Kis Ujság, 1933. június (46. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-11 / 131. szám

1933 június 11 KIS ÚJSÁG ­ Lingauer képviselő sajtópere. "Wittneidh Adolf dr. szombathelyi ügy­véd sajtópert indíto­tt Lingauer Albin képviselő ellen, aki lapjában a Vasvár­megyében azt írta róla, hogy a kommün alatt vörös vádbiztos volt. A szombat­helyi törvényszék Lingauer képviselőt 2000 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ügy a győri tábla elé került, amely most az ítéletet helybenhagyta. Lingauer semmis­ségi panasszal fordult a Kín­iához. Leltároznak a keszthelyi h­itbizo­­m­ányi birtokon. A keszthelyi ha­talmas hercegségi uradalomban Ber­zsenyi László dr. közjegyző folytatja a leltározást. A közeli napokban a nagy­­kanizsai törvényszék polgári bírája Sza­­bady Lőrinc törvényszéki elnökhelyet­tes utazik Keszthelyre, ahol mintegy 70.000 kat.­hol­dny­i területen megkezdi a leltározást és kihallgatja az örökösö­ket. Visszahelyezték állásába a mura­­kereszturi körorvost. A múlt napok­ban a nagykanizsai járás főszolgabírója felfüggesztette állásától Keller József dr. murakereszturi körorvost, azzal a meg­­okolással, hogy társadalmi állásával össze nem egyeztethető magatartást ta­núsított. Az történt, amint sikerült meg­­t­anítanunk, hogy Keller házából enni küldtek a kommunista üzelmek miatt el­lógott Heimler Ödön volt letenyei or­vosnak. Kiderült azonban, hogy nem Kell­er, hanem valamelyik alkalmazottja volt az ételküldő és Keller nem is tu­dott róla. A főbíró ennek alapján vissza­helyezte állásába. Nincs újabb B-lista a vasútnál. A magyar vasutasok országos szövetsé­gének ülésén Puskás Tivadar elnök be­számolt arról, hogy a kereskedelmi mi­niszter megnyugtatta a vasutasokat ar­ról, hogy a tervezett létszámcsökkentést nem elbocsátások útján fogják végre­hajtani. Nem terveznek újabb B-listát. Wittenberger István főtitkár jelentésé­ben előadta, hogy a nyugdíjtörvény egyelőre lekerült a napirendről s a nyug­­díjas vasutasok remélik, hogy lakás­pénzük csökkentéséhez sem fog ragasz­kodni a kormány. A vasutasok az új kinvezéseknél fontosnak tartják, hogy az a rangsor betartásával történjék. öreg pár csöndes tragédiája a szeretetházban. Hódmezővásárhe­lyen két szeretetházi ápolt: egy 83 éves férfi és egy 80 éves asszony már kora tavasz óta készül házasságra. Előzőleg 50 évig együtt éltek Pesten. Megkezdték az okmányok beszerzését, az illetőség körül azonban bonyodalom támadt. Ki­derült, hogy a férfi vásárhelyi, az asz­­szony budapesti illetőségű, akit a fővá­ros költségén ápolnak a gyulai szeretet, házban. A főváros sokalja az ápolási költségeket, ezért átírt Gyulára: küld­jék vissza az asszonyt Pestre, mert itt olcsóbban tartják el. A vőlegény ok­mányszerűen nem tudja igazolni illető­ségét,­­ és így történt, hogy az 50 éve együtt élő márkapárt szétválasztották és nem házasodhatnak össze. Elégett a tengeren az első magyar bérhajó, magyar kapitánya elpusz­tult. A Földközi-tengeren, az afrikai partok közelében elégett az a bérhajó, amelyet a kormány abból a célból vá­sárolt, hogy a Dunán és Fekete-tengeren keresztül közvetlenül szállítsa a magyar árukat a világkikötőkbe. A tűz alkalmá­val életét vesztette a hajó Lermér­ nevű kapitánya, éppen úgy a hollandi szár­mazású másodkapitány. A tűz véletlenül támadt. Az anyagi kár megtérül, mert a hajó biztosítva volt. Kirabolták az utcán a trafikos­­nőt. Özvegy Szabó József­né sop­roni trafikosnő zárás után a bevételt táskájába téve elindult hazafelé. Egyik utca sarkán egy munkáskülsejű ember előtte termett és kikapta kezéből a tás­kát. Mire rendőr került elő, a tolvaj eltűnt. bölcsességjog Eddig mindig azt gondoltuk, hogy 25, 50­­v vagy 100 esztendő múlva bele fognak majd feszülni a társadalomtudósok és történelem­­t­udósok, amíg megmagyarázzák, hogy mi kell az oka a mostani zűrzavaros kornak. Milyen lelki betegség kuszálta össze annyira­­a köröket, hogy abban csak fogócskát, bu­­jócskát tudnak járni a nemzetek, amíg vala­­­mennyi bennemaradt a farkasveremben.