Kis Ujság, 1930. december (43. évfolyam, 274-294. szám)

1930-12-02 / 274. szám

2 N­yolcvahárom pengi Petrichevich-Horváth Emil báró sokszoros háziúr a fővárosban. A háziúrnak volt egy lakója özv. Plóhn Károlyné, aki már tizen­nyolc éve lakik a Petrichevich há­zában. Plóhn Károlyné 73 eszten­dős vak asszony, akit a gyerekei tartanak el. A fia azonban munka nélkül van és ezért elmaradt Plóhn Károlyné a házbérrel. A háziúr, amint történni szokott, ha a házi­­úrnak szigorú a felfogása, felje­lentette a lakóját, aki tizennyolc esztendő óta mindig rendesen fi­zette a házbért. Plóhn Károlyné a per alatt le­fizetett az adósságára annyit, hogy már csak­ nyolcvanhárom pengővel tartozott a háziúrnak, ígérte, hogy azt is kifizeti, mihelyt a fia mun­kát kap. A háziúr azonban ra­gaszkodott az ítélethez a bíróság előtt és a bíróság el is rendelte a hetvenöt éves, vak asszonynak és családjának azonnali kilakolta­tását. A történet ezúttal Pléhn Károly­­néval esett meg. Nem ritka dolog napjainkban, amikor elég sokan vannak olyanok, akik lüktető ha­lántékkal, elfúló lélegzettel szalad­gálnak körülöttünk, hogy az ese­dékes házbért előteremtsék, nehogy télvíz idejére az utcára kerüljenek. Talán nem is kellene különösebb súlyt fektetni az esetre, ha a szó­ban lévő Petrichevich-Horváth Emil báró úr nem viselte volna évek hosszú során keresztül a nép­jóléti államtitkárságnak büszke cí­­mét. A báró úr azonban több­szörös háztulajdonosi mivolta mel­lett mellesleg még a népjólétet is dajkálta esztendőkön keresztül. Furcsa dolog az az emberi jóság. .Sok emberrel vele születik úgy, mint a virággal az illata. A termé­szetének, a lelkének egyik alkotó része. Vannak olyanok is, akik nem hozták magukkal ezt az is­teni adományt, de beléjük nevelte az élet. Petrichevich - Horváth Emilnek mindenesetre volt ideje is, alkalma­ is ahhoz, hogy a népjóléti állam­­titkárság alatt betekintsen az em­beri élet mélységeibe. Mert hiszen a népjóléti minisztérium volna az a minisztérium, amelynek hivatása, a­ogy minden paragrafuson és írott törvényen túl legelső­sorban az élet követelményei alapján működjék. Ez a minisztérium volna az a hely, ahol az örök irgalmasságnak kell fűteni és tartalommal megtölteni az intézkedéseket. Hiszen ennek a minisztériumnak a tatait csap­kodja, ostromolja állandóan a re­ménytelen nyomorúság. Ide vágód­nak be a háború borzalmának rokkantjai, a gazdasági válság el­esettjei, a hadikölcsönök koldusai itt köt ki a szenvedés, a vi­gasztalanság. Aki még nem tudja, hogy mi a könny és kin, az megtanulhatja a népjóléti aktákon keresztül. Érdekes, a nyugalmazott állam­titkár úr, úgy látszik, elfelejtette, amit a népjólétiben látott. Máskü­lönben hogyan is lehette volna meg, hogy egy karácsony tájékán rakat ki az utcára 83 pengő miatt egy hetvenöt esztendős vak asz­­szonyt. Olyan időkben, amikor az ország kormányzója és­­kormányzó­­n­éj a irányítják azokat az inségak­­cókat, amelyeknek feladatuk, hogy elviselhetővé tegyék az életet azok­nak, akik önhibájukon kívül jutot­tak abba a helyzetbe, hogy a