Kis Ujság, 1930. október (43. évfolyam, 222-248. szám)

1930-10-17 / 236. szám

fi Tizenkét évre ítélték a tiszaföldvári gyilkost Megírta a Kis Újság, hogy a szol­noki ügyészség gyilkosság címén emelt vádat egy fiatalkori­ tiszaföldvári le­pény ellen. A legény ez év áprilisában került Szabó Lajos gazdaságához. Május 6-ikán gazdájának Ilona nevű 23 éves, beteges, vézna leá­nya ellen merényletet követett el, egy féltéglával­­ szétrombolta leány fejét, megölte áldozatát.­ Az ügyet csütörtökön reggel tár­gyalta a szolnoki törvényszék. Mialatt a teremben a zárt tárgyalás folyt, a meggyilkolt leány édesapja, Szabó Lajos gazdálkodó minden­áron be akart rohanni a terembe, hogy megölje a vádlottat, elégtételt vegyen rajta. Egy órakor hirdetett ítéletet Bod­nár tanácselnök, a fiatalkori­ vádlottat 12 évi fegy­­házra ítélte. Az indokolás szerint a bűncselek­ményre halálos ítélet járna, ha a vád­lott nem lenne fiatalkorú, így azonban korára és tudatlanságára való tekintet­tek a bíróság 12 évi fegy­házat sza­bott ki. Sztranyavszky államtitkárt evangéli­kus felügyelővé iktatták. Bensőséges ünnepség keretében iktatta be Balassa­­gyarmaton a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület ívt felügyelőjét, Sztra­­nyavszky Sándor államtitkárt. Sztra­­nnyavszky Sándor székfoglaló beszédé­ben kegyeletes szavakkal emlékezett meg hivatali elődeiről, majd azt han­goztatta, hogy a letiport, megtépett haza, a megrabolt egyetemes egyház, a megcsonkított egyházkerület érdeké­b­en újjáépítő és eredményes munkát csak abban az esetben lehet folytatni, ha egységesen, egymásért fogunk küz­deni és soha egymás ellen. Két ezer somogyi cserkész találkozása Szigetvárott. Zrínyi Miklós ősi városá­nak falai közt vasárnapra találkozót adott egymásnak 2000 somogyi cser­kész. Itt rendezik szokásos évi cser­­késznapjukat. A cserkésznapra beje­lentette részvételét József Ferenc dr. főherceg. Becsületsértési ügy az esketési tanú­ságból. Karacsi József gősfai birtokos Egy esküvőnél tanúként akart szere­pelni, azonban Eőry Antal egervári plébános nem fogadta el tanúnak, mi­vel egyházi kötelességeit nem teljesí­­tette. Kaposi erre becsületsértés miatt följelentette a plébánost. A vasvári járásbíróság fölmentő ítéletet hozott azzal az indokolással, hogy a plébános hivatalos eljárás közben, vallási és egyházi érdek védelmében tett a tanú ellen kifogást és eljárásának ezen mód­jából hiányzik a sértési szándék. Fellebbezés­­ folytán most került az ügy a szombathelyi törvényszék elé, amely a járásbíróság fölmentő ítéletét hely­benhagyta. .Szekszárdim négy fillér tesz zsemlye­. A szekszárdi fűszer- és élelmi- a szerkereskedők csütörtökön tartott ér­tekezletükön Urmányi Lászlónak, szekszárdi Hangya igazgatójának kez­­­deményezésére szerződést kötöttek egy ottani céggel, amely hajlandó a pék­süteményeket az eddigi áraknál sok­kal ju­tányosabban a kereskedők ren­delkezésére bocsátani, úgyhogy a szek­szárdi kereskedésekben a zsemlye a mostani 6 fillér helyett 4 fillérért lesz kapható. A kereskedők szerződésileg kötelezték magukat, hogy üzleteikben csak ennek a cégnek a süteményeit árulják. Virágzó alma- és körtefák. Úgy látszik, hogy hosszú­ és enyhe az idei ősz, mert az ország más-más helyén kivirágzottak a fák, így Mauchs Sán­dor földbirtokos tolnamegyei, ho­­m­okpu­sztai gazdaságában több alma- és körtefa a beköszöntött ősz dacára ismét virágzik. Kötelet feszítettek az autó elé. Vác és Sződ között éretlen sihederek köte­let feszítettek ki az országúton. Hültl Hümér egyetemi professzor autóját, amelyben a sofförön