Kis Ujság, 1931. február (44. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

2 KIS ÚJSÁG Breszt miniszter megkezdte a takarítást a népjóléti minisztériumiján Váratlanul felmentette állásától Angyal Kálmán miniszteri tanácsost, a rokkant­alap kezelőjét Eltűnt a pénztári napló, amelyben a pénzkiutalásokat vezették A népjóléti minisztériumban ta­pasztalt szabálytalanságok ügyében megindított állami számvevőszéki vizsgálat adatai, amint a Kis Újság megírta, Ernszt Sándor népjóléti miniszterhez kerültek átvizsgálás és a szabálytalanságok megszünte­tése céljából. Azóta a népjóléti mi­nisztériumban nagy izgalommal várták a további fejleményeket. Krászt miniszter részben már átta­nulmányozta a jelentést és a jövő héten tájékoztatja minden részlet­re kiterjedően Bethlen István gróf miniszterelnököt. Nyolc-tíz napon belül várható Bethlen miniszterelnök parlamenti felszólalása, amelynek során meg­adja a nyilvánosságnak a népjóléti minisztérium ellen emelt vádak dol­gában a szükséges felvilágosításo­­kkat.Ernszt miniszter kemény kézzel torolja meg azokat a szabálytalan­ságokat, amelyeket a vizsgálat egyes osztályvezetők hivatalában talált és ha szükségesnek fogja találni, ak­kor a számvevőszék jelentésével, a törvény értelmében, a miniszterta­nácshoz fordul orvoslásért és ha ott sem ér el eredményt, akkor a képviselőhöz elé kerül az ügy. A népjóléti minisztériumban Fábián képviselő leleplezése óta a tisztvise­lők között nagyon izgatott a hangu­lat. Többen egymást vádolják a sza­bálytalanságok elkövetésével, súlyos tá­madások hangzanak el és elkeseredett küzdelem folyik a másik belé ker­­lésére. A támadások középpontjában áll a többi közt a sokat emlegetett rokkant­­ellátási osztály főnöke, Angyal Kálmán miniszteri taná­csos is. Máig a parlamentben hangoztatott vá­dak során is felmerült a rokkantellá­tási osztály szabálytalan ügykezelése, a rokkant pénzeknek egyéb célokra való felhasználásáról esett szó, az úgy­nevezett szerszámsegélyeknek ügyét is firtatták és körülbelül IS.OUN­ pengőre becsül­ték azt az összeget, amelyről a rokkantellátási főosztálynak szám­adást kellene adni. A számvevőszéki vizsgálat során An­gyalt is kihallgatták és felszólították, hogy adjon pontos felvilágosítást az el­számolatlan pénzek kezeléséről. A mi­niszteri tanácsosnak a könyvelési nap­­lóból kellett volna ezt igazolnia, azon­ban a legnagyobb meglepetésre ez a napló elleni. Angyal Kálmán szerint a naplóban minden tétel pontosan bent volt és szerinte azt ismeretlen tettesek, való­színűen ellenségei tüntették el Angyal­nak ugyanis az a feltevése, hogy a minisztérium tisztviselőinek nagy része haragszik rá, adatokat gyűjtenek el­lene és mindenáron be akarják ke­verni a minisztérium visszaéléseinek dolgába. Talán ezek vitték el a fon­tos naplót. Detektíveket is kéri, hogy nyomoz­zák ki a minisztériumban a napló eltüntetőit, de Ernszt miniszter ezt a kérelmet kereken visszautasította. A számvevőszék tudomásul vette a különös eltűnési esetet és Angyal Kál­mánnak felelről tételre emlékezetből kellett magyarázatot adni az­ elszámo­latlan összegekről. Ez az elszámolás, úgy látszik, nem sikerült a legtelje­sebb mértékben, mert Ernszt miniszter szombaton várat­­lanu­l felmentené állásától Angyal Kálmánt és mindjárt ki is nevezett két tiszt­viselőt, akik közül az egyik a rok­kan­tpénzeket fogja kezelni, a másik pedig a kórházakba utalt beteg tiszt­viselők gyógyítási és ellátási költsé­geinek kiutalásával megbízott osztály vezetője lesz. Angyal Kálmán új beosztásáról egy­előre még nem történt döntés. A mi­nisztérium kötelékében ugyan megma­rad, de osztályvezetői állást nem fog betölteni. Esetleg valamelyik másik mi­niszteri tanácsos mellé osztják be elő­adónak. _ A népjóléti miniszter erélyes in­tézkedése minden megokolás nélkül történt Angyal Kálmánnal szem­ben. Hogy a számszéki vizsgálóbi­­zottság a rokkantellátási alap pén­zeinek kezelése körül, valamint a tisztviselői betegellátási alap ügyei­nek intézésénél milyen szabályta­lanságokat és visszásságokat álla­pított meg, azt ebben a pillanatban még nem lehet tudni, mert a szám­széki vizsgálóbizottság jelentését szigorúan bizalmasan kezelik. 