­­ A nevezetes tudósok most elesnek a­­búvárkodástól. Az angol fogorvosok elvet­ték előlük a dicsőséget. Megtalálták a ma­gyarázatát mindennek. Londonban a leg­utóbbi nagy orvosi tanácskozáson ismer­tették legújabb fölfedezésüket: kiveszett a bölcseségfoga ennek a mai nemzedéknek. Tűvé tettek mindent, hogy megtalálják a fiatalabb nemzedékek szájában, de hasz­talan. Egészen egyszerűen nincsen bölcses­ségfoguk, így tehát hiányzik a bölcsességjog — most már megértünk mindent. Színház * Mozi * Rádió Miről beszélnek a színházak tájékán ? A tatafővárosi Esterházy-kastély kertjé­ben nagyszabású ünnepi játékok zajlanak le ma, vasárnap délután. Bevezetőként a tatai grófnak, Esterházy Ferencnek nyi­tánya kerül előadásra, utána egy mese­opera és egy balett kerül színre az Operah­áz művészeinek és zenekarának előadásában. Az előadás iránt, amely az őspark fái között zajlik le, óriási az érdeklődés. Különvona­tok és autóbuszok Bécsből és Budapestről rengeteg érdeklődőt szállítanak Tataló­­városra. Budapestre érkezett szombaton este Sa­­voir Alfréd, a legismertebb francia víg­­játékírók egyike, többek közt a Kék­szakáll nyolcadik felesége, a Nagyhercegnő és a pincér és a Kis Katalin című darabok szer­zője. Autón érkezett Bécsből és első útja Ábrahám Pálhoz vezetett, akivel legköze­lebbi darabját együtt írja. A Savoita Ábra­hám operett mai környezetben játszódik és két felvonásra oszlik.” A legújabb pesti primadonna Bálla Lici, ez a pozsonyi származású fiatal színésznő, aki eddig csak német nyelvű színpadokon lépett fel és a »Tessék beszállni” című revü­­ben játssza első magyar szerepét. Az egész jövő idényre lekötötték már budapesti operettszínházak igazgatói és filmszerepet is fog játszani. Bécsben nagy sikerrel játsszák Mussolini­örténelmi színművét, a Száz napot. A Száz nap legközelebbi előadására Bécsbe érkezik Mussolini fia, hogy megnézze a főszereplő Werner Krausst édesapja darabjának fő­szerepében. Az utódállamok közül Csehszlovákia és Románia itt-ott beengedett területére ma­gyar színtársulatokat, de Jugoszlávia mind­máig elzárkózott magyar színészek látoga­tása elől. _A Bácska 1918 óta nem látott magyar színészt. Most azonban egy magyar kérvényt előreláthatólag kedvezően intéz el a belgrádi külügyminisztérium és csak azt köti ki, hogy a magyar színészek műso­rán irredenta darab ne szerepeljen. A bácskai és bánáti magyar városok nagy érdeklődés­sel várják a magyar színészeket, akiknek élére Bajor Gizit szeretnék megnyerni. Raehel címen regényes és humoros dara­bot írt Tábori Emil, amelyet a szerző fősze­replésével alkalmi társulat mutatott be a Tivoli-mozi színpadán. Gárdonyi Géza népszínműve filmen Mostanában fejezték be a Hunnia filmgyárban és Eger vidékén a legújabb­ ma­gyar film felvételeit. Gárdonyi Géza nagyszerű népszínműve, a Bor került filmre. Szerepeit kitűnő gárda alakítja: Rózsahegyi Kálmán, Z. Molnár László, Jávor Pál, Balogh Klári, Eöri Erzsi és mások. A nagysikerű filmben a Kis Újság is szerepet kapott: Göre bíró portáján mindenki a Kis Újságot olvassa. Ez a fel­vételünk a film egyik főjelenetét ábrázolja. Balról-jobbra: Bill Pál (kisbíró), Z. Molnár László (Kátsa cigány), Rózsahegyi Kálmán (Göre Gábor), Pataki Ferenc (Durbints sógor). Ő nála van a Kis Újság. 