Kis Ujság, 1932. február (45. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-02 / 26. szám
2 A „titkos” ellen Bethlen István gróf vasárnapi beszédében a legnagyobb magyar emlékének, Széchenyi István grófnak áldozott. A beszédből sok-sok tépelődő kérdés és még több keserűség csendül ki. Ama közéleti magyar férfiak keserűsége ez, akiknek bő alkalmuk volt tapasztalni, hogy tövises út vezet a csillagok felé. Ez a keserűség, érzete arra is ráviszi a volt miniszterelnököt hogy felvesse a kérdést: vájjon érdemes-e a történelmi osztálynak szerepet vállalnia a mai időkben egyáltalán s nem jobb volna-e átadni a helyet amaz uj osztályoknak, melyik előtt az általános titkos szavazati jog nyitotta meg a kaput? Úgy látszik, az ünnepség nem kínálkozott jó alkalmig, hogy Bethlen István ezúttal is megbélyegezze a már annyiszor lekicsinyelt titkost, amelyet legutóbb is sötétbe ugrásnak nevezett s amelyet a nemzet számára még ma is végzetes veszeydelemnek tart. De ha nem is beszélt róla,ha csak pár szóval érintette is, mégis: kicsendül a szavaiból, hogy mennyire nem szereli. Szerinte a tömegek térhódítása tette undorítóvá magát a politikát, amelyet ha huncutságnak is, de mégis úri huncutságnak mondtak eddigelé, amiből éppen az a fránya titkos vakarta le az úri mázt, hogy megmaradjon pőrén és ocsmányan maga a politika. Nem csoda, ha ilyen felfogás mellett felvethetőnek tartja a maga osztályosai számára a kérdést, nem volna-e jobb a történelmi osztály számára a teljes politikai visszavonulás? Csodálatos, hogy éppen a Széchenyi-lakomány éppen Bethlen István veti fel ezt a kérdést. Mert Széchenyi István sokkal mostohább viszonyok között és sokkal kisebb látható eredménnyel harcolt a megújhodás elöcsméiért és a szabadság gondolatáért!s) nem félt a tömegektől, elionhati a még, mindent elkövetett, hogy: a népet minél szabadabbá, minél öntudatosabbá emelje. Másképpen nem mondta volna: •— Minden van az országban, csupán szabadság nincsen. S nem mondta volna a föurak felé: — Oly romlottak főuraink, hogy mint a bukott leányok, már pirulni sem tudnak szégyenletükben Ezzel szemben Bethlen István, aki tíz esztendeig ura volt az országnak, mi jogon kesereg a magatörténelmi osztálya miatt, mikor ő, mint menekült arisztokrata nemcsak hazát talált a csonka országban, de olyan hatalmat is, amilyennel kevés uralkodó rendelkezett s akinek tíz éves uralmát egy pillanatra sem veszélyeztették azok az új osztályok , amelyeket a volt miniszterelnök oly idegenkedve lát idegen országok fórumain, no mert neki volt gondja rá, hogy a maga fórumáról tíz éven át lehetőleg távol tartsa őket a titkos választójog meg nem adása által. De kérdjük tisztelettel, vájjon helyénvaló volt-e ez a tíz éves politika, ha most annak múltával, még mindig a rémképek szörnyűségei riasztgatják Bethlen Istvánt s ha még mindig azon kell siránkoznia, hogy a rém még mindig megvan és él és egyre jobban fenyegeti a történelmi osztályok szerepét? Vájjon nem volna-e jobb is, okosabb is, Széchenyi nagy és megértő szelleméhez méltóbb is meghallani az idők szavát és keresni az új osztályok megértésének a lehetőségét? Hi tudja, vájjon nem akkor szolgálnák-e éppen a történelmi osztályok a történelmet is, a maguk osztályérdekeit is a legjobban, ha elébe mennének az időnek s azt nem akadályozni, de segíteni igyekeznének eljövetelében? Széchenyi szelleme nem az osztálygőgöt, a félreállást hirdeti, hanem a minél szélesebb jogkiterjesztést, a testvéri kézfogást , és a munkát a haza minden polgárának boldogulásáért. as KIS ÚJSÁG A sokmilliós albertfalvai panamáért a Bethlen-kormányt vonja feleletre az ellenzék Hogy lett a 6 pengős telekárból 50 pengő?