1931 február 1 Kérdések, amikre nincs felelet Nagyon sok a ráérő időnk!... Főként azért, mert ilyenkor — télvíz idején — nem igen akad dolog. Ilyenkor aztán különös kérdések akaszkodnak reánk. Amikre nem tu­dunk megfelelni. Amikre nem lehet megfelelni. Mert a felelet olyan egy­szerű volna, hogy — hihetetlennek hangzanék.* Miért van az, hogy szépségkirálynőt választunk, Miss Hungáriát? Holott igazában a szegénység királynőjét kel­lene megválasztanunk, Miss Nyomorú­ságot ... Miért van az, hogy* szép hazánkban, amelyet valamikor tejjel-mézzel folyó Kánaánnak neveztek, olyan fekete a gond és olyan vigasztalan a keserű­ség, hogy­ inkább Siralom Völgyének lehetne elnevezni?... Miért van az, hogy minden hétre jut egy-két ünnepség, a fogadtatás, de a rendőröknek arra is kötelességük vi­­gyázniuk, hogy a munkanélküliek tün­tetését megakadályozzák?... Vagy ta­lán ez is az ünnepélyes fogadtatás egyik programpontja­?... * Miért van az, hogy' mindenki csak ígér és senki nem vált be semmit?... Vagy' valán­ megváltozott a régi köz­mondás és az 'igére! csak úgy szép, ha soha be nem váltják?... Miért?... Miért?... Miért?. . És még ezer és ezer kérdés van, ami olyan súlyos teherként lóg raj­tunk, hogy­ majd belepusztulunk. A kérdés pedig örökre kérdés marad, mert senki nem tud rája válaszolni. (y) Madíha az túráit CLí&zwu­tgyt6UkUkn­ agy­­teásom* Vmiá ~ Luduckínyi CLa­tta Kedves Lili, a korszakot alkotó esemény meg­történt. Tegnap történt meg fényes és tiszteletreméltó külsőségek között. Meg­alakítottuk az E. A. E.-et. Persze, te még nem tudod, hogy mit jelent ez a három betű. Pedig ezt a három betűt valamikor sziklába fogják vésni, gránitoszlopokba fogják faragni, ki fogják önteni aranyból-ezüstből és mint medáliákat fogják viselni serdülő leánykáink. E. A. E. Elvált Asszonyok Egyesülete. Ez alakult meg. Leszállt az este, ködös és csatakos este volt. Finom pihécskékben szórták le az égi angyalok a felvágott duny­hákból a selymes, fehér pelyheket. Felgyűltek a villanylámpák a pesti utcákon. Sürgő és forgó emberek, da­gadozó szívvel rohantak otthonukba. Némelyek apró csomagokkal, néme­lyek pedig apró púpokkal a hátukon. A púpok nem látszottak, mert ezek jelképes púpok. Gondpúpok. Sokkal könnyebben viselték volna őket, ha tudták volna, hogy most indultak el a város különböző pontjaiból azok a szabad szellemű és felvilágosult agyú női hősök, akik elhatározták, hogy a hézagpótló intézményt életre fogják kelteni. A körúti kávéháznak külön szo­bájában már várakozott a hosszú asztal. A helyzethez méltóan le volt terítve fekete posztóval. Két gyertya­tartóban, az asztal közepén két szál gyertya égett. És a két gyertyatartó közt gyászkoszorú nyújtózkodott a fe­kete poszton. A két gyertya azt jelen­tette, hogy a nő életében addig tart a költői boldogság, áráig leég egy szál gyertya. A gyászkoszorú azon a ra­vatalon feküdt, amelyik alatt nyugsza­nak a korán lehervadt álmok, re­ménységek, gyönyörű elképzelések, amelyeket a férfilábak tönkregázol­­nak, agyonlapítanak izgalom nélkül. Nem tett bele rövid másfél óra — a kitűzött idő után és együtt voltunk. Minden társadalmi osztály jelen volt. Az az utálatos Csibi új ruhát csinál­tatott magának a gyűlésre. Csak azért csináltatta, mert tudta, hogy meg fog vele engem pukkasztani. A nyomorult, hálátlan kígyó. Azért csináltatott lilát, mert tudta, hogy az Oszkár azt szereti legjobban. Olyan feszülésre csinál­tatta és olyan rövidre, hogy kitelt az egész másfél méterből. Mozgott benne, mint a csik, amikor fő a káposztában. Pedig az Oszkár nem volt ott a gyű­lésen. Férfiak általában csak a pin­cérek voltak. Mi közük van a férfiak­nak az ilyen gyűléshez? Ők majd ak­kor fogják megtudni az egészet, ami­kor már működésbe