13 Rádió Gramofon Csillár Világmárkás 3+1-csöves Európa­vevő készülék.............. P 75.— Standard Sex 5-H-csöves készülék a 350.— STANDARD SUPERBEIX csereakció minden eddig ár alatt ! Csőkészlet bármily készülékhez..... legolcsóbban Garanciás anódtelep : 90 Volt P 5.86.­­ 20 Volt..................................._* 1 7 80 Príma 4000 Ohmos fejhallgató ..... t 3 — Táskagramofon, erőshangú............... « 25.—fél 200 cm-es magyar és külföldi két­oldalas táncslágerek................ i 1.86-tól Csillár, modern, 4-lángú, üvegezéssel » 10*50 REICH MIKLÓS cégnél BUDAPEST VI., Vilmos császár-út 45. Nagy­mező-utca sarok. Műkedvelők színpada Mesejátékok sikere Magyarkereszturon Magyarkeresztur községben nagysikerű műked­velői előadást tartottak Vadász Erzsébet ottan tanítónő betanításában. Előadásra került dr. Bos­­sányi Árpád kormányfőtanácsos, magyarkeresz­­turi esperes-plébános ,Álomországon keresztül, cimü mesejátéka és Jókai nyomán Papp Irén által irt .Melyiket a kilenc közül, cimü mesejáték, főként gyermekszereplőkkel, akik — a felnőttek­kel együtt hatalmas sikert arattak. Népszínműelőadás Kácsárdon A sárospatak-kácsárdi műkedvelők nagy siker­rel adták elő a­­Betyár kendője, című népszínmű­vet. Különösen sok tapsot kapott, a két főszereplő : Vass Zsófika és Licskay István, de a sikerből a többiek is kivették részüket: Molnár Juliska, Kalán András, Balla Bertalan, Koczka Lajos, Hutka­­Tánosné, Hochvert Antalné, Kelecsova Rózsi, Orosz József, Hutka János, Olajos József, Molnár István, Füsti István, Berta András és Kelecsova István. A kitűnő rendezés Licskay Ist­ván érdeme. We­szig nélkülözhetetlen a theckendi 3 csöves hangszóróval egybeépített hordozható rádiókészülék, ára komplett ..............................................P 95.— Barta és Társa VI., Podmaniczky-utca 39. Fióküzlet: VII., Rákóczi-út 30. sz. (Nagydiófa-utca sarok). Képes árjegyzékünket 30 modern kapcsolási rajzzal díjtalanul küldjük. A MAI SZÍNHÁZAK Nemzeti Színház: Hazudj igazat (fél ) Magyar Színház: Egy csók, más semmi (8). Aoyal Orfeum: Tessék beszállni (fél 9). A RÁDIÓ MŰSORA 9.15: Hírek. 10.09: Egyházi zene és szent* beszéd az Egyetemi templomból 11.15: Evan­gélikus istentisztelet a Bécsikapu-téri temp­lomból. — Utána: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — Majd: Budapesti Hang­verseny Zenekar­. 2.00: Gramofonlemezek. 3.80: Kelemen Imre dr.: »Honmentő« javas­latok. 3.15: »Mi a jamboree”. Vitéz Faragó Ede előadása. 4.15: Pontos időjelzés, idő­­járásjelentés. — Majd: Rigó Jancsi és ci­gányzenekara. 5.36: »A Mont-Everest átrepü­­lése«. Máthé Elek dr. előadása. 6.00: Szabad­téri ünnepi játék a tatatóvárosi gróf Ester­házy parkból. 7.05: Sport- és lóversenyered­­mények. 7.29:­­A házias fiatalember kaland­jai”. Aszlányi Károly elbeszélése. 7.55: Ün­nepi szabadtéri hangverseny a pécsi székes­­egyház előtt. 10.30: Pontos időjelzés, híréig sporteredmények. — Majd: Bura Károly és cigányzenekara. 