- Vass József miniszter levélbeli számadása A volt kormány 9 milliót szavazott meg a 4 millió 200 ezer pengőt érő „mintatelepre" Megírtuk, hogy a népjóléti minisztérium kipattant panamáinak száma az albertfalvai tisztviselőtelep építkezési, illetve ingatlanvételi botrányával szaporodott. Ez a Pest mielett lévő kertváros 8.200.000 pengőbe került az Országos Társadalombiztosító Intézetnek, de az OTI legutóbbi igazgatósági ülésén Zala Zsigmond igazgatósági tag bejelentette, hogy a legnagyobb gondossággal összeállított értékbecslés szerint mindössze 1.200.000 pengő az úgynevezett mintatelep értéke. Újabb becslés után 5 és félmillió pengőben állapították meg a kertváros értékét más szóval teljes két és félmillió pengő veszett el az aggok, özvegyek és árvák pénzéből -amit fillérenként fizettek be az OTI-ba, amelynek albertfalvai vagyontétele nem 8.200.000 pengőt ,illetve bizonyos leszámítások után 8 milliót , hanem csak öt és félmilliót ér. Zala Zsigmond azonban ragaszkodik ahhoz a becsértékhez, amelyet komoly szakértők állapítottak meg és amely szerint nem öt és fél, hanem csak 4.200.000 pengőt érnek az albertfalvai telkek és házak. Van ezenkívül egy másik ingatlanvétel is, a budapesti Aggteleki utca 7. számú ház, amelyet 200 ezer pengővel fizetett kit az OTI ugyancsak közpénzekből. Eszerint 8 millió pengőt költött az OTI a 1.200.000 pengőt érti Albertfalvára és 200 ezerrel többől az Aggtelekiutcai házra. Ez már összesen 0 millió pengő., Mikor ellenzéki körökben híre ment inosságnak. ■ nyomban elhatározták, hogy a parlament elé viszik az albertfalvai építkezési botrányt és az Aggtelekiutcai házvételt és ugyanakkor fölvetik a felelősség kérdését a Bethlen-kormánnyal szemben 1927-ben 8 pengőért vásárolta a telek négyszögölét és 1929-ben 50 pengős áron adta tovább az OTI-nak. S két év alatt tehát majdnem megtízszereződött a lelkek ára. Hogy történhetett ez? Erre vonatkozóan Bethlen István gróf miniszterelnök 1929 október 26-án kérdést intézett Vass József akkori népjóléti miniszterhez, aki a telekár hatalmas emelkedését így magyarázta meg: Az Ingatlanbank négyszögölenként 0 pengőt kapott, az előbbi tulajdonosok nyereségrészesedés gyanánt 2 pengőt kaptak, átírási illetékre, költségre és jutalékra 1 pengő, kétévi kamat fejében 2 pengő 20 fillér volt fizetendő. Ezenkívül a telkek egyharmadát útépítésre kellett átengedni, ami a megmaradt lelkek négyszögölét 3 pengő 80 fillérrel drágította, így már 15 pengő telt az eredetileg 6 pengős telekáp. Ehhez a 15 pengőhöz négyszögölenként újabb 28 pengőt számított hozá az Inganbank közüzentek bevezetése fejében. Ilykép 43 pengőre dagadt a telekár Ezután még a talajvíz elvezetésére négyszögölenként 7 pengő 50 fillért költöttek, vagyis 50 pengő 50 fillér lett a telekár. Mivel pedig — mondta Vass József az akkori miniszterelnökhöz intézett levelében — az Ingatlanbank csak 50 pengőt kapott az OTI-tól négyszögölenként. 