Kis Ujság, 1932. szeptember (45. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-01 / 195. szám

I­ fik­isipar védekezik Végre, hosszas zenebona­­és szó­­csata után az izmos ember alakja megjelenhetett az utcákon, hangos mozdulattal hirdetve a magyar kis­iparosság nagygyűlését Budapesten. Mert sokáig úgy­ volt, hogy­ ezt a nagygyűlést nem lehet s nem fogják megtartani. Kényelmes a helyzet nagyon, már tudniillik nem a kis­iparosság, mint inkább a hatalom számára. Ugyanis statárium van s ez más nyelven csendet és némasá­got is jelent. Nincs népgyűlés, nincs szónoklás, nincs semmiféle mozga­lom. Pedig a kisiparnak éppen elég keserűség gyűlt már össze a begyé­ben, hogy,­­egy nagy, országos nép­­gyűlés keretében hangot adjon a maga jogos panaszainak. Főként a Társadalombiztosító ügyei zaklatják a kisiparosságot a végtelenségig s igy hat érthető, ha védekezni akar a maga sérelmei orvoslása érdeké­ben. Hogyan védekezhet az istenadta? Ahogyan tud. Hogyan tud? Szóval, panasszal, ha alkalmat adnak hoz­­­­­á. Igen ám, de nem nagyon siet­itek ezzel az alkalomadással. Most is, hogy a nagygyűlésre az engedélyt kérték, a miniszter sehogysem ta­lálta rendben valónak a dolgot. Azt mondta: — Nem hazafias cselekedet a mai nehéz időkben kiélezni a helyzetet s törésr­e vinni a dolgot! De a kisiparosság valamelyes mó­don rendet akar teremteni a maga portáján s, nem hajlandó bevárni, hogy a Társadalombiztosító terhei alatt végleg összeroppanjon maga is. Elvégre a Társadalombiztosító is csak azért van, hogy az iparosság érdekeit szolgálja. Nem pedig azért, hogy az aktákért és az aktatornyo­­kért megfojtsa az adóalanyokat. ■"A­ogy a kisiparosság elkeseredése milyen méretű, s hogy, mennyire kiéleződött e téren a helyzet, mi­sem bizonyítja jobban, mint az ipa­rosságnak az a szándéka, hogy egy napra, egyöntetűen, kijelentsék az egész ország területére az alkalma­zottaikat. Csupán a hazafias érzés tartotta eddig bekötve a kisiparosság száját. Csak nyelt és hallgatott eddig. Pe­dig oka lett volna a zúgolódásra bő­ven. Előtte folyt le a játék, amikor gyári és nagyipari vállalatok kap­ták a bőséges közmunkákat s ami­kor a kisipar is oda jutott, hogy egy­­egy ilyen pályázatban részt vehetett, akkor már a gyár kartelbe lépett , olyan versenyárakon pályázott, hogy a kisipar elvérzett a megka­pott rendelésen. Mindez és sok-sok más panasz ott villámlik, ott morajlik az össze­­szorított ajkak körül. Ennek a mo­rajló elégedetlenségnek nincs hang­ja, nincs szava, hiszen a 6000 ma­gyar ügyvédnek lehet­­11 képvise­lője a törvényhozásban, de a csak­nem félmilliónyi kisiparosságnak egyetlen tagja sem ül bent a Ház­ban­­. Így m­a iden szó, ami érde­kükben hallik, voltaképpen irgalom­ból, szánalokiból esik. Pedig megérdemlenék, hogy min­den számottevő erő odafigyeljen s meghallja ama panaszokat, amelyek a legszebb múltú magyar társadalmi osztály felett kongatják a halálha­­rangot De nem, nem! Nem szabad engednünk, hogy a kisipar szava a közöny­­mocsarába vesszen. Hir­detnünk, vallanunk kell, hogy nincs az az áldozat, amit ők meg­ ne ér­demelnének a társadalomtól is, az államtól is. És csak hálásak lehe­tünk azoknak, akik nem hagyták magukat üres frázisoktól elnémít­­tatni s nem fogadták el azt a »hiva­­talos« felfogást, hogy a mai viszo­nyok közt nem szabad »panaszkod­­ni«. Nemcsak szabad, de kell is, fő­ként mikor a magyar kisiparról van szó, amely annyi derék munkáske­zet foglalkoztat s amely öntudatos­­ságában és szorgalmában olyan biz­­­tos védőbástyája a hazának is, a társadalomnak is. Németország közvéleménye még mindig a birodalmi gyűlés megnyi­tásának eseményeit tárgyalja. El­íté­lik, hogy a kommunista korelnök, Zelkin Klára ,a forradalom nagy­anyja­, egyórás izgató beszédet tar­tott és még Hindenburg elnök vád alá helyezését is követelte. Annál nagyobb meglepetést és elismerést kelt a nemzeti szocia­lista párt higgadt viselkedése és Göringnek, a birodalmi gyű­lés elnökévé választott nemzeti szocialista vezérnek pártatlan magatartása. A birodalmi gyűlésben kitűnt, hogy a tekintélyes centrumpárt és Hit­­lerék állják a korábbi megegyezést és együtt­működnek, hogy Papén kancellár alkotmányellenes törekvé­seit ellensúlyozzák. Ennek a célnak az érdekében napolták el az ülése­ket, nehogy Papén idő előtt okot ta­láljon­­ a birodalmi gyűlés feloszla­tására. Mert a legelső alkalommal, mikor a parlament bizalmatlanságát nyilvánítja a kormánnyal szemben, Papén a bizalmatlanságra a bi­rodalmi gyűlés azonnal való fel­oszlatásával válaszol. A német politika tehát odafordult, hogy­ a politikai pártok, elsősorban a nemzeti szocialisták védelmezik az alkotmányt a most is önhatalmúlag működő, de teljes diktatúrára tö­rekvő Papen-kormánnyal szemben. A legközelebbi napok el fogják dön­teni, hogy ki marad fölül ebben a végsőkig megfeszített küzdelemben, akkor módot talál rá, hogy Göringet meghallgassa. Hindenburg felelete barátságos hangú és az elnök udvarias szavakkal köszö­netet mond benne Göringnek, amiér­t hozzáfordult. *j ■ | |1* w: Göring regényes pályafutása A birodalmi gyűlés új elnöke, a nem­zeti szocialista Göring, aki a horogke­resztesek barnainges egyenruhájában fog­lalta el az elnöki széket, bár fiatal em­ber, érdekes és veszélyekkel teljes múltra tekinthet vissza. * I­V A Tenderiskola elvégzése után belépett a hadseregbe, a háború kitörésekor re­pülőtiszt lett, majd 1917-ben az egyik repülőosztag vezetője és mint ilyen, szá­mos nagy repülőküzdelem győztese. 1918-ban a híres »repülőstaféta« pa­rancsnokává­­„nevezték ki, melynek egé­szen a háború végéig vezetője maradt. 1920-ban Stockholmba költözött, ahol a svéd légiforgalmi társaság vezetőjévé ne­vezték ki. 1922-ben tért vissza Német­országba és azóta belekapcsolódott a nemzeti szocialista mozgalomba, ő lett a rohamcsapatok első parancsnoka. • A müncheni utcai harcokban, a Hit-ter-puccs alkalmává, Göring megsebe­sült és barátai mentették meg azzal, hogy átszöktették az osztrák határon Innsbruckba. Onnan Rómába költözött, aho­l 1925-ig maradt és ő volt az, aki a fasizmus és a nemzet szocializmus között az első kapcsolatokat megterem­tette és Mussolini figyelmét felhívta a­ nemzeti szocialista mozgalomra. Göring 1927-ben amnesztiát kapott és, visszatért Németországba. 