Kis Ujság, 1933. szeptember (46. évfolyam, 198-222. szám)

1933-09-01 / 198. szám

2 kbb Az ellopott ut ©© Pozsonyban letartóztatták a felvi­déki országos hivatal egyik legfőbb tisz­tviselőjét. Több mint egymillió cseh koronával károsították meg a cseh államot, mert a cseh urak ösz­­szejátszottak vállalkozókkal és kifi­zeti­k olyan utak árát is, amelyeket egyáltalában nem építettek meg. Mi­után a csehek elrabolták a Felvidé­ket, most már ellopják az útjait is. Mégpedig nem a cseh állam pénzét lopják el, hanem a Felvidék népéét, amely nyög a nagy adó miatt és amelyet a csehek megfosztanak az élet minden lehetőségétől. Amikor félelmetes kudarcba ful­ladt Nyitrán az a Pribina-ünnep, amelyen a cseh-tót egységet akarták hirdetni a prágai urak, a tót nép fel­háborodva tiltakozott az állítólagos »egység« ellen és dübörögve hirdet­te szabadságvágyát. Soha népet olyan csalódás nem ért, mint a tótokat. Ezt a népet, amely ezer esztendeig élt együtt a magyarsággal, a szeretet kö­teléke fűzte egybe velünk. Voltak köztük izgatók, akik együtt fújták a gyűlölet tüzét néhány cseh vezérrel és akik abban az időben leginkább orosz pénzzel dolgoztak hisz Orosz­ország diktálta a nagyszláv propa­gandát. A guruló rubel embereire azonban nem hallgattak a tótok, bol­dog nyugatomban és hűségben éltek együtt a magyarsággal, amikor reá­juk is, éppen úgy, mint reánk, rá­zúdult az új cseh államiság átka. Silinka aki a tele időki tótok egyik vezére volt, az öreg pap, már esz­tendők ótn harcol a csehekkel. Most pedig letartóztatták a csehek az öreg Bazsovszky Lajost is, aki an­nak idején, az összeomlás napjaiban, megalakította a tót nemzeti tanácsot. Bízótt a csetiekben, még főispánsá­­got is vállalt, de később belátta, hogy a tót nép számára kibírha­tatlan rémuralmat jelent a prágai diktatúra. Jehlicska Ferenc a magyar or­szággyűlésen az ellenzéki padokon ült. Tót képviselő volt és nemzetiségi vezér. Most Svájcban ő alakította meg azt a tót nemzeti tanácsot, amely a Népszövetséghez fordult. Hogy ti­takozzék a cseh uralom el­len­ ,Je­licska száműzetésben. Hlin­­ka vád alatt, Tuka már rég a börtönben, íme, a tót nép vezérei, akik nem lettek szolgái és pribék­jei a cseh uralomnak, így érzik súj­tó kezét annak az uralomnak, amely a nyakukra ült. Csak a tót népére? Gondoljunk a Felvidék magyarságára, édes testvé­reinkre, szenvedő f­iainkra, gondol­­lunk rájuk, küzdelmes életükre, ar­ra a sorsra, amelyre jutottak. Nincs már különbség a Felvidéken, mint ahogy régen sem volt tót és magyar között. Ahogy a tót együtt harcolt a magyarral évezredek küzdelmei­ben, ahogy a tótok ott voltak Rákó­czi seregében, a­hogv a tótság min­denkor összeolvadt­ a magyarsággal, úgy vannak most együtt a szenve­désben. De nemcsak a szenvedésben, hanem a küzdelemben, a kitartás­ban és a reménységben is. Türniök kell ad az uralmat, amely kifoszt­ja őket, elrabolja életlehetőségeiket, ellopja még az országijaikat is. Pa­namisták és zsarnokok kezébe ke­rültek. Ám, el lehet lopni utakat. Össze lehet játszani szállítókkal. Zsebre le­het vágni a pénzt, akár milliókat is. De az igazságot sem ellopni, sem elrabolni nem lehet. Ideig-óráig le lehet igázni, lehet idő, mialatt a zsarnokság és az erőszak uralkod­­hatik. De a szemek kinyitnak. Ahogy a­­lói nép szeme kinyílott és aka­­r­ata kivirágzott, úgy látja a világ is — minden cseh propaganda és ha­zugság ellenére — a szörnyű elnyo­matást, amely alatt a Felvidék né­pe pusztul. Hiába lopják el az uta­kat, a jövendő útját nem lehet meg­semmisíteni. Ez az út előttünk áll: a magyar nemzeti állam útja ez, minden népének és minden fiának