tár­sadalom irgalmasságát kell igénybe venniük. Olyan időkben, amikor a munkanélküliek és a nyomorgók javára inségadókat fizetnek olya­nok, akik nem is többszörös ház­tulajdonosok és annyi fizetésük sincs, mint amennyi nyugdija, a volt ■államtitkai­ urnák. " . KIS ÚJSÁG Nincs igazságos alul ügy, mint Magyarország ügye mia­­d­­t Kossuth híres mondását ismételte meg a lord nevében a Daily Mail főszerkesztője Felavatták Rákosi Jenőő szobrát Vasárnap délben fényes ünnepség­­ keretében, sokszáz főnyi közönség je­lenlétében avatták fel Rákosi Jenő bu­dapesti szobrát, Rothermere lord, a­ magyarság nagy barátja ajándékozta meg a szoborral a főváros közönségét s a szobor Kisfaludy-Stróbl Zsigmond szobrászművész alkotása. Délben fél egy órára hirdették az ünnepség kezdetét, de már 11 órakor hatalmas közönség lepte el a Dohány­utca és Rákóczi-út kereszteződését. Díszruhás lovas- és gyalogosrendőrök tartották fenn a rendet. A szobor ta­lapzata előtt néhány széksort állítot­tak fel a meghívott közönség számára, amely megilletődött hangulatban hall­gat­ta végig Ward Pricenek, a Daily­­Mail főszerkesztőjének beszédét. Ro­thermere lord ugyanis nem jöhetett ,pl az ünnepségre és maga helyett lap­jának főszerkesztőjét küldötte Buda­pest­re. Wilry Price nagyhatású beszédében a többi között ezeket, mondotta: A Lord szavait tolmácsolom. Rá­kosi volt az élő kapocs közte és a magyar nemzet között. Az ő ismeretei­nek kincsesházán keresztül sokat ta­nult Rothermere Magyarországról. Eíz után le­hu­k­ott a lepel a szoborról és a talapzatra ráhelyezték Rother­­merenek és fiának gyönyörű babérko­szorúját. A Lord koszorúján a követ­kező felírás áll: Kedves barátomnak, Rákosi Jenő­nek, a magyar igazság keresztes lovagjának — Rothermere. A Hiszekegy eléneklése után az al­polgármester átvette a szobrot, majd Klebelsberg Kunó gróf kultuszminisz­ter mondott ünnepi­­beszédet, a melyben Rákosi Jenő munkásságát méltatta. Vé­gül Márkus Miksa, a Magyar Újság­író Egyesület elnöke és Lenkey Gusz­táv szerkesztő mondott ünnepi beszé­det, majd elhelyezték a szoborra a koszorúkat. Valóságos virágerdő vette körül Rákosi Jenő szobrát. Vasárnap este a Lord nevében és megbízásából Ward Price vacsorán látot­­­­a vendégül a magyar társadalmi és politikai élet vezető egyéniségeit. A vacsora a­­Dunapalota-szálló­ különter­mében folyt le ünnepélyes külsősé­gek között. Körülbelül­­öt­ vendég volt hivatalos. A vacsora után Ward Price beszéddel üdvözölte vendégeit, beje­lentve, hogy a Lordtól táviratot kapott, amelyben nagy megelégedését fejezte ki az­ ünnepség sikere fölött. Mikor Kossuth Amerikában járt, folytatta Ward Price,­­ emlékérmet vertek a tiszteletére. Rothermere lord meggyőződése teljesen azonos ennek az emlékéremnek a szövegével. Kijelentem az­­örök igazság nevé­ben és mindannak nevében, ami szent és drága ember előtt: amióta az emberiség történelme föl van jegyezve, nem volt igazságosabb ügy, mint Magyarország ügye . A vacsorán résztvevők lelkesen ünne­pelték a Lordot és a Ward Pricet, aki az idézet utolsó­­ mondatát magyarul