1928-ban kép­viselővé választották, míg most a német politika első sorába lépett. A németek nem tartják be a békeszerződést­­—­—————————— ■1 „Németországot nem lehet tovább is rabszolgaként kezelni" Papen kancellár mindenáron fel akarja oszlatni a birodalmi gyűlést „ .Göring KIS ÚJSÁG Hindenburg távirata Göringh­ez Ismeretes, hogy a birodalmi gyűlés új­ elnöke, Göring, táviratban arra kérte a Neudeckben pihenő Hindenburg biro­dalmi elnököt, hogy fogadja őt és elnök­társait, mert személyesen akarják meg­győzni az elnököt a birodalmi gyűlés munkaképességéről. Hindenburg ugyancsak táviratban vá­laszolt Göringnek, arra kérve őt, hogy a birodalmi gyűlés elnöksége ne fárad­jon Neudeckbe, mert a jövő héten a birodalmi elnök Berlinbe érkezik és. Németország visszaköveteli a Saar-vidéket Az igazságtalan versaillesi békeszer­ződés úgy intézkedik, hogy a híres né­met bányaterületnek, a Saar-vidéknek népe tizenöt­ év múlva szavazással dönt­se el,­ várjon a Saar-vidék Franciaor­szághoz, vagy Németországhoz akar-e­­csatlakozni. Papen német kancellár most üzenetet küldött a Saar-vidék lakosságához és többek közt a következőket mondja: — Magam is saarvidéki származású vagyok és egyik legfontosabb feladatom­nak tartom,­hogy minden irányban le­hetőségek után kutassak, amelyeknek segítségével minél előbbi vissza lehessen csatolni a Saar-vidéket Németországhoz. A saarvidéki kérdés az utóbbi időben Európa és a világ közvéleményének ér­deklődésébe került és az ottani állapo­tokat és viszonyokat ez a közvélemény most­ már oly éles fényszóróval vilá­gítja meg, hogy­­ nem lehet többé össze-vissza hazu­doni­ és félrevezetni a világot a saarvidéki lakosság nemzetiségét és kívánságait illetően. Egészen fölösleges büntetés volna, hsé ■továbbra is fenntartanák a versaillesi szerződésnek azt a rendelkezését, hogy­ a Saar-vidék tizenöt évig nem csatlakoz­­hat az anyaországhoz. [ » A saarvidéki lakosság kívánságait nem lehet többé meg nem hallgatni és, meghamisítani. A saarvidéki helyzeti megismerése egyre nagyobb körökben terjed és kijelenthetem: bizton remé­­­lem, hogy most már rövidesen sikerül majd oly megoldást találni a Saar-kér­­désben, amely megfelel, a Saar-vidék & egész Németország akaratának.­­'13 A németek bejelentik, hogy nem tartják be , a fegyverkezési tilalmat Németország döntő lépésre szánta­ el magát a fegyverkezés jogának!! kérdésében. A német kormány em­­­lékiratot küldött Franciaországnak,­ amelyben ismerteti a német véd- Napsugár Elbeszélés, írta Hajdú Lajos Heverek a kertek alatt. A homokos árok­parton­ szinte egybefonódom a föld testé­­vel. Milyen jó így. Leheletem alatt meg­hajolnak a fűszálak, közelről szagolom a kakukfüvet, a zsályát és megillatosodik a lelkem is .. . Most csak szépre tudok gondolni, az édesanyámra; a kedve­semre ; a gyerekévekre, amikor először jöttem nyaralni a falura .., Mennyivel más volt akkor !.. . Rövid­­nadrágban, mezítláb végignyargalásztunk a mezőn, a kiserdőben a pajtásaimmal. .. A pajtásaim! A Tóth Pali, gazdatiszt Tolna megyében és már megnősült, az öccse, a Laci, egy hirtelenszőke, nyurga, kékszemű legényke, vőlegény. A Kis Pali, aki olyan jókat tudott ne­vetni, meghalt tavaly ősszel. A negyedik pajtásom , a Jónás Ady. Talán őt szeret­tem mind között a legjobban ! Muzsikus cigány volt és olyan szépen tudott hege­dülni !... Negyedikes realista korom­­ban mér nyiladozott a szivem ; öreg gyerek voltam már akkor az­ osztálytársaimhoz, mert egyszer elhasaltam magyarból Ma­ron tanár úrnál és beiratkoztam ötödik elemibe. Itt meg nagyon jó tanuló lettem és ennek köszönhetem, hogy újra közép­iskolába adtak. Mint mondom, negyedikes koromban már legénykedtem egy kicsit. Csak a Jónás Ádi tudta, hogy szerelmes vagyok. Ki­mentünk vele a Kiserdőbe és megbújva a bokrok között, elábrándoztunk a patak partján. Zsongva, suttogva ölelt et ben­nünket a természet, az Ádi meg magyar nótákra tanított, készültünk az első szere­nádra. Most is látom a kis mesteremet, gömbölyű álla alá fogta fekete hegedűjét és húzta-húzta keservesen a legszebb magyar nótát. Ádi legalább is azt mondta, hogy ez a legszebb, mert az apjának is ez a nótája .