testvéri, közös útja. Báthory István, Erdély nagynevű feje­delme, tudvalevőleg Lengyelország királya is volt. Évszázadok múlva most úgy ün­nepli a lengyel nemzet Báthory emlékét, mint a legnagyobb lengyel uralkodóét ,aki valaha is a trónon ült. Báthory István volt a lengyelek legkiválóbb királya. A Báthory-ünnepségeken résztvevő ma­gyar küldöttség szerdán Krakóba érke­zett. Amikor a vonat befutott a pályaud­varra, a zenekar a magyar Himnuszt ját­szotta. A magyar kiküldöttek fogadására megjelent személyiségek között ott volt Szembeck helyettes külügyminiszter, a kra­­kói metropolita, a krakói vajda, a pol­gármester és a magyar telep igen sok tagja. Serédi Jusztinián, bíboros-hercegprí­­más a vonatból kiszállása után elha­ladt a kivezényelt díszszázad előtt. A pályaudvar fogadótermében Kaplicki krakói polgármester üdvözölte a magyar vendégeket és beszédében rámutatott a magyar és a lengyel nemzetek egymáshoz fűződő régi barátságára és megemlítette, hogy nem először jár lengyel földön ma­gyar küldöttség, hogy részt vegyen a len­gyelek nemzeti ünnepén. A magyar küldöttség nevében Kállay Miklós földmivelési miniszter köszönte meg a fogadtatást, hangoztatta azt az őszinte barátságot, amelyet a két nemzet egymás iránt érez. A szállásukra hajtató magyar kiküldötteket az utcákon mindenütt hatalmas tömeg fogadta és magyar nyel­vn kiáltotta: "Éljen Ma­gyarország!" A magyar küldöttség tagjai este részt vet­­tek azon a diszvacsorán, amelyet Krakó polgármestere adott tiszteletükre. A vá­rosnak utcáit és tereit mindenütt lengyel és magyar zászlók diszítik. Moscicki köztársasági elnök este kilenc órakor érkezett Krakóba, ahol a fellobogó­zott Wawel-várban szállt meg. A lengyel földmivelési miniszter ebé­det adott a magyar küldöttség tiszteltére. Pohárköszöntőjében többek között kijelen­tette, hogy a történelemben alig van példa arra, hogy két szomszédos nemzet oly jó viszonyban élt volna egymással, mint Lengyelország és Magyarország. Báthory István volt az a lángeszű uralkodó, aki a nyugati műveltséget kelet felé kiterjesz­tette és felismerte a tenger fontosságát Lengyelország szempontjából. De a nagy király halála után is több ízben összefo­nódott a két nemzet sorsa, így Sobieski János idejében, az 1830-as lengyel és 1848-as magyar szabadságharc idejében. A lengyel földmivelési miniszter ezután poharát Horthy Miklós kormányzó egész­ségére emelte. Kállay Miklós magyar miniszter válasz­beszédében rámutatott arra, hogy sem a magyar, sem a lengyel nemzet sohasem vont kardot egymás ellen. Reméljük, folytatta Kállay miniszter, hogy a két nemzetet összekötő kapcsolatokat a jövőben is sikerül­ttartani. A magyar küldöttség tagjai ezután meg­éljenezték Moscicki köztársasági elnököt és Pilsudszki tábornagyot. Serédi Jusztinián hercegprímás a kra­kói Wawel-vár székesegyházában ünnepi szentmisét mondott, még­pedig abban a főpapi ornátusban, amelyet még Báthory István ajándékozott a székesegyháznak. Mise után a magyar küldöttség leszállt a királyi sírboltba és Báthory sírján elhe­lyezte a magyarok koszorúit. '1 '11 4 'i—— Lengyelül, lelkes ünnepléssel fogaid a Báthory-ünnepségre érkezett magyarokat ? * ú­J­S­A­G lllllllllll■■llll■llllllllalllllllllllllllllllllll!lllllll|||| Érthetetlen az iparcikkek magas ára - mondta az igazságü­gyminiszter a csongrádi gazdáknak A közterhek csökkentését és a tisztviselői fizetések leszállítását kérte a csongrádi gazdák 500 tagú küldöttsége Lázár Andor igazságügyminiszter, aki szerdán résztvett a tiszai "Széchenyi em­lékhajóul egy szakaszán, Csongrádról választókerületének székhelyére, Szen­tesre