kívül a tanár egy altisztje és mn­ek egy bgrófja ült, három kilomét­erre Várctól egy kifeszí­­tett körei jh­eg rongált­a. A soffőr az esti órákban, az utolsó pillanatban vette észre a veszedelmet. A soffőr orrel összeroncsolta a kötél, K­IS ÚJSÁG 1930 október 17 A közigazgatási bíróság megsemmisítette a miskolci legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok két csoportjának választását A közigazgatási bíróság szeptember 16-ikán megtartott nyilvános ülésében Fried­mann Géza dr. miskolci ügyvéd­nek a legtöbb adót fizető törvényható­sági bizottsági tagok választása tár­gyában az igazoló választmány által hozott határozata ellen beadott pana­szának részben helyet adott és az 1929. évi október 18-ikán a legtöbb adót­­fizetők első és második csoportja által választott törvényhatósági bizottsági ta­gok választását megsemmisítette. Az indokolás szerint a panasz arra van alapítva, hogy a választás titkos­sága megsértetett s ez részben alapos. A választásnál használt és felterjesz­tett szavazólapok megtekintése után ugyanis megállapítható, hogy a sza­vazás alkalmával a legtöbb adót fizető első és második csoportja által beadott szavazólapok túlnyomó részére a je­löltek neve olymódon lett nyomdai után rávezetve, hogy a szavazólapok hátlapján, — azok összehajtása­k­ár is, — föltűnően látható, hogy az illető szavazólap melyik pártc­oport je­löltjének a nevét tartalmazza. Ennélfogva a szavazás alkalmával ész­lelhető és ellenőrizhető volt, hogy az egyes szavazók melyik pártcsoporthoz tartoznak, illetve, hogy melyik párt­csoport jelöltjének nevét tartalmazó szavazólappal szavaznak. Ez a szava­zás titkosságának a megsértését jelen­ti, éppen ezért a legtöbb adót fizetők első és második csoportjából történt, választást meg kellett semmisíteni. A közigazgatási bíróság határozata folytán 32 rendes és 16 pótvirilis bi­zottsági tag vesztette el mandátumát. Ha hozzászámítjuk a második, a még ugyan hivatalosan meg nem erősített nyolcadik kerületi törvényhatósági bizottsági tagválasztás­­ megsemmisíté­­sét, úgy ebben a pillanatban 44 rendes és 22 pótbizottsági tag mandátuma ér­vénytelen, vagyis Miskolc városa cson­ka törvényhatósági bizottsággal dol­gozik. lettRirehívás a titezberényi határban Mezőberény határában, a kereki kút­­ban holttest úszott a víz színén. Ki­emelték és akkor látták, hogy rettene­tes sérülések vannak a tetemen. Csak­hamar kiderült, hogy Mogyorósi Ist­ván, 17 éves tanyai legényka a halott. Előhívták a szülőket is, akik borza­lommal szemlélték a fiuk holtestét. — Úgy ölte meg valaki! — sikoltolta az anya. — Gyere elő, Miska, — hívta a 22 éves fiát­— nézd, mi történt az öcséddel! De a legény nem mert a kút mellé lépni. — Tán csak nem félsz az öcsédtől, mikor mindig bántottad? — ripako­­dott rá az egyik szomszéd. Amikor a csendőrök a nyomozást megkezdték, már beszélte a tanyai nép, hogy Mogyorósi Mihály volt a gyil­kos, ő ölte meg az öccsét. A csendőrök előzetes őrizetbe vet­ték Mogyorósi Mihályt, aki tagad. Az a feltevés, hogy az istállóban veszett össze a két testvér és az idősebb agyonütötte az öccsét, aztán a kútba­­ dobta a holttestet, mintha öngyilkos­ság történt volna. A borzalmas ügyben a helyszínen tart vizsgálatot Nánay Lajos dr., a gyulai törvényszék vizsgálóbírája, aki­nek intézkedésére Feldmann Ignác dr. gyulai kórházi főorvos Tompa Gyula ügyészségi elnök jelenetében a bullát felboncolta. Megállapították, hogy kemény tárg­­­gyal — valószínüleg vasvillával — vág­ták fejbe a szerencsétlen áldozatot, aki elvérzett és meghalt. A kútba már a holttestét