Kis Ujság, 1920. szeptember (33. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

1520. szeptember 21. g|g UIS&G ( Vaszonlakók közgyűlése.) (Követelik a Lakáshivatal meg­szüntetését.) Vasárnap a vagonlakók gyűlést tartottak a Gólyavárban Nieder­­mann Antal elnökletével. Miklós Imre ügyvezető elnök hi­báztatta a Lakáshivatalt és az Or­szágos Menekültügyi Hivatalt. Ba­rakkokban akarják elhelyezni őket. Saját szemével látta, hogy egy böl­csőből, ahol négyhetes gyermek fe­küdt, három vörös patkány ugrott ki. Dr. Szacsvay József kolozsvári menekült ügyvéd a kormányt hi­báztatja azért, mert az oláhok ki­telepítették a városból s helyet csi­náltak a maguk tisztviselőiknek. Itt is helyet kellene csinálni a menekülteknek. Dr. Teles Béla, a Háztulajdonosok Szövetségének megbízottja kijelenti, hogy Buda­pesten ma van annyi lakás, ameny­­nyire a menekülteknek szükségük van. Követelik a Lakáshivatal azonnali megszüntetését s kormánybiztos ki­nevezését. Ezt küldöttség nyújtja át a kormánynak. Tűzvész egy berlini szállodában. (Tűzoltók mentették ki az alvó ven­dégeket.) Berlinből jelentik: Ma éjjel 3 órakor az Unter den Lin­denen ki­gyulladt a Bristol-szálloda. E­­y őrjárat vette észre a tüzet . B8 volt a szerencse. Azonnal értesí­tették a tűzoltókat, akik csakhamar megérkeztek. A tető már lángba borult, hatal­mas lángnyelvek nyaldosták az ab­lakokat. A szálloda sok vendége még ek­kor is aludt. . A tűzoltók tolólétrákat toltak az ablakokhoz, hatalmas vízsugárral árasztották el s ahol az ablakok zárva voltak, azokat betörték, az alvó vendégeket fellármázták s ölbe kapva, a mentőponyvákba dobták. Az anyagi kár óriási, de ember­élet nem esett áldozatul. Ez egye­dül az őrjárat éberségének köszön­hető. Színház, Művészet. * A Cyrano de Bergerac új sze­replői. A Nemzeti Színház csütörtöki fölújításán a főszerepek közül csak a címszerep marad régi kézben (Pethes Imre játssza). Roxant, F. Várady Aranka, Christiant Abonyi, Guichet Kiss Ferenc és Le Bratot Burányi alakítja. * Gombaszögi Frida újra föllép. A Vígszínház szerdán újítja föl Vanja bácsi­ t. Gombaszögi Frida ezúttal lép ez idényben először színpadra. * A Vígszínházat egy amerikai ügynökség akarja megvenni. Egy nagy amerikai színházi és filmügy­nökség, Blumenthal Benjámin, 125 ezer dollárt ajánlott föl Faludy Gábor igazgatónak a Vígszínház részvényeinek többségéért. Esetleg arra is hajlandók, hogy társként lépjenek be a Vígszínházhoz. A tár­gyalások ezidőszerint még folya­matban vannak. * A színházak ma est műsora. Operaház: Traviata (7). — Nemzeti Színház: Az aranyember (7). — Vígszínház: Trilby (7). — Városi , Színház: A hermelines nő (7). Holnap nyújtják be a közhelyekről és kisparcellákról szóló törvényjavaslatot* A kormányzópárt értekezlete. — A miniszterelnök fon­tos külpolitikai nyilatkozatot tett. — Támadás a cen­zúra ellen. A kormányzópárt ma este 6 óra­kor értekezletet tartott, melyen Te­leki Pál gróf miniszterelnök és kül­ügyminiszter fontos külpolitikai nyi­latkozatot tett. Az értekezlet, amelyen az összes miniszterek jelen voltak, Rubnek Gyula, Rakovszky Ist­ván, Bottlik József, Meskó Zoltán, Szmrecsányi György, Kovács J. Ist­­ván és Balla Aladár hozzászólása után egyhangúlag vette a minisz­terelnök kijelentéseit. Ezután nagyatádi Szabó István kereskedelemügyi miniszter ismer­tette a házhelyekről és kisparcellák­­ról szóló törvényjavaslatot, melyet az értekezlet Szilágyi Lajos hozzá­szólása után szintén tudomásul vett. A törvényjavaslat holnap kerül a nemzetgyűlés elé, mely kimondja­ a sürgősséget. Végül szóba került még a cenzúra kérdése. Éles és határozott hangon keltek ki a képviselők a cenzúra túlkapásai ellen és felszólították a miniszterelnököt, hogy rövidesen intézkedjen a