Kis Ujság, 1931. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
** szorultságában, hogy ezek életmentésre is igen jó szolgálatot tehetnek! Csak beléjük kell kapaszkodni két marokkal, megfeszített erővel! így nagyon nehéz lesz kivetnie őt a kocsinak, annyi bizonyos. De az is biztos,hogy ha a grófné vezetése nem fölborulásra és nem összeütközésbe, hanem valami szakadékba borulásra sodorja az autót, akkor semmit sem segíthet ez a kapaszkodás. Viszont az is igaz, hogy akkor már semmi sem segít! Mindezt pillanatok alatt gondolta el a fiatal soffőr. Nem is volt nagy ideje a gondolkozásra, mert Heléna grófné azonnal indított is és pedig nem valami biztatóan a jövőre nézve, hanem a legnagyobb sebességgel! Ez pedig a versenygépnél nagyon sokat jelentett. Sándornak a torkán akadt a lélekzet, amint ő hátrazuhant az ülésben. Azonnal megállapította, hogy őt azon menten elbocsátanák az állásából, ha csak egyetlen egyszer is megkísérelné, hogy bevezesse ezt az indítási módot. Több megállapítása aztán nem is lehetett. Mert ami ezután következett, az minden lehetett, csak emberi ésszel és halálfélelemmel megáldott vagy megvert teremtménynek a józan működése nem A sárga gép nekiiramodott a rettentő írtaknak. Hegynek föl, völgynek le, észvesztő kanyarodókon keresztül a legszéditőbb sebességgel bőgött, zúgott a kocsi, mintha az ördögök vezetnék. Apró vasbetonhidak ivettek át a vad és igei mély völgyek fölött, úgy hogy szinte átröppent fölöttük a száguldó kocsi. Éles kanyarodók követték egymást. Egy helyütt távoli kürtszó harsant a meghökkent fiatal soffőr fülébe a nyitott ablakon keresztül. A következő pillanatban már a szemébe is sötét lett a közeledő másik kocsi. Ezt valami nagyon óvatos ember vezethette, mert amikor megpillantotta a sárga versenygépet, ijedtében majd kiugrott az útból. De azt sem tehette meg. Mert jobboldali, éppen az ő útoldalában hegyi patak völgye tátongott, olyan lefelé zuhanó sziklafalakkal, hogy égnek meredt az autós minden hajaszákt, ha rája esett a tekintete. Kényelmes családi kocsi volt az a fekete autó, amelyik mit sem sejtve a feléje száguldó sárga veszedelemről, kikanyarodott eléjük a távoli hajtásban. Vidáman tülkölt még egyet, majd szinte elszörnyedve ismerte föl a szemberohanót! ■— A sárga veszedelem ! A Napgép! Vagy hatan voltak a fekete kocsiban, csupa csöndes kiránduló, aki még ott tartott, hogy az automobilt, mint egyszerű közlekedési eszközt becsülte, nem pedig azokért a veszedelmekért, amelyek a legraffináltabb módon kockáztatják az életet az útvonalain! Elképzelhető, hogy minő viadalom támadt ebben a kocsiban, amikor megpillantották a félelmetes hírű sárga kocsit! Legszívesebben valamennyien kiugráltak volna a kocsijukból, de sem idő nem volt már erre a mentő dologra, sem pedig hely nem volt rá. Ijedt csipogás, kiabálás kerekedett, a nők visongattak, a férfiak kiabáltak és mind a legkétségbeesettebb tanácsokat és utasígításokat próbálta adni a tapasztalt öreg soffőrnek, aki vezette a fekete automobilt. Ez azonban nem is hallgatott rájuk, csak le nem vette a szemét a szemberohanó kocsiról. Végre is kivehetett annyit, hogy nem a megszokott és nagyon jóhírű fiatal soffőr ül a volán mögött, hanem valami fátyolos hölgy. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy ez csak a veszedelmes Heléna grófné lehet. Ekkor már nem bízott abban, hogy baj nélkül megtörténhetik a két kocsi találkozása. Kikanyarodott tellát az út szélére, egész vakmerőséggel, oda, ahol igazán nagy lehetett a veszedelem, ha csakugyan nekirohan ez az eszeveszett gép! Egyelőre megállott a meredek szélén, mintha valami motor -■ hiba miatt nem lehetett volna tovább haladnia. Ott kellett ,de bevárnia teljességgel tehetetlenül, mi lesz velük? Letaszítja-e őket is az az őrült asszony a mélységbe vagy ezzel a trükkel sikerül a megmenekülés? Heléna grófné, amikor látta, hogy a szembejövő kocsi félrekanyarodik és megáll, elmosolyodott