léptünk. Voltak a gyűlésen vékonyak és kö­vérek, rövidek és hosszúak. Ott volt az a seprűnyél Bencsikné is. Még most se vágatta le a feje tetejéről azt a nyavalyás kis diókontyát. Az orra olyan vékony, mint a cérnaszál. Sipit­­kázik. Mindig csak sipitkázik, azt hiszi, hogy ő a legokosabb az egész vilá­gon. Mindjárt tudtam, hogy ő akar elnöknő lenni. Általában mindenki el­­nöknő akart lenni. De amikor kiderült, hogy a legidősebbnek kell megnyitni az ülést, akkor Csibi azt mondta, hogy én üljek az asztalfőre. Ezért még tesz a Csibinek. Nem is ültem az asztal­­főre, mert végül azt határoztuk, hogy a legfiatalabbnak kell az asztalfőre ülni. Amikor már ott ültünk, szólásra emelkedett a hordó alakú, de nagyon okos Göndöcsné és megtartotta a nagy beszédét. Először borzasztó értelmesen fejtette ki, hogy olyan időket élünk, amikor mindenki tömörül. Mert a tö­mörülésben lehet csak erőt kifejteni. A nőknek eddig az volt a bajuk, hogy nem tudtak összetartani. Hiába mond­ják a férfiak, hogy a nők között összeesküvés van, a nők mindig el­árulták egymást A nők — tisztelet a kivételeknek — folyton pletykálnak egymásra. Ezért alakították meg Angliában is a pletykaellenes egyesü­letet. Akkor közbevágtak többen,­ hogy Göndöcsné ne személyeskedjék. Volt egy kis felfordulás, mert azt mondták, hogy éppen Göndöcsné szokott legtöb­­bet pletykálni. Szemére vetették, hogy a Stiglicnéről is ő kezdte el az egé­szet a bankhivatalnokkal. Ő mondta a Stiglicnéről, hogy a bankhivatalnok és a Stiglicné és bunda ... Göndöcsné kijelentette, hogy ha nem hallgatnak el, ő azonnal elmegy­. Nem is folytatta tovább a pletykát, hanem elkezdte az elválást. Siri csönd lett. Mindenki tudta, hogy itt van a kutya eltemetve. Az elválás réme. Kezdődik mind­járt a házassággal, mint kivont kard lebeg a fejünk fölött és aki soha sem tudhatja a szegény kiszolgáltatott, bol­dogtalan asszony, mikor fúródik bele a kard hegye vérző szivébe. Amikor a vérző szivet mondta, könnyekbe fűlt, reszkető hangon, mindnyájan elsápad­tunk a teremben. A pincér éppen ak­kor rakta elibénk a második dupla habos kávét, de a rémületnek ebben a perceiben, alig tudtuk lenyelni a habot. Többeknek a jelenlévők közül elolvadt a hab a kávéján és gyászo­san csurgott le a csésze széléről, úgy kellett fel­kanalazni később, amikor már elmúltak az ijedség első percei és kissé magunkhoz térve, enni tudtuk a habot. Többeknek még akkor is a torkán akadt. Lui, ezek komoly per­cek voltak. Lui, vedd tudomásul, hogy alelnöki tisztségre emeltek az Elvált Asszonyok Egyesületében. Tagja lettem a nemes egyesület résztörvényszékének, amelyik meg fogja alkotni egyesületünk alap­szabályait. Választottunk három dísz­­elnököt, egy elnököt, tizenkét társelnö­köt, huszonnégy alelnököt, három vá­lasztmányi tagot és egy rendes tagot A többi rendes tagok majd ezután jönnek. Az a fontos, hogy együtt van az elnökség. A nyomorult Csibi dísz­­elnök akart lenni, de én úgy kiabáltam, úgy vertem az asztalt, hogy, sajnos, három csészét le is löktem az asztalról. Az a fő, hogy Csibi nem lett dísz­­elnök. Hiába vette fel magára a rövid lilát. Nem is szólt azután egy szót sem, csak a végén jelentette ki, hogy ebbe az egyesületbe se fogja betenni a többet a lábát. Ne tegye. Ide nem lilák és Csibik kellenek. Ebijén az egyesületben érző keblekre van szük­ség, akik hasadozott szívvel felismerik idejekorán a vészes gödröt, ahová ro­hanunk. Az a gödör várakozik ránk, mint a sülyesztő. Ebbe a sülyesz­­tőbe gyömöszöltek ti férfiak bennün­ket, szegény asszonyokat, amikor vér­szomjas pillantástokat más tájékok felé kezditek irányítani. Az elvált asszonyok most végre ki­lépnek a porondra. Minden héten egy­szer tüntető menetben fogunk felvo­nulni. Különböző magas állásokat fo­gunk követelni mag­unknak, mindenek­előtt legalább is egy államtitkárságot. Ha lehet, kettőt is. Legalább lesz ha­táskörünk. Majd ha már meg lesz az államtitkárság, akkor be fogjuk hozni

Next