utazott. Csütörtökön délelőtt a miniszter fogadta a csongrád megyei gaz­dák 500 tagú küldöttségét. Szeder Fe­renc dr. gazdasági főtanácsos üdvözölte a minisztert, akinek egyut­as átadta a vármegyei gazdasági egyesület emlék­iratát. A küldöttség szónoka Pataki Imre gazda­godó volt. Elsősorban a búza árának emeléséről beszélt. Majd kérte, hogy csökkent­ék a közterheket, a tiszt­vis­­ői fizetéseke pdig szállít­ák le. Az igazságügyminiszter válaszolt az előadott kívánságokra. A kitűnő termés értékesítése komoly gondja a kormánynak, örömmel álla­pítja meg, hogy a terméssel együtt az aratórész is emelkedett. Felfogása sze­rint a kormánynak foglalkoznia kell az adókérddésekkel, mert tudja, hogy az adókérdésekkel, mert tudja, hogy az fása nincs összefügggésben a termény­árakkal. A tisztviselői fizetések meg­­bolygatása helyett egyszerűsíteni kell a közhivatalokat és akkor rendes fizetést lehet adni a megmaradó tisztviselők­nek. Az iparcikkek magas árát egy­szerűen érthetetlennek és indo­­kolatlannak látja. A kormánynak a mezőgazdaság meg­segítése teki­nte­tben négyes feladata van. A külföldi értékesítéssel "kivonni a fölös­legeket a belföldi piacról, hogy a túl­kínálat ne rontsa az árakat. A vámtör­vény helyes alkalmazásával az iparcik­kek és a mezőgazdasági termények árát egymáshoz közelebb hozni. Az adózást új alapokra fektetni. Végül — a negye­dik — a gazdaadósságokat elvként ren­dezni, hogy az ne tegye tönkre a gazda jövőbeli hitelét, hanem megmentse létét Szilvórium Elbeszélés, irta Kulinyi Ernő Már hajnali négy óra volt. Magda pi­zsamában üldögélt a foterben és leste az előszobaajtót, jön-e már végre a férje. Hetek óta hiába várta haza este, rend­szerint hajnal felé állt lőtt be, vidáman és kissé mámorosan és sehogyse értette meg, hogy az asszony hűvösen fogadja. Ő akkor kapott hangulatra. Magda, szegény gyűrött és ideges volt a virrasztástól. Azért mégse tudott haragudni Ottóra. Tudta, hogy nem női társaságban mulat, a barátaival éjszakázik s legfeljebb iszik és kártyázik egy kicsit. Inkább önmagára ha­ragudott, hogy nem tudja otthon tartani a férjét, vagy hogy nem tud nyugodtan le­feküdni és elaludni, mint annyi más asz­­szony , majd hazajön a jómadár, ha meg­unja a lumpolást. Igaz is, neki se esne jól, ha jókedvűen hazatérne valahonnan és mogorván fogad­nák. Ha kedve volna fütyörészni­ és lein­tenék, ha inni akarna egy pohár pezsgőt és elvennék tőle az üveget, ha táncolni vágyna és elpenderítenék a szoba másik végébe. Pedig mostanában így fogadta nap, mint nap az urát, aki csillogó szemmel, mosolyogva jött haza hajnal felé. Jobb sze­rette volna, ha cipő nélkül, nesztelenül, lopva próbál besurranni a hálószobába. De Ottó nem volt kapható ilyen gyáva­ságra. Ő természetesnek találta, hogy haj­nalig is joga van szórakozni, s ha haza­jön, a felesége éppoly szívesen várja, mintha rendes időben, nyolc és kilenc kö­zött csöngetett volna be. Ottó é­rfi, tehát zsarnok. Neki kellett volna alkalmazkodni hozzá, mert ő az asszony. Ismét elmúlt egy negyedóra. Az ablakra pillantott. A redőny résein át már beszű­rődött a hajnal fakó fénye. Érdemes még lefeküdni? Visszatérítette az ágyra a csip­kés takarót és újra felvette a kékselyem pizsamáját, amely oly pompásan illett a szőke hajához. Visszament az ura szobá­jába és körülnézett az Íróasztalon: nem hever-e kinn valami olyan könyv, amelyben lapozgatni lehetne. Az asztal sarkán, az ezüst tálcán egy köpcös üvegen akadt meg a tekintete. A hajnali világosságban elolvashatta a cimke betűit: Szilvórium. Szilvórium... Egyszer, öt év előtt, egy szép nyári hajnalon az urával együtt