Kis Ujság, 1932. szeptember (45. évfolyam, 195-219. szám)

1932-09-20 / 210. szám

1932 szeptember 20 KIS ÚJSÁG Kik lettek Magyarország aranykoszorús mesterei? Szombaton a késő esti órákban nagy érdeklődés mellett hirdették ki a kéz­művesipari kiállítás nyerteseinek ered­ménylistáját. A kézművesipari kiállítás bírálóbizottsága csak hosszantartó ta­nácskozás után tudott dönteni afelől, hogy kik azok a kézművesiparosok, akik méltók A Magyarország koszorús meste­­rei« címre. Végül is 16 aranykoszorú, 55 ezüstkoszorú került kiosztásra, s ezen­kívül kiadtak 19 miniszteri és fővárosi elismerő oklevelet is. Aranykoszorús mesterek lettek Dank­­ner Henrik ékszerész, Eichberg Ödön nyerges, Glück Ignác sütő, Héber Antal­ asztalos, Hoffmann Ferenc képkerete­ző, Magyar József fésűs, Markreiter Jó­­zsef mázoló, Nyeste Mihály cipész, Pé­csi József fényképész, Polnauer testvé­rek bőrdiszművesek, Schima Endre mű­­rakatos (Győr), Szilágyi Pál mézeskalá­­csos (Debrecen), Tarján Péter úriszabó, Taub Jenő ezüstműves, Tolnay Imre mérlegkészítő (Győr). A bizottság je­lölte Nagy Antal és Széchenyi József asztalosmestereket is, de a szabályzat értelmében csak egy aranykoszorú ad­ható ki ugyanabban a szakmában. Az aranykoszorús mesterek névsorá­ban szerepel végül Herz Emma műhim­­ző is. Ő az első nő Magyarországon, aki ezt az értékes kitüntetést megkapta. A szovjet letartóztatta Gorgulov rokonait. A szovjet hatóságok letar­tóztatták Doumer francia köztársasági elnök gyilkosának, a múlt héten kivég­zett Gorgulovnak anyját és nagynénjét. A két asszony évek óta Labinszkaja vá­ros környékén élt és földmiveléssel fog­lalkozott. A szovjet hatóságok most azzal vádolták meg őket, h­ogy nem szolgál­tatták be az idei termést. A lapok sze­rint valószínű, hogy ez a vád csak ürügy volt és hogy a letartóztatás a Gorgutov­­üggyel áll valamilyen összefüggésben. A kiskunhalasi filléres gyors sikere. Kis­kunhalason a vasárnapi filléres gyors uta­sait magyaros vendégszeretettel fogadta a vá­ros tanácsa Fekete Imre dr. polgármester vezetésével. A Schneider-féle nagyszabású ba­romfiexport és hűtőháztelep megtekintése után a vendégek az ország egyetlen kuruc­­szobrát, Szilády Áron szobrát, a református gimnázium 40.000 kötetes könyvtárát és­­ré­giségtárát nézték meg. Ezután a város ta­nácstermében Fekete Imre dr. polgármester üdvözlő szavai után az 1200 főnyi kirán­dulót a város szőlősgazdái tízóraival, jobb­­nál-jobb borokkal és pompás gyümölcsökkel vendégelték meg. Délután a Sóstó parkjában rendezett a város szüreti mulatságot. Egységes elemi iskolai tanköny­vek. A kultuszminiszter rendeletet adott ki, amely szerint az elemi nép­iskolákban ezentúl csak egységes tan­könyveket szabad használni. E célból a könyvek megírására pályázatot hirdet. Az elfogadott"­ mű pályadija ivenként 100 pengő. A pályázat "határideje 1932 december 31. Az ifj egységes tanköny­vek célja természetesen az, hogy a szü­lők a könyvekhez a lehető legolcsóbban juthassanak. Amerikai örökség. A Newyorkban 1931 má­jus 7-én 990 dollár bankbetét hátrahagyásá­val, körülbelül 72 éves korában elhalt Har­­tenstein Teréz gyermektelen özvegy törvé­nyes örököseit keresik. A rendelkezésre álló adatok szerint örökhagyó atyját Dorchak (lehet Dorsák, Dorcsak, Dorzsák, Dvorcsák vagy Dvorzsák) Jánosnak hívták, anyját pedig Máriának. A hagyatékra igényt tarthatnak elsősorban Dorchak Teréz édestestvérei, vagy azok leszármazó! A hagyatékra