Kis Ujság, 1899. január (13. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

KIS ÚJSÁG Regény idegen eredetiből. IX. (81) A másik levél pedig a következőkép hangzott: Lord Viscont Grandison urnák. Nizza. Uram ! Fiának megbízása folytán, sir Geoffrey Grandison, mi az ön birtokát az erastoki apátságot kéz alatt eladásra hir­dettük s van szerencsénk önnel tudatni, hogy nem voltunk képesek érette a meg­határozott árt, tízezer fontot megkapni. A legelőnyösebb ajánlat a mely beérkezett kilencvenötezer forintról szólt, mint a­mennyit a mi saját becslünk szerint a birtok csakugyan megér. Vagyunk bátrak ennek a birtok mi­előbbi eladását tiszteletteljesen becses figyelmébe ajánlani, mert az apátság kü­lönben is nagy javításokra szorul s ez ér­tékét semmivel sem fogja emelni. Ügyfe­lünk gyors elhatározást kér ajánlatát ille­tőleg és mi nagyon le leszünk önnek kötelezve, ha elhatározását mielőbb ve­lünk közölni szíveskedik. Ha időközben azon helyzetbe jutnánk, hogy Sir Geoffrey Grandison által meghatározott árt elér­hetnénk, akkor az üzletet­ azonnal meg­kötjük. A sir Geoffrey által adott utasítá­sok szerint az ön iratait betekintettük és úgy találtuk, hogy az ingatlanok értéke a birtokon körülbelül tizenkét ezer három­száz fontra rúg. Embereink közül egy ál­landóan azzal van elfoglalva, hogy a tár­gyakat egyenként megbecsülje és ez ira­­­­tokat ön mielőbb meg fogja kapni. .­­ Az ön mielőbbi válaszát tisztelettel kérve maradtunk alázatos szolgái. Quyp és Brankie ügynökök. E­ levélben semmi sem vonatkozott az én személyemre. Reginald Peyton zavara csupán félelméből származott, hogy én az ő irigységét fel fogom fedezni. A midőn az ő magaviseletét bírálgat­­tam, így szólok magamban: Mi jogom van én nekem őt megvetni. Hiszen ő nem tolvaj, míg én az vagyok. Ez a megfigyelés ismét felébresztette bennem a szégyent és megbánást, amelyet már annyiszor éreztem s mélyen lehajtot­tam a fejemet, mintha Harold előttem állott volna s tudta volna az én bűnömet. De nem volt szabad időt vesztegetnem szemrehányásokkal, rögtön intézkednem kel­lett, hogy az apátság ne jusson idegen késre. Meg voltam győződve, hogy Harold, ha a rejtett kincsről nincs tudomása, az ügy­nökök ajánlatát el fogja fogadni. A józan ész, dacára minden családi büszkeségnek ,a belső vonzalomnak szülő­háza iránt, oda fogja őt kényszeríteni. Oly gyorsan amennyire a körülmények engedték, siettem Londonba az én öreg ba­rátomhoz és tanácsadómhoz, Mr. Cliffordhoz. Ő éppen a bíróságnál volt és én kénysze­rültem három órán át várakozni reá. Midőn végre hazatért igy szólt mialatt kezet fogtunk: Nos Mr. Brooke, mi hozza önt ma Lon­donba. Ön nem úgy néz ki mint egy oly em­ber, akinek semmi gondja nincs. Igazán saj­nálom önt ily helyzetben látni. — Nagy gondok között élek — felelém — szükségem volna azonnal tizenhárom­­ezer forintra, de honnan szereztem. — Ön nem régen vett fel tízezer fon­tot, ismét társ akar lenni valami nagy üz­letnél. — Nem, nekem a pénz azonnal kell egy bizonyos célra, Mr. Cl­­­ford kutatólag tekintett rám. Amint észrevette hogy többet nem akarok mondani ez ügyben, nem kérdezett tovább s igy szólt: —• A második összeget már nehezebb lesz megszerezni. Az üzlet a melyet már meglehetős összeg terhet nem lehet még egy oly nagy összeggel megterhelni. — De hitelem van és a pénzt bárhon­nan is meg kell kapnom. Valami pénzügyi művelet által ez önnek sikerülni fog. Mr. Clifford leült íróasztala mellé, ke­zeit térdein összekulcsolta s elkezdett gon­dolkozni, majd megszólalt: «— Kétségtelen, hogy ez megtörténhe­tik, csakhogy mint az ön régi barátja, óvom önt ettől a veszedelmes üzlettől. És ha sza­bad kérdeznem, van ön olyan helyzetben, hogy a váltókat lejáratkor be tudja majd váltani ? — Nem! feleltem rá. Izgalmamban ezt a kérdés intézni ma­gamhoz el is feledtem s így ebben a pilla­natban a meglepetéstől nem tudtam a kér­désre válaszolni. Az ügyvéd tovább beszélt. — És mikor lenne ez a tizenháromezer font önnek visszafizetve, amelyet ön most fel akar venni ? — Soha, én ezzel a pénzzel egy régi adósságot akarok letörleszteni. 1. szám. (2) _________ x­­x Vasárnap, Január 1.