fo­gyasztottak el egy ilyen kis üveget. Ak­kor ízlelte először a szilvórium zamatét és­­ a csók izét is. Nászúton voltak Velen­cében és az első este, a tánc után, fönn, a szálló­szobában felbontottak egy üveg pálinkát. Milyen forró és édes volt az a szilvórium. Milyen forró és édes volt az a csók, önkéntelen fölvette az üveget és töltött egy pohárkával. A bíborszin ital mint a folyékony láva járta át a testét. Gondo­latban ott ült a velencei szálló puha pam­­lagán és a második pohár pálinkát már ő töltötte az urának. Odakoccintotta poha­rát az Ottóéhoz: — Prozit, Ottó! — Prozit! — csendült fel mögötte egy meleg férfihang. — Hát maga itt egyedül iszik, kedves? Meglepődve ugrott fel. — Ottó? Maga hazajött?... Jaj, de rös­­tellem magam... A férfi kis bűnbánattal, s talán egy ki­csit megindultan is ölelte át az asszonyt. — Nem, Magda, én röstellem, hogy így bántam magával. — Ó, nekem pompás kedvem van, — mondta megkönnyebbülten az asszony. — Akár táncolnék! Emlékszik, mikor még min­den operettbemutató után eltáncolta ve­lem itthon a slágert? Magának olyan jó füle van! Egyszeri hallásra megtanulta. A férfi is belemelegedett az emlékekbe. Töltött az édes italból, úgy felelte:' — Nemcsak eltáncoltuk, meg is ját­szottuk. De a csók a végén nem volt ám színpadi csók... — Nem, — sóhajtotta borzongva az asszony és odabújt a férfi mellére. — Milyen boldogok voltunk akkor, Ottó!... — Csak akkor? — kérdezte a férfi for­rón. Magda csak percek múlva válaszolt, kis­­lányosan, szinte röstelve a boldogságát.. — Most is... A következő pillanatban már felugrott, megrázta a borzas haját és az üvegre mu­tatott: — Kiürült. Hozok másikat.­­ — Minek, kedves? — szólt a férfi. Már reggel van. Nem akar lepihenni? Nem, — felelte kipirulva az asszony. — Olyan frissnek érzem majd­am, mint még­ soha. Ki szeretnék menni egy kicsit a szabadba. Mit szólna, ha azt mondanám: ránduljunk ki valahova reggelizni? — Benne vagyok! — kacagott pestiesen Ottó. — Hova parancsol? — Majd eldöntjük a taxiállomáson.­­ Tíz perc alatt elkészült. Kis nyersse­lyem kosztümöt vett fel, sárgabetétes fe­hér cipőt, olyan volt, mint egy húszéves kislány. A férfi gyönyörködve nézte. Künn madarak csicseregtek, mikor a kapun ki­léptek. A körönd felé megállítottak egy taxit. — A jánoshegyi kioszkba! — szólt vi­dáman Magda. Ottó elmosolyodott. — A Jánoshegyre? Helyes. A taxi szélsebesen suhant az üres utcá­kon át, ki a hegyek felé. Magda lekapta a sisakszerű kis szalmakalapot, hogy a haja szabadon loboghasson a felkavart szélben. Kacagott, mint egy pajkos diák­lány és amint elhagyták a házakat, han­gosan megcsókolta az urát. A kioszk előtt Ottó lesegítette róla a könnyű kosztümkabátot, rátekítette az autó ülésére és meghagyta a soffőrnek: — Vigyázzon, kérem, a feleségem kabát­jára, míg reggelizünk! A soffőr, kövér, vörösarcú, öreg pesti fiú, kissé huncutul mosolygott a volán mel­lett. Magda észrevette ezt a mosolyt. — Láttad, hogy mosolygott? — szólt az urának. — Ez nem hiszi, hogy a fele­séged vagyok... A férfi belekarolt az asszonyába és boldog érzéssel mondta: — Hát hiszen van valami a dologban, most kezdtük csak a második nászutunkat... 1933 szén fém her 1 Anullah­ afgán királyi köztársasági elnök lesz Amanullah afganisztáni királyt évekk­e ezelőtt elűzték a hazájából, mert a lakos­ság úgy találta, hogy nagyon európaivá akarja tenni az ázsiai ősi államot. Most azt jelentik, hogy Afganisztánba ismét erős mozgalom indult meg Amanulla volt király visszahozására. A mozgalom köztársasági jellegű, úgyhogy Amanulla csak mint köztársasági elnök kerülhetne vissza alattvalói élére.

Next