Kis Ujság, 1921. november (35. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-01 / 244. szám

HOT. évfüran. 244. szán. R * Ára 2 korona * tszi Kedd, member­i Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest IV. Darandy Győző­ utca (ezelőtt Sarkantyús­ utca) 3. szám, Előfizetési érák.’ Egész évre _ ------580 K | Negyed évre-----------70 R Fél évre_________ 140 K | Egy hónapra______ 25 K KUlfSIcfőn egyes szám­ára: 2 korona Gu­szonnénak Tisza István emlékére. (­»A hazáért élt és érte vértanú­halált halt.«) Tisza István gróf tragikus halá­lának mai, harmadik évforduló napján megkapó ünnepség kereté­ben leplezte le a miniszterelnökség tisztviselői kara azt az emléktáblát, amelyet Tisza István gróf emlékére a miniszterelnökség épületében el­helyezett. A tábla kisfa­lusi Stróbl Zsigmond mester siker­ült alkotása. Karmai között kardot tartó turul­­madarat ábrázol, alatta az egyesí­tett nagy magyar címerrel. A leleplezési ünnepélyen előkelő meghívott közönség vett részt, a ■melynek soraiban a polgári, az egyházi és a katonai hatóságok vezetői, valamint a politikai és a társadalmi világ számos előkelősége volt jelen. Eljöttek József főherceg, József Ferenc főherceg és Albrecht főherceg is. A diplomáciai kar ré­széről jelen voltak Grandsm­­ith amerikai és Castagneto olasz meg­hatalmazott miniszterek és Fürs­­tenbe­rg német ka­dét. Az emléktábla­­ leleplezésével kapcsolatban Bárczay István mi­­niszteri tanácsos tartott költői szép­ség­ében és nagy igazságokban gazdag­ mély hatá­r ünnepi beszé­det. A díszes emléktáblát a miniszteri főlépcsőn helyezték el. Az emlék­­tábla felirata a következő : — Gróf Tisza István magyar ki­rályi miniszterelnök emlékének, aki ■a hazáért élt és vérkamrud­ást hall. Hálás kegyelete jeléül a magyar ki­rályi miniszter­elnökség. A Ti­sza-Emlék­bizottság emlékünnepe. Ma délután az Országos Tisza­­ Em­lékbizottság rendezett emlékünne­pet a Nemzeti Társaskör helyiségé-­ ben. Az emlékünnepet, mélyen­­ nagy és előkelő közönség jelent meg, Beöthy Zsolt nyit­ott­a­ meg szép beszéddel. Utána Vadász lá­pért mondotta el házaimat, m­­ély gondolatokkal teli gyász­beszédét. B­eszédét a következő szavakkal fejezte be : — Most múlt el rólunk harmadik éve annek, hogy Tisza­ Istvánt meg­ölték ! Az élő ellen lehetett intrikálni, összeesküdni a sajtóval, nyílt gyűlé­sekben, csarnokokban, szubbokban, diszkrét finom, szalonokban lehetett legendákat gyártani, lesz vetni. A halottal szemben elsorvadt az erő, hitvány hazugsággá jön miniden ! — Bán­­­­unk, szeretet­eink, re­ménységünk vezet hozzád. Tisza István, porbahullott hazánk szorba­­hullott szép daliája, hozzád, vezé­rünkhöz, barátunkhoz, árok ditsősé­­günkhöz ! M­n­dj velünk, légy ve­­l­üunk, Tisza ist­ván­­ Az ünnepség végén Lőrinczy György és Vargha Gyula Tisza em­lékét dicsőítő verseiket olvasták föl. J mindenszentek napján. Az egész Habsburg-fiázra ki kell mondani a trónvesztést az antánt budapesti képviselőinek eleget tesz az ántánt követelésének­ együttes jegyzéke. — A kormány — összehívják a nemzetgyűlést. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Ma délelőtt Bethlen István­­gróf miniszterelnöknél megjelentek s­z ántá­nt­ nagyhatalmak budapesti követei és írásban az alábbi jegyzéket nyújtottak át: A szövetséges nagyhatalmak Magyarországon lévő diplomáciai képviselőinek konferenciájától. Miniszter Úr / Van szerencsénk Nagy méltóságodnak a nagykövetek tanácsának alábbi jegyzékét átadni : »A nagykövetek tanácsa, amely megelégedéssel látta, hogy a magyar kormány megfelelő intéz­kedéseket tett azon célból,, hogy Károly exkirály újabb kísérletének rögtöni véget vessen, ennek dacára megállapította, hogy mindeddig a magyar kormány nem tett eleget a szövetséges hatalmak azon határoza­tának, amely a trónvesztés proklamálásának szükségességéről szól. A trónról való lemondás, amelyre, úgy látszik, rá akarja bírni az exkirályt, nem tekinthető ezen határozat végrehajtásának. A nagykövetek tanácsában képviselt szövetséges államok aggodalommal vannak eltelve a növekvő izgatottság miatt, amelyet a restaurációnak ezen újabb kísérlete a Magyarországgal szomszédos államokban előidézett, és tevék­eyen közreműködnek annak lecsillapításában. Ugyanezen célból felszólítják a magyar kor­mányt, hogy haladéktalanul proklamálja Károly exkirály trónvesztését és hogy ezt a trónvesztést — a nagy­követek tanácsának 1920. február 4 én és 1921. április 1 én hozott határozata értelmében — terjessze ki egy­idejűleg a Habsburg ház valamennyi tagjára. A tanács elvárja, hogy a magyar kormány, hozzá akarván járulni az általános béke fentartásához, haladék nélkül hozzálát ezen határozat végrehajtásához... Fogadja stb. CASTAGNETO s. k HOHLER s. k. FOUCHET s. k. A minisztertanács elfogadta az antant követelését. Tekintve, hogy a magyar kormány az ország jelenlegi súlyos helyzetében, melyet a szomszéd országok egyre fokozódó katonai intézkedései idéztek elő, rá van utalva a szövetséges nagyhatalmak tám­ogatá­sra, a kormány számára jelenlegi kényszerhelyzetében nem volt más választás, mint a nagyhatalmaknak ezt az újabb határozatát elfogadni. A helyzet ismertetése után a minisztertanács idevonatkozó határozatát egyhangúlag hozta meg, amiről a magyar kormány a szövetséges nagyhatalmakat azonnal értesítette és ezt a válását a cseh köztársaság, az S. S. S. és a román király.­. A. budapesti képviselőivel is még a mai nap folyamán közölte. Minthogy az aulá­­t nagyhatalmak kívánságuknak a törvényhozás által való elfogadására záros határ­­időt szabtak, a kormány a nemzetgyűlés a ssrgős összehívása iránt a szükséges intézkedéseket megteszi.

Next