­ ­ Fekete újév. Budapest, dec. 81. Mire ez a fagyos téli éjszaka hajnalra virrad, egy nagy halottja lesz a nemzetnek, a­mely gyilkosságnak esett áldozatul. Meghalt a magyar alkotmány. Meggyil­kolták. A gyilkosok szabadon járnak és tob­zódnak a halott felett. Szónak, képnek le­het ez erős, de igaz. Nincsenek színeink, hogy ezt a sötét halált rózsás álomnak fest­hessük. Meg nem is tudunk hazudni. Eleget áltattuk magunkat, eleget hitegettük, lega­lább a koporsónál legyünk őszinték. Rendezzünk egy kis tetemre hívást. Egy nagy többsége a kormánynak ke­r­ült be a magyar képviselőházba, a tör­ténelemben példátlan visszaélések és erő­szakosságok nyomán, kiirtva minden vona­lon, még azt a kevés tiszta erkölcsöt is, me­lyet az előző kormányzatok már oly siker­rel kezdtek kiöldözni. Ahogyan és ahonnan vézetett ez a többség, úgy tett és olyan volt. Kegyetlenebb bírálatot mondani fölötte nem lehet, mint maga az a tény, hogy egy csomó előkelő politikus kilépett közölük. Erre a többségre támaszkodva követ­hette el Bánffy a kiegyezésben s a kvóta megállapításban való bujkálást, ezzel a többséggel születhetett meg újra, a maga egész visszataszitóságában a Hentzi-ügy, ez a többség üldözhette ki csak a képvise­lőháznak nagytekintélyű elnökeit székeik­ből s vihette odáig a parlamentet és magát az egész országot, a­hová jutott. Nem az a maroknyi ellenzék teremtette meg a mai állapotokat, mert ő nem küzdött mással, mint a kisebbségnek hagyott egyet­len eszközzel: a szóval. Ezzel a szóval s­zemben állt a kormánynak és pártjának minden erőszakossága és visszaélése. És ezzel élt bőven, de, hogy mégsem győzedel­meskedhetett, áldassanak érte azok a ház­szabályok, amelyek még ez idő szerint a szólásszabadságot biztosítják. Az ellenzék nem akarta megakasztani az állami gépezetet és mindenképen bizto­sítani akarta a parlament áldásos tovább­­működhetését, az alkotmány megmentésére pedig teljes odaadással áldozta volna föl szerencsés harci taktikáját és eddigelé el­ért összes sikereit. Csak egy volt a feltétel: Bánffy menjen. Bécsben kedvesebb volt Bánffy sze­mélye, mint a magyar alkotmány. A kettő közül az utóbbit ejtették el. Könnyelmű já­ték volt. Ez a sakkhúzás az állam ténye­zőit oldotta szét egy időre: királyt, kor­mányt és nemzetet. E három tényező csu­pán az alkotmányban találja biztosítékát és állandóságát, nos tehát, ez az alkotmány füstbe ment. Mert még őicnek is rész, hogy mindezt pótolja a Tisza törvénye, a­mely elől tudvalevőleg rémülettel futottak el a legkipróbáltabb mamelukok is. Azért tehát szűnjék meg a hazugság legalább a koporsó felett. A Bánffy-kor­­mány bűne kizárólag, hogy Magyarország féltett kincse, amelyért már annyi vér folyt és oly sok jaj hangzott el, most a porba hullt. Oda, ahova Bánffy kormányzata lesü­­lyesztette a hazafias önérzetet, becsületet és mindezek alapkövét, a szabadságot. De jól van ez így. Legalább megtudtuk, hogy mire képes egy a mai rendszeren épült magyar kormány és, hogy Bécsben is töb­bet adnak egy uniformis gombra, mi­nt az egész magyar alkotmányra. De igazuk van, minek becsüljék ők, mikor akadnak gyász­magyarok, akik semmibe sem veszik azt. Hanem csak tartson a rombolás min­den vonalon. Most kidőlt a legfőbb oszlop, vele fog dőlni az államépületnek minden része. De ezeken a romokon újra kell épülni mindennek, kívülről és belülről egyaránt. Legyen ez az újjászületés ennek az új­évnek a munkája, ez az év lesz Ma­gyarországnak a lsik,i­ tágabb újesztendeje. tiara József. B­pest, jan 1. Most már csakugyan , törvénytelen állapotok­­következnek. A sz^celvű" párt­ban is nagy az elkeseredés és békítők ve­­zére Széll Kálmán pontozato­t terjesz­tett Bánffy elé, hogy ígéretet nyögn arra nézve, hogy a Házat fel nem oszla^ és a klotür behozatalát nem tervezik. Bánfy ezt meg is ígérte, de mert egy újabb hangS^. gát csak mostanában leplezték le, szyaj.. ban nem igen bíznak. Az összes országgyűlési pártok új esz­­tendőre készülődnek és a pártelnököket üű­zölni fogják. Madarász József korelnököt is üdvözli az ellenzék és a friss aggastyánnak friss, jó egészséget kívánnak a jövő eszten­dőre is.* A mai nap nagy politikai eseményeiről a következőkben számolunk be: Tisza látván gróf újévi beszéde. Tisza István gróf, a szabadelvű párt újévi szónoka fönjárt ma a miniszterelnök­ségi palotában s közölte Bánffy báróval újévi beszédének tartalmát. Ezt a beszédváltást a fiatal Tisza gróf és a miniszterelnök között nagy érdeklődéssel várják minden párton, a békés kibontakozásnak s a további harc­nak a barátai egyaránt. A szabadelvű klub­ban azt mondják, hogy önérzetes és harcias lesz mind a két beszédnek a hangja. Az üdvözlő beszéd rá fog mutatni az obstrukció méltatlan támadásaira s azokra a nagy állami érdekekre, melyek

Next