cenzúra túlkapásai­nak megszüntetéséről. Az Ébredő Magyarok Egyesüle­tének tegnapi nagygyűlése 25 pont­ban foglalta össze kívánságait. Ezt a 25 pontot memorandum formá­jában holnap délelőtt nyújtják át küldöttségileg — melyet Szmre­csányi György elnök vezet — a mi­niszterelnökségen Teleki Pál gróf miniszterelnöknek, azzal a kérés­sel, hogy­ a nemzetgyűlés a 25 pon­tot törvények formájában léptesse életbe. ­i Tr.ViVi Vni VAWlf Laehne Hugó államtitkárt kihallgatják a Tisza-gyilkosságra vonatkozólag. Vallomásától szenzációs fordulatot várnak. — Tágó­ Wilhelm az ügyészségen. — Bűnsegédként vádolják. Laehne Hugó, a Károlyi-kormány földmivelésügyi államtitkára, Cseh­országból Bécsen át szombaton Budapestre érkezett. Laehnét, aki a katonatanács tagjainak fizetett ki annak idején nagyobb összege­ket, újból ki fogják hallgatni, mert előbbi vallomásának jegyzőkönyve hiányos. Vallomásától szenzációs fordulatot várnak. Nevezetesen Friedrich­ szerepéről, Dobónak és Horvát-Lanovicsna­k kifizetett ösz­szegek eredetét kutatják. Lachnét a polgári törvényszék vizsgáló­bírója is meg fogja idézni. A ha­doszt­álybíróság a királyi ügyészség megkeresésének eleget téve, Vágó-Wil­leim Jenőt a mai napon a Margit-körúti fogházból a királyi ügyészség Merkó­ utcai fog­házába szállíttatta. Vágót a Tisza­fáré gyilkossági ügyből kifolyólag vizsgálati fogságba helyezték. Bűn­segédként vádolják. NAPIHÍREK. ' 4- A kormányzó jobban van. Horthy Miklós kormányzó — mint a «Kis Újság» megírta— szombaton hirtelen megbetegedett, így szom­bathelyi útja elmaradt. Ma azon­ban, mint a M. T. I. jelezte, a kormányzó az egészségi állapotá­ban örvendetes javulás állott be. Láza csökkent s meghűlése múló termé­szetű. Remélhető, hogy a kor­mányzó úr egészsége a legrövidebb időn belül teljesen helyreáll. —^-A függetlenségi párt Kossuth­­ünnepe. Kossuth Lajos születésének évfordulója alkalmából a függet­lenségi és 48-as párt a Mária Valéria­­utcai párthelyiségből kiizarándokolt Kossuth Lajos sírjához és ott meg­ható ünnepség keretében koszorút helyezett Kossuth sírjára. Ábrahám Dezső dr., a szegedi kormány mi­niszterelnöke tartott magasszár­­nyalású emlékbeszédet, melynek végeztével elhelyezte a mauzóleum­ra a függetlenségi párt nagy ko­szorúját. — Életbe lépett a téli időszámítás. Ma reggel megkezdődött a téli idő­számítás, még pedig pompás nyári időben. Egy órával visszatolták az órákat. A lakosság minden zavar nélkül alkalmazkodott a változás­hoz. — Amundsen hajója befagyott. Noiímból (Alaszka) jelentik, hogy a norvég Amundsen-expediáó ha­jója a szibériai parton a Serge-fok­­tól mintegy húsz angol mérföld­­nyire befagyott. Amundsen reméli, hogy hajóját rövidesen szabaddá teszi. A közlés június 30-áról kelt. 7- A newyorki bombamerénylet-A newyorki bombamerényletről azt jelentik, hogy azóta minden tőzsde­épületet rendőrség és katonaság őriz. Kanadában elfogták azt a­ francia embert, aki figyelmeztette newyorki barátait, hogy szeptem­ber 16-án ne tartózkodjanak a Wall­­streeten. Egy másik jelentés szerint a bombamerényletre óriási pokol­gépet használtak, amelyből már százötven fontnyi súlyt kitevő vas­darabokat szedtek össze. Az eddigi áldozatok száma harminchétre emel­kedett. Fischer Edvinnél, akit le­tartóztattak, megtalálták egy japán vegyész és pokolgépkészítő" felesé­gének a névjegyét. A Fehérház titkos rendőrsége cáfolja azt a híresztelést, hogy Fischer Edvin a Fehérházba akart menni, sőt már ígéretet is kapott arra, hogy az elnök­ fogadni fogja őt. -y- A budapesti német főkonzulá­tus követség lett. A német kormány a budapesti főkonzulátust követ­séggé változtatta át. Fürstenberg- Stammheim grófot, a főkonzulátus eddigi vezetőjét, a német­ követség ügyvivőjévé nevezték ki. Emel­lett Magyarországra vonatkozóan továbbra is reá ruházták a konzuli jogokat. — Házasság. Miskei és csertői Gajávy Aatula, és sárdi és berzsenyei Lévay László e hónap 20-án Szódon házasságot kötött.