dobták bele. Mogyorósi Mihály tagadja továbbra is, hogy ő ölte volna meg az öccsét. Két embert gyilkolt a most Kontra József hetvenöt éves fejér­megyei, bicskei kisgazda, a bics­kei református egyház főgondnoka, kiment a Galagonyás nevű­ dombon lévő szőlőjébe. A szőlőben Kont­rát meglátogatta özvegy Varga Fe­rencivé. Kontra Vargánét a pincébe küldötte borért. Az asszony az er­jedő mustból fejlődő gázoktól ros­­­szul lett és nem tért vissza. Az öregember utána ment, hogy ki­mentse, de a pince legalsó lép­csőjén összeesett és meghalt. A hozzátartozók csak másnap akad­tak rá a két holttestre. Széchenyi Viktor gróf államtitkár­sága. Megírta a Kis Újság, hogy poli­tikai körökben elterjedt hírek szerint Széchenyi Vik­or gró­fl, Fe­hr vármegye főispánját nevezik ki, valószínüleg a népjóléti államtitkárságra. Széchenyi gróf főispán erre a hírre azt a ki­jelentést tette, hogy a kormány nem­csak a népjóléti, de a belügyi állam­­titkárságot is fölajánlotta neki, ő azon­ban kitért ez elől és megmarad főis­­páni állásában. A nyilatkozat meglehe­tős feltűnést keltett, m­ert a belügyi államtitkár távozásáról szóló híreket éppen most a legerélyesebben meg­cáfolták. Gyilkossággal vádolja I­­ kásadóját egy utcaseprő. Csütörtökön reggel megje­lent a budapesti főkapitányságon Ber­talan András utcaseprő, a köztiszta­sági hivatal alkalmazottja, aki a Nagy­diófa­ utca 11. számú házban lakik. Az utcaseprő feljelentést tett Dékány Fló­rián 31 éves pincér ellen, aki állítólag bevallott előtte egy tíz évvel ezelőtt történt gyilkosságot. A bejelentés után detektívek mentek ki a pincér Dohány­­utca 96. számú házban levő lakására és Dékány Flóriánt előállították a ka­pitányságra, Kalocsai fogoly szenvedései Sok viszontagság után eltöltött ti­zenöt év után most érkezett haza Kalocsára orosz fogságból Forgó József volt irodatiszt. Forgó Prze­­msyl várának elestekor, 1915-ben került orosz fogságba. Többször kí­sérelt meg szökést. Egy ilyen alka­lommal elfogták és az Ural egyik rézbányájába vitték kényszermun­kára. Innen megszökve, sikerült el­jutnia Vladivosztokba. Amikor vörösök a várost elfoglalták, Ja­a­pánba menekült, onnan Kínába, vé­gül a mandzsuriai Karbinba ke­rült. Nagy nehezen össze tudott gyűjteni annyi pénzt, amennyi úti­költségre kellett. Előadása szerint Ázsiában több sínylődő magyarral találkozott. Kitüntetett iparosok és segédek. A Budapesti Egyesült Lakatosipartestület székházában ünnepélyes keretek között érmekkel és oklevelekkel tüntették ki a MÁV északi főműhelyének, az Ál­lami Gépgyárnak és a Ganz-Danubius gyárnak legjobban vizsgázott inasait, továbbá az ipar­testület júniusi kiállítá­sán részt vett segédeket és inasokat. 100 éves az olasz­­ király főudvar­mestere. Borrea cíMlme János herceg, az olasz király­­ főudvarmestere, szel­lemi és testi erejének teljében 100-ik életévébe lépett. A főudvarmester 60 éve szolgál az udvarnál. Hasonlókép­pen rekordot állított fel kitüntetésgyüj­­teményével, amennyiben 47 alkalom­mal tüntették ki. Borrea herceg 1831 október 11-ikén született Génuában. 1841—1848-ig Károly Albert király ap­­ródjaként szerepelt. 1864-ben II. Vik­tor Emánuel király udvarmesterré ne­vezte ki. 1914-ben a jelenlegi uralkodó a hercegi címet adományozta udvar­mesterének. 