törvényes jogcímmel bírók igényüket az örökhagyóhoz való vérségi kapcsolatuk megjelölése mellett írásban vagy személyesen jelentsék be a Ma­gyar Kivándorlókat és Visszavándorlókat Vé­dő irodához (Budapest, Fiumei­ ut­­.). Terroristák vasúti merényletei Olasz- és Franciaországban. A fran­cia Riviéra vonalán, Marseille és Ven­­simiglia között, Aubagne kis vasútállo­más közelében egy vasúti pályaőr bő­röndöt talált, amelyben 81 dinamitpat­­ron és gyutacsok voltak. Első tekintetre látszott hogy ezek a robbantóanyagok vasúti merényletre valók és ugyanolya­nok, mint aminővel négy héttel ezelőtt a párizsi ventimigliai gyorsvonat ellen merényletet követtek el." Ugyanilyen di­­namitpatronokat küldtek egy bőröndben Milánóba, amely ott a pályaudvaron fölrobbant és két olasz vasúti tisztvise­lőt megölt. A marseillei rendőrség ab­ból a feltevésből indul ki, hogy Aubag­­neban külföldi terroristák rejtőzködnek. A Magyar Statisztikai Szemle augusztusi számában Szél Tivadar dr. a népesedési tö­­megjelenségeket, Várszeghy János dr. az autó­busz és teherautó vállalatok múlt évi forgal­­g­mát, Szigeti Gyula dr. nagyszabású tanulmá­nyában az 1931. évi fizetési mérleget, Hajd­­rik Sándor dr. az 1927—31. évi hitelválság alakulását, Rados K. Béla pedig Csehszlová­kia pénzintézeteit ismerteti, kü­lönös tekintettel a­ magyar kisebbségekre. agyonlőtte magát egy budapesti rendőrfelügyelő A budapesti Népligetben a vasúti töltés mentén hétfőn reggel a csősz vérrel borított holttestre bukkant. A holttest mellett revolver feküdt. A csősz bejelentette az esetet a rendőrségnek, ahonnan nyomban bi­zottság érkezett a Népligetbe és ki­derítette, hogy a halott: Beregszászy Gyula 36 éves rendőr felügyelő, aki hétfőn hajnalban szolgálati revolveré­vel főbelőtte magát. Az öngyilkos zsebéből két búcsú­levél került elő. Az egyik a rendőr­ségnek szólt és ebben a következőket írta: Ne kutassák öngyilkosságom okát, nagyfokú idegességem miatt válok meg az élettől.« A másik levelet Hódmezővásárhe­lyen lakó szüleinek írta az öngyilkos. Beregszászy régebben a nyíregy­házi, majd a debreceni rendőrségen teljesített szolgálatot és csak ez év janár 1-én helyezték át Budapestre, ahol a pestvidéki kapitánysághoz volt beosztva. •♦♦♦♦♦♦♦©♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦©♦♦©*©♦♦♦©♦©©©©*©©©©©©©©©©©©©©© Fölvágta az ereit egy táncosnő. Hétfőn reggel öngyilkosságot kísérelt meg Budapesten, a Lázár­ utca 20. szám alatti lakásán Fh­isler Edit táncosnő. Barátnője, aki ugyancsak táncosnő és akivel együtt lakik, valamivel később ért haza mint ő. Mikor benyitott a szobába, Heisler Editet hörögve, vértócsa kö­zepén találta a földön. A fiatal nő kony­hakéssel fölvágta az ex­eit. A rendőrség megállapította, hogy a táncosnő ittas állapotban követte el az öngyilkossági kísérletet. A cári gárda parancsnoka meghalt. Nizzában vasárnap 75 éves korában megha­t Deiobrasoff Wa­dimir orosz tá­bornok. Desobrasoff táborn­ak a háború alatt a cári gárda parancsnoka volt. Az idén is rendez analfabéta tanfolyamokat a főváros. A főváros népművelési­­ bizottsá­ga az idén is ötven iskolában rendez tanfo­lyamokat az írni-olvasni nem tudók számára, hogy az írást, olvasást és az egyszerű számo­lást megtanulhassák.