mondta el. Magyar részről az első pohárköszön­­tőt angol nyelven Apponyi Albert gróf mondotta: Amíg azelőtt politikai lótársaság­ban, — szólt az ősz államférfi,­­ ko­moly veszedelem nélkül ezt a szót re­vízió ki sem lehetett mondani, addig ma éppen ellenkezően, az a fölfogás lett úrrá, hogy a békére nem idézhetünk föl nagyobb veszedelmet, mint amely azzal jár, hogy az igazságtalan bé­keszerződéseket továbbra is fönn­tartjuk. Apponyi után Ripka főpolgármester­ , Herczeg Ferenc és végüel Márkus Mik­­­sa llo­idott ünnepi beszédet. Willry Price ünneplése és újságíróit körében­ ­ Hétfőn délután az Otthon írók és hírlapírók köre látta vendégül Ward Pricet Icára. Márkus Miksa elnök üdvözlése után, Pekár­­ Gyula ify. miniszter, országgyűlési képviselő, angolul üd­vözölte Rothermere lord első mun­katársát. Ward Price válaszolt ezután és elmondotta, hogy Rothermere lor­dot mi indította arra, hogy mel­léj­k álljon. Amikor Rothermere Magyarorszá­gon járt, megérezte ennek a nép­nek nagy katasztrófáját, végtelen szenvedését és különösen nagy tiszteletet keltett benne az a nemes bátorság, ahogy a magyarság vi­selkedik szerencsétlen sorsában és bízik egy jobb jövőben. De mindaz, amit Rothermere tett az országért, lényegileg nem lett volna nagy hatással a világra,­­ha a magyar sajtó­ nagy lelkesedéssel, mint pompás visszhang, fel nem karolta volna az ő cikkeit. ----- A magyar nemzet erkölcsi­ segítsége tette az ő közbelépését olyan eredményessé: önök állítot­ták be a magyar kérdést a világ figyelmének középpontjába. Ez a szellem fogja a magyar ügyet hoz­zásegíteni ahhoz a sikerhez, ame­lyet igazán megérdemel. A nagyhatású beszédet hosszas éljenzéssel és tapssal fogadták az újságírók, akiknek körében Ward Price még sokáig id­ese­rt. Rother­mere lord főszerkesztője kedden hagyja el Budapestet, a lord ki­váló magyar titkára, Fodor Nándor dr. szerkesztő, aki a vasárnapi és hétfői ünnepségek rendezésében te­vékeny részt vett, még néhány na­pig Magyarországon marad. A rettenthetetlen hős Elbeszélés, írta Aradi-Szabó István Sárfalva egyetlen kocsmájában akác­­illai A tavaszi estén különös társaság verődött egybe: egy író és egy tanár Pestről, ezeken kívül pedig Sárfalva segédjegyzője és községi pénztárosa. Az író és a tanár ismerőseik láto­gatására utaztak le a fővárosból, s néhány Sárfalván töltött kellemes nap után a vonat felé baktattak, hogy visszautazzanak a lármás, füstös Bá­belbe. Baktatás közben nagyon meg­szondázták s betértek­­­egye pohár borra a Háromlábú macskádhoz címzett kocsmába, amelynél több nem is volt Sárfalván. Az író és a tanár — mind aketten fiatalemberek — a kocsma egyik sar­kába húzódtak, bort rendeltek és fi­gyelték a sárfalvai magyarok mulato­zását. Eközben nem is vette észre, hogy a kocsmába új vendég érkezett. Az új vendég rögtön a belépése után meglepetve bámult az íróra, akinek az arca nagyon ismerősnek tűnt föl előtte. Az uj vendég az Íróasztalához sietett s meghajtotta magát: — Jó estét kívánok. Bocsánatot kérek, h­ogy­ zavarom az urakat. Bedő Pál vagyok, Sárfalva segédjegyzője. Ha szabad kérdeznem, ném­ Várdai Endre uraz van szerencsém? — De igen: Várdai Endre vagyok. A két t­ur kezet fogott egymással, azután az író és a tanár egyszerre mondottuk. — Parancsoljon helyet foglalni jegyző úr. Éjfél tájban uj vendég érkezett a ♦Háromlábú macskádba: ötvenedik éve felé ballagó, magastermetü, hatal­mas erejű férfi.