1929 október 16-ikán sze­nátorrá nevezték ki , A vasutasok országos ovülésen tiltakoznak a fizetésleszá­lltás A Vasutasok ellen Országos Gazdasági Egyesülete választmányi ülést tartott, melyen elkeseredett hangulatban fog­lalkoztak a kormányzatnak azzal a szándékával, hogy a közalkalmazottak, tehát a vasutasok illetményeit is csök­­kenteni fogják. A vasutasság teljesen tanácstalanul áll a kérdéssel szemben. Rámutattak arra, hogy teljes lehetet­lenség a megélhetéshez is kevésnek bizonyult fizetések csökkentéséről be­­szélni akkor, midőn a kormányzatnak számtalan olyan módja lehet, melyek­nek megvalósítása összehasonlíthatat­­lanul nagyobb anyagi eredménnyel jár­na a gazdasági helyzet orvoslására, mint a tervezett fizetéscsökkentés. A vasutasság ragaszkodik a kormányzat­­nak ahhoz az ígéretéhez, hogy a sza­nálási idő lejártával a fizetéseket, me­­lyek a békebeli illetmények felét is alig érik el, a háború előtti színvonalra eme­lik. A gyűlés végén elhatározták, hogy e hó 20-ikán Budapesten országos vas­­utasgyűlést hívnak egybe, melyen fel­hívják a kormányzat ügyelmét a vas­utasság szomorú sorsára, és ügyben be­­jelentik tiltakozásukat a tervezett fi­zetéscsökkentés ellen. Megölte a legénytársát. Hemző Ist­ván bócsai tanyáján Varga József és Guttmann Ferenc legények összeszó­lalkoztak. A vita hevében Guttmann Ferenc zsebkésével Varga nyakába szúrt. A súlyosan sérültet a kiskőrösi kórházba szállították, útközben azon­ban sérüléseibe belehalt. A csendőrség Guttmannt elfogta. Ismereten nő hulláját fogták ki a Dunából. Nagyhajós község határában egy 20—22 évesnek látszó, 156 centi­­méter magas, gesztenyebarna hajú nő oszlásnak indult hulláját fogták ki a Dunából. A hullán fehér blúzt, vé­kony barna csikókkal, kék szövetszok­nyát, zöld szinti tavaszi kabátot és a kabát zsebében »A M.« monogram­mal ellátott zsebkendőt találtak. Elfogták a hartai hajóállomás betö­rőjét. Megírta a Kis Újság, hogy a hartai, pest megyei hajóállomás irodá­jának kőfalát "ismeretlen tolvaj októ­ber 8-ikán éjjel kibontotta és az Író­asztal fiókjából 200 pengő készpénzt ellopott. A csendőrség megállapította, hogy a betörést Nyári Árpád duna­­szentbenedeki cigány követte el, akit most átadtak a kalocsai ügyészségnek. Hímzett térképek. Angliában a leg­újabb divat, hogy hímzett térképekkel díszítik az előkelő lakások falait. Ezek a szép faldíszek nem a világ m­ai ké­pét ábrázolják, hanem régi térképek másolatai, amelyeken a városok, he­gyek, erdőségek tájképszerű rajzai lát­hatók. A divatos térkép egy hadirok­kant találmánya. Két ország közt vetődik a hazátlan Biró-család Nagybányán született Biró Pál, de legény korában Esztergomba került, ott megnősült és ma három kis­gyermeke is van. A 40 éves ember családostól hányódik, vetődik ma Magyarország és Románia között. Hol innen utasít­ják ki, mert Nagybányán született, hol a románok teszik át a trianoni határon, hogy mit akar odaát, mikor családostól színtiszta magyar. Biró legutóbb — épp négy hete — került vissza a szülőföldjére, Nagy­bányára, ahol azt tanácsolták neki, folyamodja meg a román állampolgár­­ságot, ami felől pedig Kolozsvárott kell dönteni. Ezért is Bírót családjával fölpakolták és Kolozsvárra vitték. De mivel sem lakása, sem keresete, egyál­talán pénze nem is volt, könyörü­letből a rendőrségi fogda egyik cellájában helyezték el a hazátlan Biró-családot. Abból az alamizsnából és élelmiszer­ből tengették magukat, amit a rend­őrségen a rendőrtisztek juttattak ne­kik, miközben nyomorogva, szomor­­kodva várták a felsőbb döntést, ami október 10-ike táján el is következett. Román állampolgárnak sem lett jó és kívánatos a boldogtalan Biró Pál, akit csendőri fedezettel Biharkeresz­­tesig kísértek és ott azután családos­­tól áttették a magyar határon . . . Tizenkét évvel a trianoni békeszerző­dés után még mindig így. labdáznál* az emberekbe!.

Next