magában. Tülkölt és továbberesztette a gépet. — Félnek tőlem! — gondolta elégedetten. Pillanatonkint fogyott a távolság közöttük. Már alig lehettek néhány méternyire, amikor a grófné a kézzel-lábbal kapálódzó, jajgató és kiabáló társaság mellett alig-alig érintette kissé, a finom kezelésű volánt. A sárga kocsi szinte hajszálnyira surrant el a megrémült fekete gépkocsi társasága oldalán. Egy pillanattal később már fellélegezve, úgy bámultak utána, mint valami veszedelmes őrült után, akitől valami különös, csoda folytán sikerült megmenekülniök. (Szombaton folytatjuk) »=T- '„lének. = A sárga kocsi szinte hajszálnyira surrant el a megrémült társaság gépkocsija mellett 1931 január 1 ------------------------31 3Cisz Újság mindennapi ingyene KOLTAVARY KATALIN A Szibériai Vándor második könyve5 Regény - írta Falvay Andor BEHAVAZOTT UTAKON.1. Karácsony második ünnepén Miklós gróf ismét átment leánykájához a nagyhercegi palotába. Még mindig ott zsongott felzaklatott agyában a tegnapi küldöttség szónokának, Toroczkay Gábornak beszéde. Újra hallotta a kérő és könyörgő szavakat, amikből ő csak a parancsot érezte ki. A vállalt kötelesség parancsát, amelyet teljesítenie kell. És szinte feledhetetlenül az emlékezetébe vésődtek a kérő és könnyes tekintetek, amelyek úgy szegeződtek rá, mint az egyetlen férfira, akinek hisznek, akiben bíznak és akitől várják, hogy meggyógyítja a szenvedések sebeit és az élet szélviharában szétsodort szíveket újra egymáshoz tereli. De ugyanekkor folyton az a néhány szó is ott járt az eszében, amit az a véreslestű férfi, akit most a nagyhercegi palotában ápolnak, mondott Cirilnek. A szavak teljes értelmét még nem tudta felépíteni magában, de valami öntudatlan sejtelem azt súgta neki, hogy a világon és az életben nincsenek összefüggés nélküli dolgok. A pontos összekötő Táncot még csak elképzelni sem India, de valami, talán csak a szíve, azt diktálta neki, hogy azok a szavak, amiket Toroczkay Gábor mondott százezer magyar nevében és" az a néhány szó, amit az ismeretlen, súlyos beteg férfi" sóhajtott el, ki tudja kiknek a nevében: összefüggésben vannak egymással. -- Különben lehet, hogy képzelődöm, — gondolta magában, amikor belépett a nagyhercegi palota kapuján. - Az idegek sokszor anyujára fel vannak korbácsolva, hogy összefüggést mutatnak olyan dolgoknál is, amelyek "a legcsekélyebb összefüggésben sem állanak egymással .... Megnyugodva lépett be a nagyherceg szobájába. Júliát is ott találta. — Jó reggelt, gyermekeim, — köszöntötte őket. Ciril megkönnyebbülten sóhajtott fel: — Hál' Istennek! Minek örülsz úgy, Ciril fiam? — kérdezte mosolyogva Miklós gróf. A nagyherceg helyett Júlia feleli. — Annak, édesapám, hogy most már talán megtudhatjuk szegény betegünk szavainak igazi értelmét. — Tőlem akarjátok ezt megtudni? — mosolygott Miklós gróf. — Dehogy is, édesapám... Hanem megkértem Cirilt arra, hogy várjunk addig, amíg te is itt leszel. Szükségünk van a te higgadtságodra, édesapám ... Ciril megígérte nekem. De most már én is nagyon -- — Júlia nem fejezte be a mondatot. Nem is kellék. Édesapja enélkül is mindent megértett. ................. — És hogy van a beteg? — A doktor jelentése szerint, — felelte a nagyherceg, - - valamivel jobban... Már öntudatra tért, bár ugyan minduntalan visszaesik még az ájulásba... A táplálását is megkezdték és az orvos nagyon meg van elégedve az eredménnyel... -- Szóval, semmi akadálya annak, hogy beszélhessünk vele? — kérdezte Miklós gróf. — Azt hiszem semmi... Hacsak az orvos újabb jelentése------Ebben a pillanatban lépett be az orvos. — Fenséges uram, ha parancsolja... Azt hiszem, ez a legalkalmasabb időpont... — Igen! Menjünk! — szólt Ciril, aki anynyira nem bírt uralkodni izgatottságán, hogy elsőnek lépett ki a szobából. Júlia és Miklós gróf az orvossal együtt követte. Amikor beléptek a vendégszobába, mind a hárman szinte visszadöbbentek. Egész más arc és egészen más férfi nőttár I. füzet