­­­Csillagtalan, felhőtelen estesen Megállok az ablakodnál kedvesem. Addig állok, mg könnybe lábad a szemem, a két szemem.­­ Aztán busán odébb megyek, szomorúan, csendesen ...« Titkos remegéssel vártuk a nagy ese­ményt. Ádi azt mondta, jó hangom van, én fogok énekelni, ő meg majd kisér a hegedűjén. Megtanultuk még azt a nótát, hogy: » Kondor­ utcát véges végig Rakom ki virággal, Csak a tizenharmadikát Orgonavirággal, Hadd tudja meg az a kislány, Hogy miatta vérzem.« Aztán amikor eljött julius 29, nagy izga­lom fogott el. Folyton csak az unokahu­­gom nevét suttogtam : Judit, Judit­­. . Este odalopództunk a kiskertbe és az orgonabokrok közt reszkető inakkal éne­keltem :­ ­Csillagtalan, felhőtlen esteien .,.« Még most­­ is előttem van minden. Judit kibújt az ágyból, egy pirosrózsás selyem­kendőt terített a vállára és odajött az ablakhoz. Bársonyos arcocskáját odaszo­­rította az ablakrács közé és az ő könnyei is megeredtek, mint az enyémek. Az Ádiban is megmozdult a szív és bömbölt kegyet­lenül. Judit visszaszaladt, a szekrény mellé tolt egy széket és néhány piros almát sze­dett le­­nekünk. Ez volt a kivilágítás. A Bodri éktelenül ugatni kezdett, a szomszédokban is rákezdtek a házőrzők s mi könnyes szemmel, egymásra borúim, rágicsáltuk a piros almát, Judit almáit, gj * Istenem, milyen szép is volt az egész !. ..« A szemem könnye végigharmatoz a kis­ virágokon, mint akkor júliusban a Judité szerenádon. A rét túlsó szélén, mint ha­talmas ezüst tallér csillog a halastó .. . Reszkető ujjakkal babrálok a fű között és kaparom a szürke homokot. Milyen más így közelről a föld és ez a rengeteg apró­­sá­g ■. • Hangyák, meg ezer ismeretlen bogár mászkál előttem. Az ég alatt most repül át egy nagy csapat madár . é­s — Báci ! Báci ! ... Felriadok. A kis unokaöcsém szólitgat, a Judit fia ... Felugrom. Messziről integet a kiserdő, ahol Adival készültünk az első szere­nádra ... Ölembekapom a gyereket és magam sem tudom mért, énekelni kezdem neki, hogy: a Csillagtalan, felhőtelen estesen ...« Egy pillanatra árnyék telepszik a lel­­kemre, de már nem siratom meg a nótát. És jól van ez így. A nap sugárkévéi végigcsókolják az öreg portát, a konyháról finom pecsenyeillat árad kifelé. Az ajtó előtt elnyúlva sütkére­zik a Bodri, néha-néha nagyot kaffant az orránál zümmögő legyek után. Egyet sike­rül elcsípnie. Elégedetten szuszog, össze­­húzott szájjal megroppantja, majd ledobja a földre és nagy fehér lábának egyetlen csapásáva­ széttapítja. Alszik tovább. Nem­ keltem fel, a másik ajtón megyünk be az öcskössel. A Bodri még­­mindig azt a régi világot, a tündérmesék várkastélyát őrzi. Nem birkózom a múlttal. Amint belépek a másik ajtón, már visszanevetek a mosolygós, kedves arcokra és a lelkem egére öröm, virágokat csókol a diadalmas élet nap­­sugara. é­s 1932 szeptember 1

Next