­­ ... Sóvágó bátyám, — kiáltott a segédjegyző az uj vendég felé, — fárad­jon ide hozzánk. Sóvágó bátyánk bort akart rendelni, de a segéd­jegyző lefogta a kezét: — Hagyja, Sóvágó bátyám. Ez a bor sem utolsó, de nekem olyan borom van odahaza, amilyen nem minden bokorban terem. Ha az urak nem utasítanák vissza meghívásomat. A segédjegyző kora valóban nagy­szerű volt. Sóvágó bátyánk ezért is, de főként azért, hogy utolérje az ura­kat, állandóan körömpróbáig itta ki a tekintélyes űrtartalom poharakat s hamarosan ő is —sose halunk meg; — hangulatba szédült. — Voltak az urak a háborúban? — kérdezte Sóvágó bátyánk. — Én föl voltam mentve a hadiszol­gálat alól, — felelte az író. — Én segédszolgálatos voltam, — válaszolta a tanár. — Én a háború­ alatt még gimnazista voltam. — mondotta a segédjegyző. — Akkor csak én tudok beszélni a hahóimról! — kiáltotta büszkén Só­­vágó­­bátyánk. — Mert én ott­­voltam elejétől végig! A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület mozgalmat kezdett a kartelek ellen. Az egyesület felhívást küldött szét a gaz­datársadalom tagjaihoz, amelyben tö­mörülésre­ hívja fel őket. A gazdasági, egyesület a mozgalmat úgy képzeli el, hogy a gazdák érdekcsoportba tömö­rülnének és az igy, egy táborba tö­mörített gazdák segítségével a karte­lek diktatúráját meg tudják dönteni. — Melyik fronton harcolt Sóvágó bátyánk? — érdeklődött az író. —■ Melyik fronton? — kérdezett, vissza kissé sértődötten Sóvágó bá­tyánk. — Mindegyiken! Verekedtem a muszkákkal, tal­ánokkal, szerbekkel, oláhokkal, — mindegyik ellenségünk­kel! Tizenegyszer sebesültem meg, sok­szor majd otthagytam a harctéren a fogamat, a Doberdón néhányszor egy­hetes pergőtüzet álltam ki, de azért nem féltem! Félni?! Nem olyan fából vagyok én faragva! — Isten sokáig éltesse Sóvágó bá­tyám! — kiáltott föl lelkesedve az író. — Bárcsak minden magyar em­ber ilyen bátor , és hős volna, akkor hamarosan és könnyen visszaszerez­nénk Magyarországot! A kis társaság megéljenezte Sóvágó bátyánkat és ivott az egészségére. — Node az is igaz. — folytatta büszkén Sóvágó bátyánk, — hogy van is egy csomó kitüntetésem! Meg­kaptam a nagy arany vitézségi érmet, a nagy ezüstöt, kis ezüstöt, Károly­­csapatkeresztet, — meg mit tudom én, melyiket még! A jegyző úr látta, fel szoktam tűzni őket a mellemre, mikor valami nagyobb parádé van. — Hát az igaz, — tanúskodott a segédjegyző, — kevés olyan szépen dekorált frontharcost láttam még, mint Sóvágó bátyám­.! — Éljen! Éljen! ünnepelte a társa­­ság­ újra Sóvágó bátyánkat és­­megint talpig itták ki a poharakat. .. -- " Nem "-dicsérvés kép -m­on­dom, de meg is­ érdemeltem a sok kitüntetést. 1930 december 2 Tolna megyei gazdák a kartelek ellen

Next