11.10: Mándits jazz. e­assa* Uívezelen! Sofferjelö­lek! A tandíjért tökéletes­ kl- w tILi . ■■ l nirrYiTfír képzést kap. UNGAR MfiyjMUgYfrTiflJfTÍMI Soffőriskola, Budapest Vili.. EáSFf EHSIDl H­U1CA 20 11 Elítélték a dunántúli betörőki­rályt. Hujber Ferenc 39 éves nap­számos, a Dunántúl betörőkirálya, pén­teken került a győri törvényszék elé. Több mint 40 betöréssel vádolják, me­lyeket két éven át követett el a dunán­túli városokban. Ez év tavaszán sikerült elfogni. A lakásán több m­int egy vagon lopott holmit találtak. A tárgyaláson beismerő vallomást tett, azzal védeke­zett, hogy a betöréseket nyomora miatt követte el. A bíróság két és fél évi fegy­házra ítél­t. Fertőzött vidékről akartak ál­latokat kiszáll­­ani. Nem mindennapi ügyben folytatott nyomozást a szombat­helyi kapitányság. Az egyik szombathelyi marha­kereskedő a szá­j­as körömfájással fertőzött Rábapordány községből mar­hákat akart kiszállítani. Mivel Szombat­helyen az ellenőrzés szigorúsága miatt ez nem sikerült, levitte az állatokat Nagykanizsára és átíratta marhalevelü­ket, mintha azok Nagykanizsáról, vagyis vészmentes területről származnának." A szarvasmarhákat azután visszasz­ólítot­­t­ák Szombathelyre, azonban a dolo­g ki­derült és a kereskedő hurokra került. Szigorú vizsgálatot indítottak és ekkor kiderült, hogy a szombathelyi keres­kedőnek társa is vol­t bűncselekmény elkövetésében. A további vizsgálat érde­kében a gyanúsítottak neveit még nem közölhetjük a nyilvánossággal. A vasvári leventék és Trianon. A vasvári járás leventeegyesületei vitéz Kisfaludy József járási testnevelési fel­­ügyelő kezdeményezésére vasárnap este egy időben emlékeztek meg tábortűz mellett Trianonról. Este fél 9 órakor lobbant fel a tábortűz a járás 46 köz­ségében és ugyancsak pontosan fél kilenckor hangzott fel mind a 46 köz­ségben a »Nem! Nem! Soh­a! A Tria­nonról való megemlékezést Vasváron ha­talmas közönség jelenlétében hazafias ünnepély követte, amelyen szerepelt a re­enb­­en kat.,a dalosegy se. továtbá Kis Kálmán, Virágh Endre, Tulok Jó­zsef dr., Németh Gyula és vitéz Kis­faludy József. Szerencsétlenség a cukorgyárban. Sopronn­egyében, a nagyjákói cukor­gyárban Domanovszky Mihály 51 éves nagyjákói lakos a gyárban foglalatosko­dott a körfűrésznél. Vigyázatlansága miatt a gép összes ujjait levágta. Súlyos cl­apotban kórházba viték. Kifogták az öngyilkos anya holt­testét a Dunából. Megírtuk, hogy Magyaróvár közelében a svilnoki révnél kevős halálosvégű dráma történt. Don­­hecker Mária 21 éves m­agyaróvári asz­­szony kisgye­rmekével a Dunába ugrott Az anya holttestét pénteken Győr kö­zelében kifogták a Dunából, a "kisgyer­meke eddig nem került elő. Jegyzőválasztás: Zala megyében, a bazsi-i jegyzői állásra Bukovits Lászlót választották meg egyhangúlag. Lelkesedéssel írnak a lengyel la­pok a magyar vendégszeretetről. A lengyel sajtóban lelkes cikkek számol­nak­­be a budapesti nemzetközi újság­író kongresszusról. Valamennyi napilap megállapítja, hogy az újságírókat sehol sem fogadták olyan ünnepélyesen és lelkesedéssel, mint Magyarországon. A határtalan magyar vendégszeretet olyan, hogy toll azt le nem írhatja, — írja a legnagyobb lengyel újság. Megcsalta a Társadalom­biztosítót: 1 évi börtön. Schaffer János jogónoki kőműves­­segéd másfél esztendővel ezelőtt munkaadói bejelentőlapot hamisított Millner József kő­­müvesmester nevére és a hamis okirattal fel­vetette magát az OTI pécsi tagjainak sorá­ba később a furfangos kőmüvessegéd bete­get jelentett és hosszú időn keresztül 2500 pengőt vett fel táppénz címén az intézettől Schaffert egy haragosa névtelen levélben fel­jelentette az OTI-nál, amely bűnvádi felje­lentést tett a kőművessegéd ellen okiratha­­misítás és csalás bűntette miatt. A törvény­szék csütörtökön egy évi börtönre ítélte. Vasoszlopot tettek a vasúti sínre. Szarvas határában ismeretlen tettesek az egyik vasútmenti vasbetonoszlopot ki­törték és az egyik sínre helyezték. Az Orosháza felől­­robogó motorvonat az oszlopnak futott, majd lelökte a sínről A csendőrség nyomozást indított.

Next