­­/ Patkányirtás Párisban. Paris­ban roppantul elszaporodtak a pat­kányok s jutalmat tűztek ki ki­irtásukra. A két első napon, szept. 13-án és 14-én, 4108 patkányt pusztítottak el. Ez a patkányirtás 1232 frankjába és 40 centijébe ke­rült a francia fővárosiak.­­ " / I — A szerb külügyminiszter ér­vénytelennek mondja Fiume füg­getlenségét. Trumbics szerb külügy­miniszter — mint a jugoszláv sajtó­iroda jelenti — ma a Szkupstinában beszédet mondott, melyben kije­lentette, hogy Fiume úgynevezett függetlenségének proklamálását ér­vénytelennek és meg nem történtnek tekinti­­k­ A zsemlye ára. A közélelme­zési minisztérium néhány nappal ezelőtt elhatározta, hogy a zsemlye árát 2 koronáról 2 korona 70 fillérre emeli föl. Az új árnak a rendelet szerint tegnap kellett volna életbe lépnie, de miután a pékek még nem kapták meg a zsemlye előállításá­hoz szükséges hatósági lisztet, így a fölemelt ár és a jegykényszer csak e hét folyamán lép életbe. — Pokolgép a washingtoni séta­téren. Washingtonból táviratozzék. A rendőrség a san-franciscoi séta­téren pokolgépet talált. —­ Tilos a haboskávé. Egyes ká­véházakban, amikor a t­ejeskávé kiszolgálását engedélyezték, tej­színes haboskávét szolgáltak ki. A központi tejhivatal figyelmezteti a­ kávésokat, hogy az erre vonatkozó miniszteri tiltó rendelet még­­ér­vényben van és utasítást kaptak a kávéházak­ szigorú megfigyelésére. — Légberöpült lőporgyár. Milá­nóiból jelentik: Mardua közelében fölrobbant egy lőporgyár. Több ember meghalt, számosan megse­besültek. A robbanást merényletnek tulajdonítják. A rollano—római gyorsvonatra ismeretlen tettesek rálöttek. Sok utas megsebesült, egy asszonyt a golyók megöltek. Az olasz munkások negyven gyárat visszaadtak. Milanóban, és Turinban az olasz munkások által megszállva tartott negyven gyárat visszaadták tulajdonosaiknak­. A többi üzemből is kivonulnak a munkások.­­- Bombarobbanás a nizzai tőzs­­détn­ A­ nizzai tőzsdén, mint Ber­linből jelentik, egy bomba felrob­bant. A merénylet a tőzsdeidő vé­gén történt s jelentékeny kárt is okozott, de senki sem sebesült meg. Négy embert gyanúsítanak, akik rejtélyes csomagot hoztak az épü­letbe. Sok embert letartóztattak. •— Osztálysors játék. Az osztály­­sorsjáték mai húzásán tízezer koro­nát nyertek: 44548 56335; ötezer koronát nyertek : 1624 6394 8525 18083 31­188 • háromezer koronát nyertek : 9905 24414 30312 38365 51037 ; kétezer koronát nyertek : 1073 1193 3061 3183 3200 3635 4784 6856 7834 8067 8830 11194 12303 14194 18220 18843 20849 24897 26713 27216 31282 32855 32874 33441 34583 35359 35685 39502 41229 41739 42181 43015 43200 45184 48015 48786 50159 50184 50728 50827 51184 53000 53404 54747 55303 57126 57883 Azonkívül kihúztak ezer és három­­százhetvenöt koronás nyereménye­ket. A következő húzás holnap lesz. 7^ Az időjárás. (Az országos meteorológiai intézet jelentése.) Hazánkban az idő változóan fel­hős, száraz és meleg volt. A hő­mérséklet napi közepe Budapesten 5.6 C. fokkal, Szegeden 3.9 0. fokkal emelkedett a normális fölé. -1~ APRÓ HÍREK. A bécsi orvo­sok sztrájkkal fenyegetőznek, ha a napi honoráriumukat 58—110 ko­ronára föl nem emelik a beteg­­pénztárak. — Kölcsönt kapnak a fővárosi tisztviselők. A szerdai ülé­sen a tanács indítványozni fogja, hogy a fővárosi tisztviselői nyugdíj­alapból a tisztviselők segítőalapja részére 500.000 korona kölcsön­összeget utaljanak ki, hogy teher­mentesítsék a fővárosi alkalmazot­takat.­­ Harmincnyolc napja kop­lal már a corki polgármester, pedig az ápolónők folyton kínálgatják. "

Next