termelési éve kaptam, értéke kétszerese a magyar elődjének. Többféle műveletet tud, 5 millimétertől 50 milfiométerig változtatható a furat mérete rajta.. Mindenben engedelmeskedik nekem, kiismertem egy év alattit. Megcsinálom vele, amit akarok. Nem akarom megkerülni a témát, fékszem higgye el, emmindenre, de nem mindig jó emlékezni. Negyvenöt tavaszán a németek már elmenekültek a falunkból. Szabadok voltunk, de éheztünk. Jöttek a batyuzók, a feketézők. Nehéz idők voltak. Negyvenötbe beléptem a pártba, ötvenhatig a tagja voltam. Addig a tsz-ben dolgoztam, utána jöttem föl a lányom hívására Pestre. Azóta vagyok a KÉPSZER-mel, ötvenhét áprilisától. . . Tekintete újból a fúrógépre kanlandozik, megáll az otthagyott munkadarabon. Idén áprilisában nyugdíjba megy: hatvaniesztendős — Kipihenem magam és visszajövök dolgozni nyugdíjasként Kell az a kis pénz, meg a szívem is húz vissza. . . (Körmendy) 3 „És csak az ész, csak az ész, az tudja a drót feszülését^... — Mit jelentett nekem 1945? Az életemet. Amikor a fiamnak mesélek, látom rajta, el se hiszi sokszor, hogy amit hall, igaz. Halmos Györggyel beszélgetek, az anyagosztály vezetőjével. Nem látszik rajta a hatvan év. A szenvedések fantáziabémiító sora sem. Naplót vezetett a háborúben. Azzal a hittel, hogy éveiaz emlékezetnek minden tapasztalatot meg kell őriznie. Azt is, amit az elme, a gondolkodás egyedül nem bírna el. — Orvosi kötszergyárban dolgoztam. Tulajdonképpen orvosi pálya vonzott, de nem volt lehetőségem tanulni, dolgozni mentem tehát. Első fizetésem huszonöt pengő volt... Hónapokig nem kaptam állást, akkor címírást vállaltam. Maga még nem tudja, az micsoda: ezer borítékot kellett megcímeznem. A fizetség: két egész pengő... 1939-ben elvittek munkaszolgálatra. Nem szívesen beszélek ezekről az időkről... Lvovtól gyalog jöttünk haza, képzelheti mennyi idő alatt. Mikor beértünk Sátoraljaújhelyre, csak leültem az egyik ház küszöbére alig éltem a fáradtságtól. az eső, a rongyaink zuhogott átáztak mázsás súlynak tetszettek, amiket cipelni kell kon. Losoncon átadtak magánminket az SS-nek. Tányér aknarakodásba vittek minket nem tudtuk, melyik robbanunk föl... Ez pillanatban volt munkánk... „A munka szabadadá tesz”: ez függött a mauthauseni tábor kapuján is. Rejtőzködő álcinizmussal mosolyodik el. — Nekem volt még egy fél kenyerem, azt elrejtettem. Ma az orvos azt mondaná: ha eszik ebből, belehal. Hát nem haltam bele. Se abba,se másba. De a társaim közül sokan belehaltak... Bocsásson meg, ha elérzékenyülök... Néha ma is fölébredek álmomban és visszajönnek ezek a képek... Emlékszem a rasztott német katonára rölaaz envnsz Duna-hídon. Nyakában tábla: így jár, aki elárulja Hitlert. Biztosan szökni akart. A háborúban a legszörnyűbb az, hogy nem kell elszámolni az emberélettel. A telefon csöng, Halmos György rámered a kagylóra, nem nyúl érte. Rossz riporter vagyok, egy fél kérdés nem jön ki a számon. Kint zuhog az eső. Aztán a fiáról beszél, a fia barátairól. Milyen gyűlik náluk össze. Ez társaság már nem az előbbi Halmos György. Ez már újra az anyagosztály vezetője. Telefoncsöngés megint, friss mozdulattal a kagylóért. Intézkedik, nyúl Kiszól kávéért. Mosolyogva megjegyzi, hogy lemaradt az ebédről, dehát nem baj, van miből fogyni, mutat „vonalaira.” — Rögtön megalakulásakor kerültem a vállathoz. Azóta itt vagyok. Megint keresik, ezúttal személyesen. Helyet mutat, az iroda egyszerre megtelik emberekkel és oldott beszélgetéssel. Az eső alábbhagy, lassan szétszivárog a „bemenekült” társaság. Halmos György egyedül marad munkájával. És emlékeivel. K. Zs. Harmincévesen p lett párttag Haraszti László vállalatunk tiszttitkára hatvan évvel ezelőtt december 30-án született. — Munkáscsaládból származom. Apám kőművessegéd, anyám háztartásbeli volt. Mindketten meghaltak a felszabadulás előtt. Iskoláimat Kecskeméten végeztem, majd villanyszerelő-tanoncnak szegődtem.* Közben a bádogosszakmát is kitanultam, így hol egyikben, hol a másikban dolgoztam. 1941-ben behívtak a dunai repülőgépgyárba honvédelmi munkaszolgálatra. Itt dolgoztam mint szerelő Budapest körülkerítéséig, napi 12 órát. Január 12-én szabadították fel a Gyáli úton a gépgyár munkásszállását. Másnap valamennyiünket elengedtek, így kerültem haza Kecskemétre. Harmincéves voltam akkor. Mivel az éhségtől és nélkülözéstől legyengültem, pihennem kellett. Egyhavi pihenés után a szovjeteknek dolgoztam mint villanyszerelő. Bátyám hívására Szegedre mentem és elhelyezkedtem a Kenderfonógyárban, ahol nemsokára üzemvezető lettem. Márciusban felvettek a kommunista pártba. Még abban az évben megszületett a fiam. Szegeden jobb volt az ellátás, mint a fővárosban. Ma mérlegműszerész a fiam és van egy négyéves unokám is. Neki lényegesen jobb körülményei voltak, mint nekem. A mai harmincévesek nem tudták, mi az a munkanélküliség. Nekem volt benne részem. Emberszámba csak ebben a rendszerben vettek, azelőtt kiszolgáltatott voltam. El sem lehet mondani a különbséget. Mondhatom, meggyőződésből lettem párttag, bár azelőtt nem volt kapcsolatom a kommunistákkal. Hat évig katonatiszt voltam, majd 1956-ban kerültem a vállalathoz. Harminc éven keresztül végeztem gazdasági munkám mellett politikai munkát is. Eddigi életem második felében igyekeztem nemcsak magamért, hanem másokért is dolgozni.