­ Az öthónapos ingyenes tanfolyamokra beiratkozni szeptember 30 és október 3 között lehet. Haladók számára nép­szerű ismeretterjesztő tanfolyamok is nyit­nak. Wlassics Gyula nyugalomba vonul A tervezett állami tisztviselői nyugdíja­zások során — hír szerint — A Wlassics Gyula író, a közigazgatási bíróság el­nöke is nyugalomba vonul. Utódjául Zsitvay Tibor igazságügyminisztert em­legetik. Tülkölés nélküli hét * A mai kor emberének nagy betegsége és gyötrelme az a lárma, amely a technika fej­lődését kíséri. Különösen a városok lakói szenvednek a technikának ettől a pokoli kí­sérőzenéjétől. Innen van az, hogy míg a fa­lusi ember nem is ismeri az idegességet, a városokban minden második ember ideges . Érthető tehát, hogy az egész világon lárma­­ellenes harcot folytat a városok népe. Wiesbaden német fürdőváros legutóbb úgy próbálta megoldani a lárma­kérdést, hogy tül­­kölés nélküli hetet rendelt el A tilalmi hét szeptember 11 - től­­ 7-ig tartott s ez alatt az idő alatt tilos volt az autóknak és motor­­bicikliknek a tülkölés. A kísérlet fényesen sikerült. A város la­kossága pompásan aludt. A tülkölés nélküli hetet tehát minden vá­rosban ajánlatos lenne bevezetni. Sőt, hogy az em­berek még jobban­ tudtak­ aludni, kísérletképpen lehetne i­artani néhány, végrehajtás­ nélküli hetet is- \ •■■■■ A ma emberének ez is sok idegességet és álmatlan éjszakát okoz. Panaszok a­, adófizetési­­kedvezmény*­el sem. Az adóhátralékok kedvezményes fizetésé­ről szóló rendelet olyan intézkedéseket tar­talmaz, amelyek az adóhátralékosok terheit úgyszólván semmivel sem enyhítik. A­z-exide­­let szerint ugyanis csak akkor kap kamat­­mentességet az adózó, ha szeptember 30-ig idei adóján­ak háromnegyed részét a r­endkí­­vüli pótlékokkal és a szükségadóval együtt befizeti. Két hét áll tehát csak rendelkezésre, amely idő alatt sem az iparos és kereskedő, de még a háztulajdonos sincs abban a hely­zetben, hogy a szükséges összegeket előteremt­se. Ennélfogva felmerült az a jogos kívánság, hogy a kedvezményről szóló rendeletén eny­hítsenek. Vas megye feliratban kéri az állat­kivitel rendezését. Vas megye tör­vényhatósági bizottsága elhatározta, hogy feliratban kéri a kormánytól a borjú- és sertésexport rendezését Az alispáni javaslat szerint a külkereskedelmi szer­ződést pótló ideiglenes egyezmények nem váltják be a reményeket. Ausztriába nem vihetünk ki élő borjút, sem sertést. A törvényhatósági bizottságnak ezért sürgős feliratban kell a kormányhoz fo­­­­dulni, hogy a végleges osztrák-magyar szerződésben biztosítsa a nyugati m­e­­gyék számára a levágott borjú és ser­tés kivitelét, mert ennek biztosítása nél­kül többmillió pengőtől esik el évenként a nyugati megyék gazdasági élete. Betörések a vidéken. A veszprém megyei Dáka községben éjszaka betörtek Péter Bor­bála lakásába. Az ismeretlen betörők renge­teg ezüstneműt, ékszert és ruhaneműt vittek magukkal. — Makó határában Adók József tanyájába ismeretlen tettesek betörtek és a tanyaépületből közel­­100 pengő értékű ágy- és ruhaneműt, továbbá ékszert vittek el. A betörőket erélyesen keresik a csendőrségek. Megkezdődött a balatonfüredi szü­reti hét. Vasárnap délelőtt kezdődött meg Balatonfüreden a szüreti hét, ame­lyet tudományos és népszerű ismeret­terjesztő előadásokkal és ünnepségekkel kapcsoltak össze. Darányi Kálmán dr. miniszterelnökségi államtitkár, Balaton­­füred képviselője nyitotta meg a gyü­mölcs- és borkiállítást, amely a Bala­­tonvidék legszebb terményeit mutatja be. Délután ősi magyar népszokások föl­ele­ven­í­té­s­év­e­s ünnepséget rendeztek. Az ünnepségek egész héten tartanak. Ravasz püspök a mai diák