11.151 pengőt fizetett rá a bank az üzletre.Ezt a veszteséget Vipss számadása szerint aligy, hozta be a bank, hogy az albertfalvai déli telepen ,az északi telepnél kimutatott veszteség levonása után 310 ezer pengőt keresett! Hangoztatta Vass miniszter, hogy az egész kérdést Wekerle akkori pénzügyminiszternét maga tárgyalta le és hozzájárult az OTI önkormányzata is. Wekerle vele együtt megtekintené a telket és azután az egész üzletet a minisztertanács elé terjesztette, amely 1928 július 5-iki ülésében változatlanul elfogadta azt. Az ellenzéki képviselők az adatok átvizsgálása után úgy határoztak, hogy a két és fél, illetve négymilliós veszteségért, amely az államot érte nemcsak a Társadalombiztosító vezetősége, hanem a népjóléti minisztérium akkori irányítójase .Uj.s.ek. Lucinda csókja Elbeszélés Göthe életéből • A nagy német költő halálának százéves fordulóját az idén ünnepük a világ népei A straszburgi székesegyház tornyában már régen elkongatták a delel é s a Lauth-kisasszonyok kasztosai is már régen befejezték ebédjüket, de még mindig együtt ült a társaság. Tizen voltak. Csupa orvosnövendék, jókedvű, vidám cimbora. —■ Nézd, pajtás, — fordult Sulz manni dr., a víg kompánia hangadója, egy magas, nagyon csinos fiatalemberhez, — ha már közénk keveredtél és jogász létedre folyton ott ülsz, a bonctani előadásokon, akkor mulatságainkban is teljes szívvel kell részt venned. Mindenekelőtt meg kell tanulnod táncolni! A fiatalember homlokát halvány pir borította el, égő- fekete szemét rávetette a beszélőre és szólni akart. — Tudom, tudom, — vágott elébe Salzmann és megigazgatta bodos csipke,gallérját hogy Frankfurtban jó apád, a tiszteletreméltó titkos tanácsos úr saját maga tanított meg a minél lépteire, de a gyakorlat!... — A gyakorlat! — pattant löt helyéről az ifjú Gőthe is, a húszévesek heves érzékenységével — én Kornéliával sokat gyakoroltam! Salzmann jóindulatú gúnnyal húzta össze egyik szemét, gondosan leveregette a láthatatlan porc selyemfrakkja ujjáról és hallgatott. A társaság mosolyogva várta az örökifjú doktor szavait. , És ha szabad tudnom, ki az a Kornélia ! — A húgom! — vetette fel gőgösen fejét Gőthe. — Úgy?! — nyelt egyet Salzmann - hál akkor az rendben van, de ma már nemcsak minősét, hanem keringöt is táncolnak. Ez a divat! S ezt kell megtanulnod, különben vagy ásítozhatsz egész este, vagy agyonsiprod a lányok selyemcipellőit s másodszor már menekülni fognak előled. Csak ezt akartam mondani! De ugy fölborzolad magad, mint egy pulykakakas. Salzmane dtwaogva (wrdno-) hátat s az egész társaság kacagni kezdett. Gőthe velük nevetett. - Hát Isten neki, megtanulok! - szólt békülékeny hangon Gőthe és belecsapott Salzmann tenyerébe. Még aznap este elmentek a híres francia mester tánctermébe. De az öreg mester podagrás lábai már nem bírták a láncot. A könnyed, sima, kecses keringő alatt úgy szökdécselt, mint egy kecskebak, frakkja és kis célja is mindig egy negyedtaktussal később kocogott a muzsika nyomában. Fájó szívvel vett búcsút tehát a lánctamtás nemes mesterségétől s már csak a spinét mellől számolta a taktust és ídögete a kasztanyellel: az intézet vezetését két lányára ruházta át. Két gyönyörű, fiatal lányra, Emília és Lucinda maga volt a megtestesült báj és temperamentum, mindkettő igazi lánctehetség. Így a mi Gőthénk — az első leckék egyetlen zavarának leküzdése után — azon vette magát észre, hogy már pompásan lejti a keringőt. Pompásan akkor, ha Luchidával táncol, de rögtön izgatottan ver a szíve és botladozik a lába, ha Emília karcsú derekát karolja át. Gőthe e jelekből iegtillapíthatta, hogy szabályszerűen szerelmes lett. Pedig a kis Emmi nem is biztatta föl. Talán csak a lényében rejlő