sorsáról A budapesti refom­átu­s egyetemi é főiskolai hallgatók számára hétfőn tar­tottak csöszben ünnepélyes­­tanévnyii­­istentiszteletet. Ravasz László dunamel­léki püspök prédikált és többek közöl a következőket mondotta: — Ha végignézek rajtatok, elgondolva azt a sok ,tört szárnyat, becseit mell­ei korán megásott six-t, "a mai ifjúság sok nagy tragédiáját és úgy érzem, hogy a legmagasabb hivatást: a­ csodavárás ki rámy­ művészetét, iga alatt végzi a ma­gyar diák. És ezt" a nyomorúságot te­tézi még egy másik is: mi lesz a ma­gyar diákkal, ha becsülettel elvégzi­­ maga munkáját?. . Előttem áll a holnap magyar had­serege, az az ifjú sereg, amely dalolos és sugárzó szemmel indul a történelem útjára és beérkezik egy zsákutcába, e kilátástalanság útjaira," megtorpan és mögötte új sereg következik, néma és hangtalan forradalom, a magyar diák, akinek nincs holnapja. — Ámde akkor is tanulni és tudni kell, ha nem juttat álláshoz, mert a tudás hazafiság, küldetés, szolgálat. • A sopronmegyei gazdák a vasme­gyei gazdasági egyesületben. A Sop­ronmegyei Gazdasági Egyesület évekkel ezelőtt különböző pénzügyi vállalko­zások sikertelensége miatt csődbe ment. Nemrégiben mozgalom indult az egye­sület­­feltámasztására. A tárgyalások már annyira haladtak, hogy az alakuló köz­gyűlést is megtarthatták volna, amikor újabb akadályok­­ tették lehetetlenné a megalakulást. A sopronmegyei községek gazdaközönsége ezért látva a szomszédos vasmegyei gazdaegyesület sikeres mű­ködését" elhatározta, hogy belép a Vas­megyei Gazdasági Egyesületbe. A vas­megyei egyesület szívesen veszi a csat­lakozást, mert ezzel még jobban megerő­södik. t.r-4- * A.A A. A. -A- A. A,­­ Magyar Királyi mO­sztálysorsjáték Mknft 9jríif Tft­'seftM * ié * -84.000 sorsjegy, közü­l 42.000 számot,­ az összes, sorsjegyek felét, állami -, felügyelet és ellenőrzés mellett kisorsolják, tehát : m-minden második sorsjegy nyer! A 27-ik osztálysorsjátékon:­­ A 23 ek osztálysorsjátékon: mm 0P-t 59 538 számú E 300*000 P-t 54.3­4 számú 200*000 „ 46.014 „ 200*000 „ 14.925 „ 100*000 „ 46.188 „ 1 100­ 000 „ 76.235 „ 50­ 000 „ 28.507 „ 1­00 000 „ 62.684 „ 40*000 „ 16.977 „ 1 40*000 „ 55.046 „ 30*000 27.230 „ 30*000 „ 63.278 „ 30*000 „ 58.875 „ 1 30*000 „ 15.547 „ 25*000 „ 72.176 „­­ 25*000 „ 75.259 ,, 20*000 ,, 21.806 „ 20*000 „ 19.002 „ 20*000 „ 54.395 „ 20*000 „ 81.657 „ 15*000 „ 76.439 „ 15*000 „ 53.905 „ 15*000 „ 66.987 „ 15*000 „ 16.993 „ 15*000 „ 16.454 „ 15*000 „ 63.992 „ 15000 „ 68.830 „ 15*000 „ 73.366 „ 15*000 „ 34.065 „­­ 15*000 „ 72.877 „ sorsjegy tulajdonosai nyerték készpénzben! Köztudomású, hogy úgy a főnyeremények, mint a közép- és kisnyeremé­nyek, közel 8 millió pengő, minden sorsjátéknál öt os­tályban kifizettetik. Minden sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye! Minden sorsjegyre sor kerül, kitartás és szerencse kell hozzá! • A SZERENCSE FORGANDÓ • Az új 29. sorsjáték első húzása már október 29-án kez­­dődik, tehát nagyon ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sors­­jegyszámaikat továbbra is megtartsák, nehogy utólag meg­­­­bánás, esetleg keserűség érje őket. ÚJ VEVŐK pedig minél előbb rendeljenek és biztosítsanak maguknak sorsjegyet, mert sorsjegy nélkül nincs se nyerési lehetőségük, se esélyük, sőt még reménységük se lehet! Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára az összes főárusoknál: [nyolcad 3 p|=| Negyed 0T\=\ FeB 12 P |=||~!gész~24~P~| ▼ 'q

Next