ellenállhatatlan báj, mosolygós kedvesség fogta meg szívét. Hisz a kislány maga is szerelmes volt valakibe, sőt boldog menyasszony is. Gőthe ezt nem tudta, de azt sem vette észre, hogy a másik lány pillantása forrón tapad rá, hogy Lucinda sápad és elpirul, hogy hangja remeg, ha vele beszél. Göthe mindezt nem tudta. Csak szerelmes volt, leste Emmit és a pillanatot, hogy vele lehessen. Egyik este egyedül maradtak. Már vége volt a táncórának. A porszagú teremben egyetlen olajlámpa pislogott és homály szőtte be a terem sarkait. A spinét mellett álltak. Gőthe kedvezőnek találta az alkalmat ,és forró,szág-A magasabb rangú állami ti.művhetek felett ítélkező pénzügyminisztériumi fegyelmi bíróság hétfőn délután Vargha Imre államtitkár elnökleteáfátt ülést tartott, amelyen Jakabb Oszkár, Tilaly Zsigmond, Iklódy-Szabó Andor és Kernicz Kálmán államtitkárok jelentek meg. A bíróság nemcsak Dréhl Imre ismert egyetem ügyeit, hanem a népjóléti minisztérium többi tisztviselőinek kisebbnagyobb fegyelmi ügyeit is letárgyalta. Szerdán a képviselőház még leírni bizottságának ad újabb munkát Dréhl Imre bonyodalmas ügye. A volt államtitkár ugyanis bejelentést tett, hogy a fegyelmi bíróság elé történt idézéseivel kétszer is megsértették a képviselői mentelmi jogát. A többség véleménye szerint Károlyi miniszterelnök nem sértette meg Dréir mentelmi jogát és így panaszával el fogják utasítani. Halott szavakkal vallotta meg nagy szerelmét Emminek. A kislány ijedten hallgatta az égő vallomást, vőlegényére gondolt és szegény Luandára, akinek szerelmes szivére íni most már másodszor mér — fia akaratlanul is — súlyos csapást. Nővére az ő vőlegénye iránt is szerelemre lobbant és hosszú ideig abban a boldog álomban élt, hogy ő a kiválasztott. Milyen szörnyű volt kiábrándulása. Mennyit szenvedtek mindketten. S most megint! Most Gőthe, a költő, akinek verseit mindketten olvasgatták. Nagyot sóhajtott és aztán halkan beszélni kezdett. Vőlegényéről és Lucindáról... Hogy Emmi menyasszony, hogy már elérhetetlen számára, ez a' tudat fiatal szivében a reménytelen sóvárgástszította föl. S mert a reménytelenség a legmélyebb kutakból táplálkozik.. Göthét, a kőitől is mindig a be nem teljesedett szerelmek tartották béklyóban. Götho szenvedett, mert akart és szeretett szenvedni. Lucinda nem csábította és nem hatotta meg. Megtörtén, már csak mint jóbarát,készült Emmitől búcsút venni, s a meghitt esték spinétszavú óráitól. Emmi hatás volt érte és búcsúzóul csókra nyújtotta arcát. E percben kinyílt az ajtó és ott állt Lucinda. A féltékenység űzte vissza. Tágra meredt szemmel, sápadtan, csak a csókolódzókat látta. A reménytelen keserűség túlcsordult benne, vére fölfott testvére árulásán. — Tudom, hogy elvesztettem önt, — lihegte fájdalomtól eltorzult arccal. — Tudom, hogy minden hiába! De te se bírd! — sikoltott vadul és a dermedten álló Gőthe nyakára kulcsolva karjait, forrón, hosszan szájon csókolta. — Jaj, százszor jaj annak, aki elsőnek érinti utánam ajkát! — fordult gyilkos szemekkel nővére felé. — Az ég meghallotta szavaimat Reszkess átkomtól! Remegett az izgalomtól. Karjai ernyedten csúsztak le az ifjú válláról és kimerülten dőlt a spinétnek. Mozdulatára megrendültek a hangszer húrjai és még akkor is fájón rezegtek, amikor Gőthe kitámolygott az éjszakába. Ajkán izzott az átok pecsétje, Lucinda égő csókja. Komboriczi András 1932 február) Dréir fedelmi ügyeiben összeült a minisztériumi úróság